Reklám

Kezdjük azzal, hogy ilyen reklám: Cipőt a cipőboltból soha nem létezett. Ez emlékezetem szerint egy korabeli humoreszkben jelent meg először, és minthogy nagyon is valóságízű volt, elterjedt a rossz szocialista reklám paródiájaként, majd később már prototípusa lett.

Sok évig tanítottam reklámot-propagandát a könyvesszakiskola hallgatóinak. Mindig azzal kezdtem, hogy megkérdeztem a hallgatóimat, mi a különbség szerintük a kapitalista reklám és a szocialista reklám között. Egyetlen választ fogadtam el (vagy én válaszoltam saját kérdésemre): a kapitalista reklám jó. A könyvpropaganda alapjai című sokszorosított jegyzetemben magam is közhelyeket írtam: a szocialista reklám „feladata a fogyasztók (vásárlók) széles körű tájékoztatása, felvilágosítása, a kereslet optimális határokon belüli befolyásolása, az áru forgási sebességének meggyorsítása s ezzel a költségek csökkentése. A szocialista reklámnak igazmondónak, ízlésformálónak kell lennie.” Ezt olvasva ma is elborzadok, de hát 1978-at írtunk, és még igazság is volt benne, noha akkor még nem marketingnek, hanem propagandának hívták az egész tevékenységet, és nem volt szó logóról, csak emblémáról, nem volt szó brandről, image-ről és goodwillről, de a cégeknek akkor is meg kellett teremteniük rokonszenves arculatukat.

Mint jeleztem, Cipőt a cipőboltból szlogen nem létezett, de hasonló akadt. Állami könyvpropagandista koromban magam is faragtam ilyen – megjelent – versikét: Mindenkinek minden korban / jó könyvek a könyvesboltban. Naná, hát hol még?! Konkrétabbnak nem kellett lenni, mert (1961–62) nem volt, csak egyetlen könyvterjesztő: az Állami Könyvterjesztő Vállalat. (Pontosabban: volt még Magyar Könyv meg Szövkönyv, de lényegében nem voltak saját boltjaik.)

Akkoriban ritka volt még a reklámkampány, de zseniális kollégám, szegény Wessely Feri kitalálta a Kedveskedjék könyvvel! szlogent, Toncz Tibor, a Ludas karikaturistája rajzolta meg „a logót”, a két szaladó K-betűset – tényleg ütős lett: a plakátok, tévéreklámok mellett az egész akkori sajtóban ott volt a két k-s reklám. Mondhatja valaki, és igaza is van: olcsó volt a hirdetési felület. Igen. Csak egy példa, 1978-as. A Nők Lapjában egy oldal hirdetés 27 ezer forintba került, ez ma 3 350 000 forint. (Igaz, egy gombóc fagylalt is 50 fillér volt akkor, ma pedig…) Még „Muki villamost” is béreltünk, annak is mindkét oldalán a Kedveskedjék könyvvel! virított a havas Körúton karácsony előtt.

Visszafelé haladva az időben, a legelső reklám, ami megmaradt bennem, a Gáspár-féle hajlekötő plakátja. Sráckoromban a Szecskában hallottam sokszor, hogy „van egy kislány, Anikó, rózsás tünemény, csak azt tudja, mi a jó: Lukrécia melltartó”. Tetszett a Gutmann (később Verseny Áruház, ma Libri könyvpalota) reklámja is a két oldalról több ember által húzott minőségi, elszakíthatatlan nadrágról. Pláne a szilveszteri reklámjuk: „Ma mi sem húzunk, ma mi is boldog új évet kívánunk.” Vagy a sulikezdés előtti: „Iskolában nem lesz daci / Gutmann-ruhát hord a Laci.”

Úton-útfélen lehetett találkozni a Darmol-reklámmal. „Amikor alszik, a Darmol dolgozik.” Amit a srácok úgy fordítottak ki, hogy folytatták: „Reggelre kelve gatyája telve.” Volt ennél durvább változata is: „Amíg ön alszik, dolgozik a Darmol, s reggelre alig tud kikelni a szarból.”

A Royal bútor reklámját pedig még durvábban: „Royal bútor, Royal kaszni, Royal ágyban legjobb…” Ilyen pedig tényleg volt ’46-ban: „Ne keféljen mással, csak FIT kefeviasszal.”

