Bárándy Péter: Az igazságosság felülírhatja a törvényt

2018. február 24. 06:53 - szerző: Barát József

Időről időre felmerül a kérdés, hogy egyáltalán demokrácia-e az illiberális demokrácia, vagy már autokráciában élünk, amely önálló politikai-kormányzati formának tekinthető. Ezzel párhuzamosan rendre felvetődik az is: jogállam-e még Magyarország, ahol számos olyan törvényt hoztak, amely ellentmond az európai jogfejlődésnek, sőt alapelveikben még egymásnak is. Erről kérdeztük Bárándy Pétert, a Medgyessy-kormány igazságügyi miniszterét.

– Magyarország még jogállam?

– Ha tömören kell felelnem a kérdésre, akkor azt mondanám: már nem. A dolgok azonban nem feketék-fehérek. Például az is egy folyamat, ahogy egyes nyugtalanító tünetek betegséggé állnak össze, épp így a társadalom immunrendszere is fokozatosan pusztul le. Tény, nálunk nagyon súlyos betegségtüneteket mutat a jogállamiság.

– Talán nem véletlen, hogy éppen a beteg demokráciák megnevezést használta az a kelet-közép-európai illiberális rendszerekről szóló tanulmány, amelyet a közelmúltban civil szervezetek jelentettek meg Brüsszelben.

– Alighanem megalapozott ez a szóhasználat. A jogrendszer működésében erről tanúskodik a jogalkotás mikéntje, a megalkotott jogszabályok minősége, de akkor is ide jutunk, ha azt nézzük, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét miként próbálja maga alá gyűrni a hatalom. Ugyanannak a szindrómának egyik tünete az is, ahogy az úgynevezett független intézmények működnek, ahogyan vezetőiket befolyásolja a kormányzat, és rajtuk keresztül rövid pórázon tartja ezeket a szervezeteket. A jogállamiság sérelmét jelenti az is, ahogyan a gazdaságot jogszerűnek csak felületes szemlélő által értékelhető módszerekkel manipulálják, például pályázatnak nevezett, de valójában eleve névre szóló megbízásokkal. Tehát a kérdésre az a pontosabb válaszom, hogy bár az ország működése még felmutat egyes, a joguralomra jellemző ismertetőjegyeket – például a bíráskodásban –, de ez már nem jogállam. Jogállamban ugyanis nem fordulhatna elő, hogy a bírósági döntéseket megelőző ügyészségi eljárásokon időnként nyilvánvaló politikai befolyás ismerhető fel.

Fotó: Bazánth Ivola

– Tehát joggal is lehet jogsértést elkövetni?

– Persze, ahogy a bűnügyi tudósításokban gyakran említenek fegyvernek látszó tárgyakat, úgy törvénynek látszó szövegekkel is el lehet követni jogsértéseket, ha azok tartalmukat tekintve nem alkotmányosak, vagy létrejöttük már eleve nem felel meg az alkotmányos előírásoknak.

– Ön a törvénynek látszó szövegek közül melyeket tartja a legkirívóbbaknak?

– Ezek közé tartozik maga az Alaptörvény is. Az alkotmányosság követelményének egyáltalán nem felel meg, ahogy ez a szöveg keletkezett, ahogy nem folyt róla egyeztetés – hiszen puccsszerűen fogadták el –, és amilyen silány a tartalma is. De említhetném azokat a jogalkotási szörnyszülötteket is, amelyeket névre szólóan, egyes személyek érdekében hoztak létre. A jogalkotásnak és a jogalkalmazásnak a társadalom optimális működését kell elősegítenie. Nagy a baj, amikor egyes emberek pillanatnyi érdekét szolgálja, miközben még az sem biztos, hogy számukra hosszú távon előnyösen. De gyakori eset az is, hogy a szerdán meghozott jogszabály, amelyet kedden terjesztettek elő, csütörtökön már hasznot is hoz egy-egy jól körülhatárolható csoportnak.

– Egy előadásában azt mondta, a magántulajdon sérelme már túllépett az intézményeken, és elérheti a személyek tulajdonát is. Mire gondol vagy mire gyanakszik?

