Iskolák pályakezdő zsebeseknek

Miskolc takaros kertvárosa, Hejőcsaba a 19. század végén és a 20. század elején annyira híres volt a zsebesoktatásról, mint Baja a halászléről, Kalocsa a paprikáról, Somogy a bicskásokról vagy a szomszédos Miskolc a kocsonyájáról. Még képes levelezőlap is született, amelyen a pompás tájat figyelő polgárokat éppen egy csabai tanítvány fosztogatja.

Akkoriban ha valakit megkérdeztek, hová való, és ő azt felelte, hogy hejőcsabai, akkor a beszélgetőpartnere önkéntelenül is a zsebéhez kapott, s megnézte, megvan-e még a tárcája. Volt egy mondás is akkoriban: ,,Beiratkozom a csabai zsebtolvaj-akadémiára.”

Az egyik híres zsebtolvajt, Deutsch Leopoldot agyonszúrták 1897-ben, egy kártyaaffér következtében. Híres tolvaj volt azután Béni is. Ő egyszer még a sajószentpéteri bírótól is lopott húsz forintot. Ezért csak pofonokat kapott, még dicsekedett is vele: húsz pofonig bírtam, de aztán elszédültem – mesélte. Akkor a verés után elengedték a csendőrök, de korábban már ült Szegeden három évet.

A huszonnyolcas városnak nevezték Miskolcot, mert a kalauz mindig elkiáltotta magát, ha a vonat a Tiszai pályaudvarra ért: „Miskolc, huszonnyolc!” – ugyanis ennyit állt a pesti gyors a Tiszain. Ezt a rendőrök is átvették a vasutasoktól, a sok csabai tanítvány itt dolgozott, s miattuk gyakran jártak ide. Talán ezért mondják manapság is a kétes alakokra, hogy nagy huszonnyolcasok.

Az utolsó nagy hejőcsabai mestert Sutyónak hívták. A helyi Reggeli Hírlap munkatársa, Révész Jenő 1931-ben nagyinterjút készített a pár napra hazalátogató nyugdíjas tolvajjal. Berlinből érkezett, ahol már polgári jómódban élt, s az újságíró szerint úgy nézett ki, mint egy idős diplomata. Ő volt a helyi „iskola” utolsó diákja.

A találkozót egy jó útra tért miskolci bűnöző hozta össze, aki maga is nagy rajongója volt Sutyónak. Két kikötése volt a riportalanynak: az eredeti nevét nem írhatta meg a riporter, és a szálloda nevét sem, ahol pár napra megszállt. Sutyó, a ,,világ legügyesebb zsebese” akkor hatvanéves volt, Berlinben élt pénze kamataiból. Azért látogatott haza, mert még utoljára látni akarta szülei sírját. Két nagy, egyetemista fia várta vissza, akik persze nem is sejtették, mivel foglalkozott az édesapjuk. Sutyó „munkásévei alatt” vagyonokat szerzett hosszú ujjaival, és vagyonok úsztak el a kezei között. De tudta: egy zsebesnek ötvenévesen nyugdíjaznia kell magát, mert ,,az elöregedett kéz csak a fogház ajtaját fogja biztosan”. Büszke volt arra, hogy világ életében csak a gazdagabbaktól lopott.

Második osztályba járt a középiskolában, amikor édesapja meghalt. Ekkor – kellett a pénz – az anyja szobafestőinasnak adta. Ott ismerkedett meg egy hejőcsabai sráccal, egy híres zsebes fiával. Abba a társaságba került, ahol nyolc-tíz fiatalnak tanította a szakmát az öreg zsebtolvaj. Szabályos elméleti és gyakorlati oktatás folyt, előbb bábukon, majd egymáson gyakoroltak. Azonnal megmutatkozott Sutyó különleges tehetsége.

Miután kitanulta a mesterséget, a zsákmány egy részét – a tandíjat – be kellett szolgáltatnia az „iskolának”. Egy idő után önállósodott, és már csak oktatóként tért vissza Hejőcsabára. Azután bejárta a világot, és nagyon ritkán kapták csak el.

Az újságíró azt kérte, mesélje el legérdekesebb esetét.

„Monte-Carlóban történt 1916-ban. Két zsebtolvaj barátommal megtudtuk, hogy konkurens érkezett a városba. A világhírű német Krausz jött, azzal a céllal, hogy belenézzen a rulettezők pénztárcájába. Tudtuk, hogy néhány nap alatt nehéz dohányt vágott zsebre. Mindenáron ezt akartam tőle megszerezni. Sikerült is. Éppen akkor, amikor áldozatot keresett a játékteremben, elcsentem a mások pénzétől duzzadó pénztárcáját. Egész vagyon volt benne… Évek múltán megismerkedtem Krausszal, aki haláláig sem tudta elfeledni a Monte Carló-i tréfát. Sokáig ezen a stiklin mulatott a zsebtolvajvilág.”

