Egyetemi kuratóriumok – Fideszes polgármesterhez és Tiborcz Istvánhoz köthető cégvezető érkezett a kormánytagok helyére

Két egyetemről már tudni, kik ülhetnek az összeférhetetlenség miatt távozó kormánytagok helyére. Mint kiderült: nem sikerült nagyon messzire szaladni a Fidesztől és holdudvarától. 

2023. március 30., 11:02

Szerző:

Két egyetemen már bejelentették, kik érkeznek a két hónapja lemondott kuratóriumi tagok helyére – írja a Telex. Mint ismert, az egyetemek azért nem fértek hozzá uniós forrásokhoz, mert az Európai Bizottság az egyetemek függetlenségével összeférhetetlennek tartotta a politikusok jelenlétét az azokat fenntartó alapítványokban. 

Az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány új tagjai közé Nagy Zoltán, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettese került be, a kuratóriumi elnöke pedig a testületben már korábban is helyet foglaló Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere lett. A Pannon Egyetem kuratóriumába bekerült Szabadics Zoltán, a Szabadics Zrt. tulajdonosa és Bartus Péter, a Pannon Egyetemért Alapítvány operatív igazgatója is. A kuratórium elnöke itt Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) korábbi elnöke lett, aki már régebb óta tagja a testületnek – írja a lap. 

A Varga Mihály pénzügyminiszter helyére érkező Cser-Palkovics András azért érdekes választás, mert ugyan nem kormánytag és 2014 óta nem is országgyűlési képviselő, de továbbra is a Fidesz politikusa, 2010 óta Székesfehérvár kormánypárti polgármestere. 

Nagy Zoltán annak a Gránit Banknak a vezérigazgató-helyettese, aminek főtulajdonosa a BDPST Group, vagyis a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a cége vásárolt meg.

A Pannon Egyetem ötfős kuratóriumába két új ember került be a távozó Navracsics Tibor és a 2022 januárjában elhunyt Gaál Zoltán – korábbi rektor – helyére. Az egyik Szabadics Zoltán, a Szabadics Zrt. tulajdonosa. Amint a Telex írja, a K-Monitor Adatbázisa szerint a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. rendszeres szereplője az állami közbeszerzéseknek, az Átlátszó.hu cikke szerint pedig 2019-ben 8 milliárd forint összegű közbeszerzést nyert el. Cége Mészáros Lőrinc rendszeres konzorciumi partnere.

(Kiemelt képünk: Cser-Palkovics András polgármester beszédet mond a VIII. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál megnyitóján a székesfehérvári Zichy Ligetben 2022. augusztus 18-án. A fesztivált a tatai, veszprémi, kaposvári és a székesfehérvári helyőrségi zenekarok részvételével rendezték meg. MTI/Vasvári Tamás)