– Látható, hogy lassan elfogynak a kisajátítható anyagi források. Bizonytalan, hogy a jelenlegivel összemérhető uniós támogatást kaphat-e az ország a jövőben, amikor a nemzetközi közösség számára is nyilvánvaló, hogy letért a jogállamiság útjáról, ráadásul roppant agresszív az európai partnerekkel szemben. Fogyatkozóban van a köztulajdon is, miközben nem csak a magánnyugdíjpénztárak vagyonához fogható óriási tételeket emésztették fel. Láthatjuk, hogyan csaptak le a szövetkezeti tulajdonra, hiszen amit hangzatosan takarékszövetkezeti integrációként emlegettek, valójában nem jelent mást, mint hogy a szövetkezeti tulajdont államosították, egyszerűen elvették a szövetkezeti tagoktól. Mi jöhet ez után? Az, hogy a magántulajdon szentségét is megtörik. Valamiből ki kell elégíteni a hatalom éhségét.

– Már szóba hozta a bíróságokat. A hírek azt jelzik, hogy a NER-nek manapság éppen a bírák állnak ellen a legkeményebben, a leghatásosabban, ugyanakkor az embernek az a benyomása, hogy minden a bírák személyes elkötelezettségén múlik.

– A hatalom nyilvánvalóan arra törekszik, hogy az igazságszolgáltatás rendszerének függetlenségét megroppantsa. Ezt a célt szolgálta az Országos Bírósági Hivatal létrehozása, egyszemélyi hatalom alá vonása és Handó Tünde elnök kiválasztása a legszűkebb hatalmi elit centrumából. Ezt a célt szolgálta az a bukott kezdeményezés is, hogy törvénnyel hozzák létre a közigazgatási bíróságok rendszerét.

– Az Alkotmánybíróság a törvény tervezetét ugyan elmeszelte, de mégis jön kétszáz, utasításokhoz szokott bíró a közigazgatásból.

– Igen, a hatalom egy miniszteri rendelettel megoldotta, hogy a NER-hez kötődő hivatalnokok juthassanak bírói státusba, és ne a bíróságokon felnőtt, függetlenségre kondicionált titkárok. Ez megint olyan lépés, amelynek az a célja, hogy a kormányzat az igazságszolgáltatás rendszerét is befolyása alá vonja. Tehát ma már sajnos kimondható – bármilyen nehéz és fájdalmas is ezt megtenni –, hogy rendszerként az igazságszolgáltatás gépezete elveszítette függetlenségét. Ám ebben a rendszerben a bírák túlnyomó többsége még bíróként viselkedik. Ez azonban az ő becsületességüket dicséri, és nem a rendszert. Már elvonták felőlük az ernyőt, amely biztosította független működésüket, sőt már érzik a hatalom elvárását is, de ők – kerül, amibe kerül – a hivatásrend szabályai szerint mégis becsületesen, függetlenül járnak el. Ez egy ideig működhet még, de törvényszerű, hogy előbb-utóbb megkezdődik ennek a tartásnak az eróziója. Egyébként a történelemből azt látjuk, hogy minden szörnyű önkényuralmi rendszerben a bírói kar őrzi legtovább a függetlenségét. Egy darabig a rendszer részeként, amikor pedig a rendszert elpusztítják a fejük fölül, akkor a személyek lelkiismeretében, magatartásában, döntéseiben él a legtovább. Amíg ez lehetséges.

– A jelenlegi viszonyok között kevés a remény arra, hogy a demokratikus rendszerekre jellemző jogállami struktúra újraépülhet Magyarországon. A NER ellenzékének kétharmados győzelme nélkül hatályban maradnak az Orbán-rendszer legfontosabb törvényei, a hivatali kulcspozíciókban bebetonozva ottmarad a hatalmi klientúra. A gazdaságot pedig továbbra is a központi irányítás alatt álló NER-oligarchák ellenőrzik. Lehet, hogy a jogállamot jogtalansággal kellene helyreállítani egy napon?