A zsebtolvajok igazi terepe a tömeg. Futballmeccs, vásárcsarnok, lóverseny, tömegközlekedés – itt aratnak legjobban a kitanult hosszú ujjúak. Nagyon jól tudta mindezt Maros József, az angyalföldi „tolvajakadémia” rektora, akiről halála után sok napilap megemlékezett a harmincas évek elején. Tanítványainak Józsi bácsija huszonöt évesen pénztáros volt egy nagy budapesti vállalatnál. Esténként átvedlett világfivá: két kézzel szórta a pénzt orfeumokban, mulatókban és kártyabarlangokban. Persze nem a sajátját. A könnyűvérű nők szerelme, a cigánymuzsika, a pezsgő és a peches kártyacsaták miatt egyre több pénzt emelt ki a kasszából. Följelentették, s a bíróság többévi börtönre ítélte. A zárkában zsebmetszők társaságába került, akik – hogy szakmájukat ne felejtsék el – bent is gyakoroltak. Maros itt ismerkedett meg a zsebmetszés művészetével. Eleinte csak szórakozásból vett részt a „gyakorlóórákon”, majd társai meglepetésére hamar túlszárnyalta őket a zsebek észrevétlen kiürítésének művészetében.

Józsi bácsi – így nevezték – fantasztikus kézügyességű zsebtolvaj volt, de nagyon gyáva ember. A lebukástól rettegett, talán ezért találta ki harmincévesen a zsebtolvajképző iskolát, és akadémiája jövedelméből élt húsz éven át. Eleinte a lakásán, később pedig kocsmák különtermeiben tanította a jelentkezőket. A tanfolyamnyitó órán arra helyezte a legnagyobb súlyt, hogyan lehet a detektívet felismerni. Figyelmeztette nebulóit, hogy előzőleg jól meg kell figyelni azt, akit meg fognak lopni. Az elméleti oktatást a gyanú elkerülésére vonatkozó rész egészítette ki. A „professzor úr” elsősorban a zsebtolvajlást tanította, amelyhez csak kézügyesség kell, de segédeszköz nem. A zsebmetszés, mint maga a szó mutatja, már más: metszőeszköz szükséges ahhoz, hogy a károsult valamelyik értéktárgya a gazember kezébe hulljon.

Józsi bácsi mindig elegánsan öltözködött. Ruhái a zsebekben kotorászók számára sok meglepetést tartogattak. Ő találta fel a rugós zsebeket, amelyek megfogták az ügyetlenkedő kezét. Egyhavi tanítás után jött a zártkörű vizsga, ahol ha ügyetlenül emelt ki valamit az ő zsebéből a tanítvány, hatalmas pofon volt az osztályzat. Mint minden valamirevaló tanintézetben, az angyalföldi zsebtolvajképzőben is kellett tandíjat fizetni. De nem a beiratkozáskor. A végzett növendékeknek egy évig le kellett adniuk szerzeményük 10-15 százalékát. Viszont ha a tanítvány lebukott, a mester fogadott ügyvédet, csomagokat küldött a börtönökbe.

Pontosan abban az évben, amikor Józsi bácsi meghalt, elfogták Friedmann Miksát, „Miksa bácsit”, egy másik hírhedt tolvajakadémia igazgatóját. A zsebmetszési ügyekben nyomozó detektívek tudták, hogy ő mindig elkíséri tanítványait első szárnypróbálgatásaikra, velük utazott vizsgamunkájuk idején a villamoson, velük ment premierjükre a színházak ruhatáraiba, és elégedetten nyugtázta a sikeres zsebbe nyúlásokat.

Miksa bácsinak az volt akkoriban a nevezetessége, hogy már régen nem dolgozott a „szakmájában”, csak a tudományát árulta. A bűnözők világában a zsebtolvaj-akadémia rektorának nevezték. Pár évvel korábban még az ország egyik legügyesebb, legbiztosabb kezű zsebmetszője volt. A zsebtolvajsors azonban őt is utolérte: a játékos, fürge és könnyed ujjak elnehezedtek, nem tudott tovább dolgozni.

Felejthetetlen tipográfiatanárom, Ritter Aladár a harmincas években, kíváncsi ifjú riporterként beiratkozott egy ilyen iskolába. „Tulajdonképpen Laji direktor úr adta az ötletet, hogy beálljak növendékei sorába – emlékezett vissza évtizedek múlva. – Szép hosszú a kezed és elég intelligensnek is látszol. Jó cupfert nevelnék belőled.”

Ritter Ali bácsi leírta, hogy hatan jelentek meg az első előadáson. Szinte hihetetlen, hogy mennyi tantárgyuk volt: kéztorna, ujjnyújtás, kézápolás, öltözködés, emberismeret és persze a zsebtolvajlás elmélete, valamint gyakorlata. Tanulótársai közül főképp Háromszemű Icára emlékezett. Nevét onnan nyerte, hogy monoklit viselt. Kevés olyan sudár termetű, szőke hajú, gyönyörű leány mászkált akkortájt Pesten, mint Ica. A tanfolyamon Ali bácsi megbukott. – Tehetségtelen vagy! Az első kísérletnél elkapnak — ez volt Laji döntése.

Pár évvel a zsebtolvajiskolában történt dicstelen távozása után Ritter Aladár Párizsban véletlenül találkozott Háromszemű Icával. Szebb volt, mint valaha. Férje angol zsebtolvaj, akivel duóban dolgoztak. / Köves József