Minden, ami opera

Testes és szép kiállítású kötettel köszönti az Operaház 136. évadát Ókovács Szilveszter főigazgató. A csaknem négyszáz oldalas impozáns kiadvány akár afféle operakalauznak is tekinthető, nélkülözhetetlen vezetője mindazoknak – s nem vagyunk kevesen –, akik követői és rajongói ennek a műfajnak. A kötetet még akkor is kiemelt figyelem illeti, ha tudjuk, hogy az Operaháztól független, nemzetközi viszonylatban magasan jegyzett produkciók is léteznek Budapesten, de a hihetetlenül gazdag hagyományokra visszatekintő legnagyobb magyar kulturális intézmény művészeti tervei méltán érdeklik az operalátogatókat.

Választékosan fogalmazott bevezetőjében a főigazgató mégsem a felújítások vagy bemutatók imponálóan hosszú sorára összpontosít, hanem inkább a „keresztény évad” elnevezésre, amely kétségkívül más természetű, mint az előző „szezonjelszavak”, mint amilyen például a Verdi/Wagner 200, a Strauss 150 vagy a Shakespeare 400 volt. Most az évadot kultúránk, európai civilizációnk, gondolkodásunk egyik legfontosabb szava fémjelzi. A főigazgató fontosnak tartja megjegyezni, és ezt nagyon jól teszi, hogy mit nem ért ezen. „Nem vallásos, nem ájtatos, végképp nem a más meggyőződésűt kirekesztő gondolkodás” vezeti, hanem az, hogy „együtt értsük meg: az ókori Hellász és Róma értékei, valamint a zsidóság története és könyvei nyomán támadt az új, immár krisztusi ember, aki nemcsak kereszténnyé lett, de európaivá is a történelem folyamán”. A részletekben nem elmerülve csak helyeselhető, hogy a jobb megértés kedvéért a főigazgató Antall József egyik híressé vált kijelentésére hivatkozik: „Európában az ateista is keresztény.” Ebben a felfogásban a „keresztény” a szakrális értelmezés mellett kulturális, szellemi, mentalitásbeli, civilizációs azonosságot jelöl, s inkább filozofálós tűnődéssel, semmint ellenvetéssel az kérdezhető, amit egyébként a bevezető is megpendít, hogy a kereszténységnek ez a kitágított, lényegében egyetemes interpretációja jelöl-e konkrét tartalmat egy dalszínházban. Azt gondolom, hogy semmiképpen nem úgy, mint például a Verdi/Wagner 200.

De be kell ismernem, hogy ennek a tűnődésnek nincs túl nagy jelentősége, mert az opera- és balettkedvelő nem az évadot jelszószerűen megkülönböztető jelzős szerkezetre kíváncsi, hanem az előadásokra. Ezekből pedig igazán lehet majd válogatni, a művészi kínálat felettébb gazdag, annál is inkább, mivel szeptembertől hivatalosan is teljes értékűen „üzemel” majd a Kőbányai úton az Eiffel Műhelyház. A kezem valószínűleg tudatosan szaladt rá az „üzemel” igére, hiszen ezt az új operabirodalmat a valahai Északi Járműjavító egy részéből alakították ki, itt várja vendégeit a csaknem 400 személyes Bánffy-terem, s van itt próbaterem, zenekari stúdió és sok más is, amiről a kalendárium részletesen beszámol. A műsorkötet alapján szinte bizonyosra vehető, hogy mind a Bánffy-terem, mind pedig az Erkel Színház repertoárja bőségesen kínál nagy tömegeket vonzó közönségdarabokat és az ínyencek különleges ízlését kielégítő produkciókat.

A sok részletes információ között viszont hiányolom annak közlését, hogy mikorra várhatjuk az Andrássy úti Ybl-palota két éve folyó „korszerűsítési munkálatainak” befejezését. Az operakedvelők széles tábora nagyon várja már Európa egyik valóban legszebb operaházának megnyitását. A Sugár úti palota híres személyiségeire és művészeire méltán emlékeztet a jelent sok adattal fölmérő és az évad kínálatát részletező kalendárium. A Hírességek az Opera történetéből című rovata a teljes művészi gárdából kiemeli a legnevesebb magyar és külföldi énekeseket, karmestereket, rendezőket, koreográfusokat. A fölsorolt negyven magyar énekes listáján elhunyt, élő és visszavonult, illetve ma is aktív művészek egyaránt szerepelnek. A fölsorolásból két nevet hiányolok, a közelmúltban elhunyt László Margitét és Polgár Lászlóét, aki sajnos már 2010 óta nincs közöttünk. Művészetüket nálam sokkal hivatottabbak számtalanszor méltatták már, most csak annyit jegyzek meg, hogy például László Margit Paminája vagy Polgár Kékszakállúja operalátogatók több nemzedékének az emlékezetébe vésődött bele kitörölhetetlenül. S hadd idézzek föl egy részletet a művésznővel folytatott beszélgetésből, akit lelkes operakedvelőként előbb csak a távolból tiszteltem, utóbb személyesen is megismerhettem. Egyik alkalommal, a főigazgatóról szót váltva, László Margit megjegyezte, az a legfontosabb, hogy „Ókovács mindent megtesz az opera népszerűsítésére”.

Az új évad műsor-kalendáriuma efelől nem hagy kétséget. / Martin József