A semmire fizetett ki kilencszázmillió forintot a Klik

2017. május 11., 11:28

Az LMP szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a semmire fizetett ki kilencszázmillió forintot, amikor egy európai uniós támogatás részeként megvett egy mai napig nem használt számítógépes programot.

Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, belső információk alapján úgy tudják, a fiókba került a Köznevelés az iskolákban nevű, összesen tízmilliárd forintos EU-s projekt szoftvere.

Kiemelte, a Klik 2016 novembere óta nem teszi lehetővé, hogy az LMP politikusai működés közben beletekinthessenek a programba, idén március óta pedig már nem is válaszolnak a megkereséseikre.

Hadházy Ákos emellett beszélt arról is, hogy szerintük a kormányoldal által tervezett nyugdíjasszövetkezetek könnyen a visszaélések melegágyaivá válhatnak, amennyiben azokat a több ezer, „bizonyíthatóan visszaélésekre” létrehozott szociális szövetkezet mintájára szervezik meg.

(MTI)

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.