Traumatikus találkozások
„Ha indiánok lehetnénk.” Kafka óhaja az indiánversek fordítójaként – Bőségszaru, Medvefelhő a város felett – ismertségre szert tevő Gyukics Gábor költőnél megvalósulni látszik, különbség, hogy míg az indiánokhoz kötött romantikus hiedelem szerint a rezervátum védett vidék, addig Gyukics rezervátumának határa meglehetősen kitolódott: a traumákig, történelmi események tapasztalatával terhelt gyerekkori emlékekig, távoli országok kelet-európai szemmel figyelt egzotikumáig terjed. Legújabb, végigtapint című könyve szép, halk kötet, ennél halkabb aligha lehet ahhoz, hogy meghalljuk a versek közepén az óriási robbanást. Verseiben rejtetten megbújó elementáris erő van, mindegyik komoly olvasói figyelmet és nem akárhonnan szalasztott érzékenységet kíván. Itt nincs illúzió, a rögzítést vállaló versek nem kedvelik a valósághamisítást mint kézenfekvő megoldást. Gyukics dokumentál, rendszerez, s az értelmezést az olvasóra hagyja. Igaza van, minek annyit beszélni? A szerzőnek a szó nem játék, ahhoz túl komolyan veszi romlandó anyagát: a nyelvet, s van-e szebb játék, mint az örök múlás hátterével díszített elegáns komolyság?
Veszteségélményből írni verset soha nem egyszerű, könnyen átcsúszhat a szöveg a jó ízlés és a tolakodás határán, és onnantól nincs tovább, a trauma a giccsnek esik áldozatául. Gyukics szüleinek vagy épp a tavaly elhunyt nagyszerű költőnek, Dukay Nagy Ádámnak emléket állító verseiben sem tagadja meg önmagát, önnön nyelvét, óvatosan bánik a szavakkal, mértékkel adagol, hogy mértékletessége bombasztikusan hasson, zsigerig hatoljon. „rovott múltú balkezemmel / keresem a zsebemben anyám és apám / előveszem és beteszem / a másikba őket / de nem bírják ezt / a klímát/ visszahullanak.” Gyukics mindemellett aprólékos költő. Bármilyen hétköznapi tárgyat, jelenséget, elsőre jelentéktelen dolgot megjegyez. „a sarokból egy kavics hullott alá/ hogy megkeresse az esőt.”
Ezeket a verseket tényleg lassan, tűnődve, meg-megállva olvassuk, a gyorsaság ellen a könyv fellázad, sebességkorlátozást követel. A szerző idén hatvanéves, de egy hatszáz éves világbölcs indiánra emlékeztet, hosszú haja mintha a teremtés kezdetéig érne. Ezt jó lesz észben tartani.
(Gyukics Gábor: végigtapint. Lector Kiadó, 2018) / Ayhan Gökhan