– Ritka forradalmi helyzetektől eltekintve a jogállamot nem lehet jogsértésre építeni, mert annak kódjai beépülnének a rendszerbe. Így amikor a jogállamot a joguralom lerombolása után kell újjáépíteni, tényleg felmerül a dilemma: hogyan bíráljuk el a magatartást, amely úgy okozott súlyos károkat a közösségnek, hogy közben formálisan megfelelt a „nem jogállam” írott jogszabályainak? Hiszen mindazok, akik kedvezményezettjei voltak a többség érdekeit sértő rendszernek, utólag bemutatják, hogy milyen paragrafusok alapján jártak el. Ez a helyzet a legdurvábban a Harmadik Birodalom bukásakor merült fel. Gustav Radbruch német jogtudós 1946-ban a Törvényes jogtalanság és törvényfeletti jog című munkájában megtalálta a megoldást erre az esetre. Azt fejtette ki, hogy a kontinentális jogállam egyik pillére a jogbiztonság, a másik pedig az igazságosság. Az írott jognak tehát egyúttal igazságosnak is kell lennie. Ha a két pillér közötti feszültség elviselhetetlenné válik, akkor az igazságosság felülírhatja a törvényt. Azért, hogy ebből ne következhessen az írott jog teljes relativizálása, Radbruch hozzátette: ez a feszültség akkor elviselhetetlen, ha a törvényből az igazságosságra való törekvés is hiányzik. Ilyenkor a korrekció alapjait a nemzetközi jog és a természetjog jelentheti, amelyből levezethetők az erkölcs általánosan elfogadott alapelvei. Fontos hozzátenni: még a Harmadik Birodalom bukása után sem volt szükség a teljes jogrendszer újraírására, csak azokon a pontokon volt erre szükség, ahol halmozódtak az igazságtalanságok, ellentmondva az írott jogrendszer szellemének is. A náci Németországban a jogrendszer elsősorban az élethez való jog, az emberi méltóság és a személyes szabadság esetében deformálódott.

Bárándy Péter

ügyvéd, egyetemi oktató.

Diplomáját 1974-ben szerezte az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, 1976-tól ügyvéd.

1992 és 2002 között a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára, 2002 és 2004 között a Medgyessy-kormány igazságügyi minisztere. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a kilencvenes évek elejétől tanít büntetőjogot, az ELTE tiszteletbeli egyetemi tanára, a Jogi Szakvizsga Bizottság tagja, a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság nemzeti csoportjának elnöke.

 

– Minden jogos fenntartásunk ellenére is méltatlan lenne a náci Németországhoz hasonlónak tekinteni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének Magyarországát. Az Orbán-rezsim nem támadja az élethez való jogot, a személyes szabadság korlátozása sem jellemzője.

– A hasonlóság természetesen csak technikai. Nekem akkor jutott eszembe Radbruch formulája, amikor Lánczi András, az Orbán-rendszer egyik legfőbb ideológusa azt mondta: amit ma korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája. Ezzel nyíltan kimondta, hogy a korrupció a rendszer maga. Lényegéhez tartozik, hogy sérti a vagyonbiztonságot és a tulajdonhoz való jogot. Ennek következménye például a jegybanki alapítványokkal kapcsolatos kormánypárti magyarázkodás is, miszerint ha a Magyar Nemzeti Bank a közpénzt az intézmény egyik fiókjából a másikba teszi, akkor az elveszíti közpénzjellegét. Olyan rendszert alakítottak ki, ahol nem szent sem a közpénz, sem a szövetkezeti tulajdon, sem a nyugdíjvagyon. Attól tartok, a közeljövőben a magánszemélyekhez még közelebb álló vagyonok is bekerülnek abba a körbe, amelyekkel a NER-t vezérlő hatalom és annak kiszolgálói rendelkezni szeretnének majd. Ha módjuk lesz rá, meghozzák erre is a megfelelő törvényeket. Ha mindez rendszerszerű és igazságtalan – ami nyilvánvaló abból, ahogyan ezeket a vagyonokat másoktól elvonják és kisajátítják –, akkor úgy kell kezelni, mint egy olyan struktúrát, amely nem törekszik igazságosságra. Ebben az esetben nekünk is hasonló megoldásra kell törekednünk, mint ami a Radbruch-formulából következett. Igen, egy napon minden lehetséges lépést meg kell majd tenni az elvont tulajdonok visszatérítése és azok felelősségre vonása érdekében, akik ezt a tulajdont sajátjukként kezelték. Ezt akkor is meg kell majd tenni, ha magatartásuk az adott pillanat írott jogának megfelelt. Az írott jog ugyanis olyan törvényekre épült, amelyet nem a köz, hanem egy meghatározott szűk csoport érdekében szavaztak meg.

– Mindez persze érthető, ám az igazságosságra törekvés és a közjó nehezen definiálható, a jogszabályi rendszerbe nehezen beilleszthető fogalmak.

– Tévedés ne essék: az írott jog felülírása szentségtörés – bármilyen okból, bármilyen technikával történik is. Néha azonban szükség lehet egyes szentségtörő lépésekre, hogy magát a szentséget, a jog szellemét őrizhessük meg vele.