Irma, te rémes

Őnála sokkal nagystílűbb és sokoldalúbb szélhámos volt az előző századforduló korának legendás kalandornője, a világhírre szert tett Tihanyi Irma.

Rendkívül szép lány volt, igazán színpadra termett. A Vas megyei Széchenyi-birtokról, ahol az apja gazdatiszt volt, fel is került a fővárosba. Eredetileg Freylernek hívták, és a Népszínházban kapta művésznévnek a Tihanyi Irma nevet. Otthon igen jó nevelésben volt része, tökéletesen beszélt németül, franciául, angolul. Sportolt, lovagolt, pompásan táncolt és kifejezetten jó stílusban írt. (Ennek később hasznát is vette: német nyelven több pikáns regénye jelent meg.)

A szép Irmának rengeteg vidéki gavallér udvarolt. A bálokon, a megyei mulatságokon őt kérte fel a legtöbb táncos, neki volt a legnagyobb rajongói holdudvara. Amikor odahaza éppen a farsang tündéreként és bálkirálynőként ünnepelték, egy éjszaka megszökött és Pestre utazott, ahol felkereste Evva Lajost, a Népszínház igazgatóját. A direktor úr azonnal szerződtette, kóristalányként. Bár a Népszínház kórusában rengeteg szép lány akadt, Tihanyi-Freyler Irma a gyönyörű gárdában is kiemelkedett közülük. Leginkább feltűnt a direktor csendestársának, Piufsich Lajosnak, aki a Hazai Takarékpénztár főpénztárosa volt. Ő eléggé mulatós ember hírében állt, nagy lábon élt. Vác mellett lévő elegáns villájában gyakran fogadott nagy vendégsereget. A Népszínház tagjait is meghívta néha, és Kassai Vidornak (Jászai Mari színész férjének) egy alkalommal feltűnt, hogy az istállóban a bokszok fala márványból van.

– Ha én egyszer egy ilyen bokszba beköltözhetnék! — sóhajtotta, amivel megnevettette az egész társaságot. A legcsengőbben Irma kacagott. Hófehér fogsora megvillant ajkai között, kék szeme ragyogott.

És a házigazda rajtafelejtette a szemét. Végzetes pillantás volt, utána gyakran lehetett együtt látni a szép Tihanyi Irmát az igazgató úrral. Irma ezentúl még elegánsabban öltözködött, még nagyobb lábon élt. Más kóristalánynak télikabátja is alig volt, neki pedig egész sereg bundája. És fogaton járt, a gumirádli ott várt rá a Népszínház kiskapujánál minden előadás után…

Közben egyre gyakoribb vendég lett a Hazai Takarékpénztárban is. Az intézet alkalmazottai látták, hogy a drága szőrmebundába burkolt, ragyogóan szép szőke leány milyen sűrűn látogatja a főpénztárost.

Egy év múlva Piufsich a váci villájában főbe lőtte magát.

A takarékpénztárban rovancsolást tartottak. Kiderült, hogy óriási összegek hiányoznak. Lajos úr hozzányúlt az értékekhez, a pakettekből minden ötödik részvényt kivett, és üres lapot tett a helyébe, a részvényt eladta, árából tőzsdézett, és persze veszített. A Hazai Takarékpénztár 400 000 akkori forintnyi kárt szenvedett. Mindenki tudott a viszonyukról, Lajos úr tízezreket költött a szép kóristalányra, és Tihanyi Irma neve belekeveredett a bűnügybe. A rendőrség bűnrészesként hallgatta ki, azzal gyanúsították, a főpénztárosnál tett gyakori látogatások alkalmával bundája alatt kicsempészte a takarékpénztárból az elsikkasztott részvénycsomagokat. Végül nem sikerült rábizonyítani a bűnösséget…

Még a nyomozás során Irma megismerkedett a Hazai Takarék egyik ügyészével, egyre gyakrabban látták a társaságában. A fiatal jogászt váltóhamisítással vádolták meg, s a rendőrség végül Tihanyi Irmát vette gyanúba. Az ügyész gavallérosan kijelentette, hogy tévedett, az aláírás tőle származik, és kifizette a váltót…

A szép Irma így ismét megszabadult a börtöntől.

A Népszínháztól ekkor el kellett jönnie, de Somossy Károly, az Orfeum igazgatója nyomban szerződtette. Megfordult Magyarországon kívül Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Romániában és Törökországban is.

Első nevezetes szereplése Bukarestben volt, ahol az 1893. és 1894. években a varietészínház deszkáin működött, és a Hölgyzászlóaljban a neves Carola Cecília mellett ő is szerephez jutott. A színpadon nem, de a magánéletben nagy konkurenciát csinált Carolának. Ezért aztán sem a primadonna, sem az Orfeum rendezője nem kedvelte túlságosan, és a Hölgyzászlóalj karcsú, elegáns huszártisztje sokat civakodott kollégáival. Bukarestben Irma közös öltözőbe került vetélytársával. A helyi aranyifjúság a lábainál hevert, mígnem egy napon házkutatást tartottak a lakásán: Carola Cecíliának egy eltűnt ékszerét kereste és találta meg a rendőrség Irma fehérneműsszekrényében. És amikor a Damenregiment továbbvonult Lembergbe, Csernovicba és Odesszába, ő már hiányzott soraiból.

