A rendőrség szerint csak az „agresszív” tüntetőket fújták le könnygázzal

Könnygázt is bevetett a rendőrség hétfőn este a tanárok és diákok tüntetését a Karmelitánál. A tüntetésen Hadházy Ákos és a Momentum is részt vett, ők a kordont kezdték (ismételten) elbontani.

2023. április 26., 12:24

Szerző:

A TASZ jogásza kedden azt nyilatkozta, hogy aránytalan és problémás volt a rendőrség könnygázzal való, többszöri oszlatása a diáktüntetőkkel szemben a Karmelitánál. A rendőrség ezzel kapcsolatban a honlapján bejelentette, hogy „a Budapesti Rendőr-főkapitányság határozottan visszautasítja, hogy a rendőrség bárkit meg akarna félemlíteni, mivel ők csak a tüntetés „agresszív résztvevői” ellen alkalmaztak könnygázt.”

Továbbá  azt írták, hogy „a rendőrök a 2023. április 24-én kora este a Budapest, I. kerület, Karmelita Kolostornál tartott, be nem jelentett gyűlés agresszív módon fellépő résztvevőivel szemben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 49. § (1) bekezdés alapján (a mások vagy saját életét, testi épségét, illetőleg a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető támadás elhárítására, illetve a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés megtörésére) alkalmaztak vegyi eszközt.”

Hozzátették: „A könnygáz használata előtt a rendőrök többször felszólították a be nem jelentett gyűlés agresszív résztvevőit, hogy lépjenek hátrébb. A rendőrség mindenki számára biztosítja a békés gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz való jogot, ugyanakkor határozottan intézkedik a jogsértések elkövetőivel szemben.” Megnyugtatásul pedig azzal zárták közleményüket, hogy „a konkrét eset kapcsán a parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy az intézkedés jogszerű, szakszerű és arányos volt.”

(Kiemelt képünk: A rendőrség lezárja a miniszterelnöki hivatalt és könnygázt vet be a diákok ellen, miután azok az oktatási reformok ellen tüntettek Budapesten, 2023. április 24-én. (Fotó: Szentgallay Bálint/NurPhoto))

10:29

A lap szerint a köztévé vitája pontosan megmutatta, mennyit változott a magyar média az elmúlt években.

09:21

A sorkatonaság visszavezetése minden nemzet saját ügye, ezt nem egy egységes, "birodalmi, brüsszeli, európai uniós hadseregben" kellene megtenni, mert akkor "más döntene a magyarok véréről" és ez elfogadhatatlan – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A Medián friss, még a köztévés vita előtt készített mérése szerint a Fidesz és a Tisza Párt is erősödött, míg a DK–MSZP–Párbeszéd-lista támogatottsága csökkent, bár még így is biztos helye van az Európai Parlamentben. A Momentum és a Mi Hazánk határeset, a Kutyapárt viszont bezuhant.