Minden ok nélkül agyba-főbe vertek két biciklist Somogy megyében egy falusi buli után

2019. szeptember 4., 11:14

Szerző:

Magából kivetkőzve esett neki két biciklisnek három dél-somogyi fiatal - írja az ügyészség. A három vádlott - ketten többszörösen büntetett előéletűek - egy augusztusi éjszakán részegen mentek hazafelé egy rinyaújlaki buliról, amikor az utcán óbégatva megállítottak két biciklist, akiket nem is ismertek.

Minden különösebb ok nélkül szidták őket, majd egyiküket lefogták és megverték. A biciklis társa nem mert közbeavatkozni, ezért úgy tett, mint aki éppen telefonon értesíti a rendőrséget. A három részeg férfit ez sem ijesztette meg, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy egyikük lekevert neki egyet.

Az egyik megvert biciklisnek eltört egy bordája, ez pedig súlyos sérülésnek minősül.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben börtön, illetőleg fegyház fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a szabadságvesztés tartamát beismerésük esetén a többszörös visszaeső vádlottal szemben 4 évben, visszaesőnek minősülő társával szemben 3 év 6 hónapban, míg a korábban büntetlen harmadik elkövető esetében 2 évben határozza meg.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.