A letiltott tudósító

- Egyáltalán: mivel váltotta ki a magyar politikai vezetés ellenszenvét?

– Az Orbán-kormány 2010 nyarától elképesztő tempóban fogott bele Magyarország átalakításába. Mi, tudósítók felvettük ezt az ütemet. Ám a kabinet emberei hamarosan arra jutottak: az osztrák köztévé budapesti delegáltja számukra persona non grata, akivel nem is lehet együttműködni. Ez a hatalom ugyanis úgy gondolja: ha valaki eltérően látja a dolgokat, az tévesen tájékoztat, sőt hazudik.

– De miért éppen önt tette feketelistára a magyar kormány? Szerintem más külföldi tudósítók kritikusabbak önnél.

– Kétségtelen: a Standard vagy a Die Presse tudósítójához képest kevésbé vagyok kritikus. Mi több: én nem kommentálok, kizárólag a tényekkel foglalkozom. Például azzal: megnyirbálták az Alkotmánybíróság hatáskörét. Vagy: csökkentették a bírák korhatárát. Vagy: olyan médiahatóság alakult, amelyben csak a Fidesz emberei kaptak helyet. Ha a hatalom megszállja a közszolgálati rádiót és televíziót, ha uniformizálják a munkát, és még azt is előírják, hogy bizonyos szavakat, például „megszorítás”, nem lehet leírni, az azért rendkívül aggályos. Ráadásul ilyen helyzetben óhatatlanul működni kezd az öncenzúra. S csak kérdem: vajon jó-e egy országnak, ha a miniszterelnöke arra használja a kétharmados többségét, hogy mindent a feje tetejére állítson, és alárendeljen a saját érdekeinek? Hogy kiiktassa a fékeket és ellensúlyokat?

– Visszatérve: a bécsi magyar nagykövet valahogyan hozzájutott az ön magán-e-mailjeihez, s velük próbálta bizonyítani az ön „elfogultságát” az ORF vezetésénél. Honnan szerezhette meg a nagykövet az ön privát leveleit?

– Tudósításaimat az Ausztriában élő magyar kolónia is nézi. Közülük valakik úgy érezhették, meg kell védeniük Orbán Viktort a „támadásaimtól”. A nagykövet feltehetőleg tőlük kapta az e-mailjeimet, amelyeket valóban úgy írtam alá: „Üdvözlet Orbánországból.” Amit nem is gúnynak szántam. Magyarország most valóban a kormányfő országa. Ezt fejeztem ki a kifogásolt üdvözlésemmel.

– Mit szóltak a főnökei a nagykövet tiltakozásához?

– Megdöbbentek: ilyesmi nálunk nem szokás. Még csak hasonló esetre sem volt példa az Orbán-kormány előtt. A vezérigazgatónk először nem törődött a nagykövet levelével. Aztán – mivel az ORF további tiltakozásokat is kapott a magyar képviselettől – írásban annyit közölt a nagykövettel: nem ért egyet vele. Egyébként azóta a magyar kormány is rájött, hogy ez így nem mehet tovább.

– Ezt csak sejti, vagy tudja is?

– Érezhető a változás: a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárság, amelyet Kumin Ferenc vezet, komolyan szorgalmazza a korrekt együttműködést. Bár az is tény: három hete, Hans Niessl burgenlandi tartományfőnök budapesti látogatásakor a hivatalos sajtóterv ellenére sem akarták engedni, hogy vágóképet készítsünk Orbán és Niessl kézfogásáról. A magyar kormányfő sajtósa, Havasi Bertalan még mindig azt hitte: folytatnia kell magánháborúját az osztrák közszolgálati televízió ellen. Csak akkor hátrált meg, amikor Niessl közbeavatkozott. Korábban amúgy kerestem levélben Havasi Bertalant: nem reagált, ami nem túl udvarias dolog. Végül azt írtam neki: a merőben szokatlan bánásmódtól függetlenül fenntartom magamnak a jogot a kritikus hangvételű tudósításokra. Ehhez ma is tartom magam.

– Kínos Magyarországnak ez a botrány...

– Ugyan, dehogy!

– Igaz: a világ nem először értesül a magyar hatalom médiapolitikájáról.

– De sokkal fontosabb dolgok is elsikkadnak. Akár az új földtörvény, amely a Simicska- és Nyerges-féle „zöldbáróknak” kedvez. Az E- nagy valószínűséggel újabb kötelezettségszegési eljárást indít, Orbán meg az asztalra csap, hogy „nem enged a nemzeti érdekekből”, és „magyar földet magyar kézbe”. Aztán semmi nem történik. Az idő viszont múlik, s Magyarország teljesen átformálódik. Nemrég a Médiatanács egyik tagját a Klubrádióról kérdeztem. Összevissza beszélt, hogy miért kellett volna jogilag kötelező módon aláírni a frekvenciapályázat üres oldalait. Orbán Viktor helyében én azonnal utasítanám a Médiatanácsot, hogy vegyék tudomásul a bírósági ítéletet, és adják oda a frekvenciát. Tudja, milyen nehéz bemutatni az osztrák nézőknek az ilyen helyzeteket?

– Úgy tűnik: Orbán Viktort nem is érdekli, mit mondanak róla a világsajtóban. Bár az angolszász tudósítókkal – állítólag – kesztyűs kézzel bánik.

– A BBC gyakorlatát talán még Orbán sem meri bírálni. Az ORF-fel szemben pedig azért áshatták ki a csatabárdot, mert a Dunántúlon, a határ mentén sokan értenek németül, és a műsorainkat is nézik. A hatalomnak az újraválasztás szempontjából nem mindegy, mi hangzik el az osztrák köztelevízióban Magyarországról. Különben én csak a feladatomat szeretném végezni abban az országban, amelyet nagyon szeretek. Nekem mindegy, ki irányítja ezt az országot, hogy az illetőt Gyurcsánynak, Bajnainak, Orbánnak vagy akárhogyan hívják. Jobbról jön-e, vagy balról. Én arról számolok be, ami itt történik, és ami érdekelheti az osztrák nézőket. Például most az, hogy nagyon rossz Magyarország gazdasági helyzete. Ha pedig a tényeket összevetjük azzal, amit a miniszterelnök az évértékelőjében mondott, egyszerűen nem értem: ő vajon melyik országról beszélt? Igencsak sajátosak a mai magyar viszonyok. Egy egész államtitkárság foglalkozik a Magyarországról alkotott nemzetközi képpel. Nos, ilyen csak Belaruszban és Tádzsikisztánban fordul elő. Jut eszembe: a kormány nemrég megbízott egy ügynökséget, hogy Ausztriában polírozza a magyar országimázst. Nem irigylem a céget!