Darts vb: van Gerwen kiesett, Humphries visszatért, csak angolok a legjobb négy között

A londoni Alexandra Palace közönsége szenzációs estét kapott a Professional Darts Corporation játékosaitól hétfőn. A mindig nagy esélyes Michael van Gerwen a negyeddöntőben búcsúzott a világbajnokságtól, Luke Humphries pedig – ezen a tornán először – tényleg ellenállhatatlan volt.

2024. január 1., 23:46

Szerző:

Michael van Gerwen volt az első mérkőzés esélyese, ez kétségtelen. A háromszoros világbajnok holland az ellen az angol Scott Williams ellen állt a tábla elé, akinek még kiemelési szám sem jutott. Van Gerwen azonban az elmúlt két évben nincs világbajnoki formában, és most az egész szezonja azt vetítette előre, hogy nem az idén fogja megszerezni negyedik címét. Éppen csak a világbajnoki szereplése cáfolt rá erre: a hatalmas formában játszó holland eddig nem vesztett szettet, sőt, leget is csak kettőt. De Scott Williams sem azért került az elődöntőbe, mert ingyen lehetett, így nagy érdeklődéssel várta a világ, hogy mire képes MvG ellen. Megmutatta: 3-0-ra nyerte az első szettet, aztán a következőt a holland 3-1-re és 3-2-re hozta, de látszott, hogy ez valahogy nem az igazi. Sokkal pontatlanabb volt a szokottnál, mintha nem érezte volna jól magát a színpadon. A negyedik és az ötödik szett is 3-0-ás Williams-sikert hozott, magy egy MvG-söprést követően már csak az angol maradt a színpadon. Olyannyira, hogy hasonlóra emberemlékezet óta nem volt példa: Michael van gerwen az utolsó szettben 80 pont alatti átlagot dobott. Ezzel az is eldőlt, hogy az elődöntőben csak angol játékosokat láthatunk majd, és két olyan versenyzőt is (Williams és Littler), akik nem kiemeltként érkeztek az Ally Pallybe.

A késő esti második mérkőzés szereplőinek eddig elég rendesen volt dolga egymással. Luke Humphries és Dave Chisnall idén már ötször játszottak egymás ellen, például a European Tour budapesti állomásának döntőjében. Négyszer Humphries, egyszer – éppen Budapesten – Chisnall győzött. Mindkettejüknek nagyszerű szezonja volt tehát, Cool Hand Luke-nak olyannyira, hogy a világbajnokság nagy esélyeseként tartották számon, ami rá is nyomta a bélyegét eddigi játékára. A kulcsszó az eddigi. Mert az eddig botladozó, csak hihetetlen küzdeni tudásának köszönhetően negyeddöntős Humphries most nagyot játszott, 103,5-ös átlaggal simán nyert, ezzel mintegy jelezve: nem tévedtek nagyot azok, akik szerint ő a vb favoritja. Ha pedig a keddi elődöntőben győzni tud Scott Williams ellen, akkor átveszi a vezetést a világranglistán is.

PDC darts világbajnokság, negyeddöntő:

Scott Williams (angol)–Michael van Gerwen (holland, 2. kiemelt) 5-3
Luke Humphries (angol, 3.)–Dave Chisnall (angol, 11.) 5-1

Az elődöntő párosítása:

Rob Cross (angol, 8.)–Luke Littler (angol)
Scott Williams (angol)–Luke Humphries (angol, 3.)

(Képünkön Luke Humphries érkezik a színpadra a 2023-as Dutch Darts Championship döntőjére. Fotó: Sander KONING / ANP MAG / ANP via AFP)

Tudvalevő, hogy a pedagógusok munkája nagyban befolyásolja a gyerekek sport iránti elköteleződését, hiszen legtöbbször ők szerettetik meg a mozgást velük. A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére ezért kiválasztották azokat a testnevelő tanárokat, akik többek között ennek a kritériumnak is megfeleltek.