Újházi Ede, a neves színész, akit mindenki Mesternek hívott, s aki mindenkit lemarházott, legendás reklámarc lett: Marha, mondja a mester, miért nem iszol Gottschlig rumot? (a huszadik század elejéről). Erről mindjárt beugrik egy másik: Mondja, marha, mért oly bús? Újra itt a jó pontyhús. Aminek volt egy háború utáni változata is: Olcsóbb a hal, mint a hús. Más, még mindig a békeévekből. Egy Ditrichstein nevű úr (egyébként ősi osztrák nemesi család sarja) feltalált egy rovarirtó esszenciát, és a kor legjobb íróit kérte fel költői reklámversenyre a ciánozás hirdetéséhez. Kosztolányi Dezső írta: Önnek mindig hiányzott, ha Ditrichstein nem ciányzott. Karinthy viszont ezt a szlogent találta ki: Drámát legjobban Shakespeare, poloskát Ditrichstein irt.

Vissza az ötvenes évekhez. Volt Mindent egy helyen – Állami Áruház mindenütt (1950), Játékot Játékboltból (1957) – igaz, apróbb játékokat trafikokban is lehetett kapni. Visszatért a halkínálás is: Egyen halat, a legjobb falat (1952). Meg a készételhirdetés: Színház után gyors vacsora Közért konzervből! (1958).

És a bájos butaságok, a mozireklámok. A híradó és a kisfilm után felgyulladt a villany, a vásznon megjelent a Szünet felirat, majd egy mozgó színpadi függöny, amin valaki – Latabár Kálmán – keresi a két rész közötti nyílást, majd megjelenik, és azt mondja: „Nem, még nincs szünet. Még valamit akarok mondani. Jöjjenek közelebb. Hetenként három forint harmincért tízezreket nyerhet. Hogy hol? Hát a totón!” Vagy a másik kedvenc Salamon Bélával. Színes. Futóverseny, a nézők kötélkordon mögül nézik. Hirtelen egy futó hátulról előrerohan, maga mögött hagyja a mezőnyt. Béla bácsi kilép a nézősorból, és megkérdezi: Dózsa? – Nem. Igmándi! Aztán: Szebb fényt, több fényt, jobb fényt! Tungsram izzólámpa. Meg csapvíz, véres hurka és barátom, a medvesajt. Mennyi kis filmemlék, moziból, tévéből (abból az egyből). Nem megmondtam, hogy bontott csirkét, bontott csirkét…

A keserűvíz, gyógyvíz mindig rendes reklámot kapott. Éppen az Igmándiról volt ez a szlogen is: Igmándi, idd már ki! Azt pedig minden strandon szinte megállás nélkül ordította a hangszóró, hogy Szervusz, Salvus, gyógyító víz. Filmen láttuk a két kalapemelő, köszönő úriembert: Szervusz, Salvus? – Salvus, szervusz.

További szlogenek, már a hatvanas-hetvenes évekből. Minden időben Tisza cipőben. Fabulon a bőre őre, ezt használja nyakra-főre. (És képzeljék hozzá a még mindig szép, de akkori Pataki Ágit.) Aztán: Radion mindent mos. Egyedül mos a Rapid.

A reklámfigurák. Röltex Rózsi, Lottó Ottó (filmen Kabos), a Skála kópé, akinek szíve mindig a vásárlóké, meg „a hollós” irányítószámos Siménfalvy Sándor, mindenki postás bácsija.

És a neonreklámok. Amikből ha olykor kiégett egy-két betű, hát úgy maradt évekig, senki nem törődött vele. Láttunk olyat, hogy H.bertus meg Áll.. mi.. biztos, egy Ofotérten azt, hogy szar.keret.

Gyógyszert csak elvétve reklámoztak, és nem hazudtak arról, hogy például körömgomba ellen ezt ajánlja a gombaszakértő orvosok egyesülete, és nem lehetett minden felelősséget elkenni azzal, hogy kérdezze meg háziorvosát, gyógyszerészét.

Jelzem, én megkérdeztem. Doktor úr, hogy van? Köszönte szépen. / Köves József