Ettől kezdve igen változatos volt a szép kalandornő pályafutása. Amikor kiszabadult a bukaresti börtönből, varietéénekesnő lett, és egyedül indult külföldi turnéra. Konstantinápolyban La Belle Melittaként szerepelt, és Melitta grófnőnek tituláltatta magát a színpadon kívül is. Egy német származású gyáros rakta lába elé a szívét és a pénztárcáját. A pénztárca hamar kiürült, és az elszegényedett és elkeseredett gyáros golyót röpített a szívébe. A „grófnő” mély gyászba burkolódzott, részt vett a temetésen, de másnapra eltűnt Konstantinápolyból.

Viszont feltűnt Párizsban, ahol Sztáray Ilona grófnőnek mondta magát: palotát bérelt az Opera közelében, szalont nyitott, ahová írók, művészek, politikusok jártak, mindig ott lehetett látni a dúsgazdag Sturdza herceget, aki két kézzel szórta a pénzt és dúsan felékszerezte Irmát.

Sturdza feleségül akarta venni a „grófnőt”. Tihanyi Irma igent mondott, de egyre halogatta az esküvőt, mert előbb az írásait kellett beszereznie Magyarországról, de azok – érthető okokból – nem jöttek meg soha. A szépasszony idegei a vidám életben annyira tönkrementek, hogy erős kúrára volt szüksége, és Tihanyi Irma a herceg beleegyezésével és pénzével tengeri fürdőre utazott. Hosszú hetek múlva Sturdza elhatározta, hogy meglepi. Amikor beállított a grófnő lakosztályába az elegáns tengerparti hotelben, tényleg meglepte: Irmát nem találta egyedül. Canaille – mondta a herceg, azzal sarkon fordult, és visszautazott Párizsba. Tihanyi Irma nem látta soha többé.

A szép kalandornő rossz sorba jutott, palotáját elárverezték, de Párizsban összejött egy magas rangú idősebb tisztviselővel, aki beleszeretett és el akarta venni. Már közeledett is az esküvő napja, amikor a vőlegény megtudta, hogy felnőtt fia túlzott kapcsolatot tart fenn várandós jövendőbelijével. Az öregúr kiadta a menyasszony útját, a fia azonban kitartott Irma mellett, aki nemsokára anya lett, leánya született. Közben a lovag sikkasztott, hogy kielégíthesse a kalandornő nem csekély igényeit. Amikor lebukott, agyonlőtte magát.

Tihanyi Irma kiadta nevelésre a kisleányát, és mintha mi sem történt volna, maga mögött a két halott férfi emlékével új kalandok után sietett. Most Bécsben tűnt fel. A következő áldozata a Rotschild-bankház cégvezetőjének főhadnagy fia volt. Ő is egy vagyont költött az asszonyra, elhalmozta ékszerekkel, briliánsgrófnőnek hívta a császárváros. Apja ekkor Boszniába helyeztette az őrülten szerelmes dragonyos tisztet, s hősnőnk megint magára maradt. Most egy lengyel mágnás, Chlumetzky báró lett a mentőangyala, megvette Tihanyi Irmának a Singerstrasse 2. számú bérházban lévő panziót. Irma előkelő uraknak adta ki a szobáit.

Azután itt is bukás lett a vége. A bécsi bankok sorra adtak ki váltókra nagy összegeket a Pension Superbe osztrák arisztokrata lakóinak, s az urak valamennyien megállapíthatták, hogy a nevükre szóló váltók hamisak. A bécsi rendőrség gyorsan megállapította, hogy Tihanyi Irma a hamisító. De az arisztokraták a botrányt elkerülendő inkább fizettek. Irma vérszemet kapott, és tovább gyártotta a hamis váltókat. Végül néhányan feljelentették. Tihanyi Irma megszökött, Sopronban fogták el, bíróság elé állították, és háromévi fegyházra ítélték.

Márianosztráról kikerülve elölről kezdett mindent. Hol Sturdza hercegnőként szerepelt, hol Gould Irén néven regényeket írt és adott ki Németországban. Itt leleplezték mint plagizátort, ekkor ismét Magyarországra jött, és Aradon Sulkovszky hercegné néven szélhámoskodott. Ismét börtönbe került. Közben természetesen elveszítette legvarázsosabb fegyverét, a szépségét – már hervadt, fáradt asszonyként került ki a börtönből. Szombathelyen telepedett le: nyelvtanárnő lett, ebből élt hátralévő éveiben.

1933-ban, 71 évesen halt meg. Szombathelyen temették el. / Köves József