Portugál elnöke lett az eurózónának

2017. december 4. 20:18 - szerző: MTI

Mario Centeno portugál pénzügyminisztert választották az eurócsoport új elnökévé a közös fizetőeszközt használó uniós tagállamok tárcavezetőinek hétfői brüsszeli értekezletén.

Az új elnököt egyszerű többséggel választották meg két és fél évre az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület tagjai. A csoportot jelenleg vezető, holland szociáldemokrata Jeroen Dijsselbloem mandátuma 2018. január 13-án jár le, a tisztséget ezután fogja átvenni az utódja.

Szakértők szerint a papírforma érvényesült, ugyanis a legnagyobb esélyesként az 50 éves Centenót tartották számon, aki hivatalosan független politikusként tagja a szocialista portugál kormánynak. A posztért Centeno mellett három jelölt szállt versenybe: Dana Reizniece-Ozola lett, Pierre Gramegna luxemburgi és Peter Kazimir szlovák pénzügyminiszter.

 Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója korábban hangsúlyozta: az eurócsoport következő elnökének is szociáldemokrata politikust kell választani, ugyanis „veszélyes” lenne, ha a főbb uniós intézmények - az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament - után újabb testület is néppárti vezetés alá kerül. Szakértők szerint a portugál politikus győzelme új korszak kezdetét jelzi az euróövezet számára, és elmozdulást jelenthet a csoportot az utóbbi években uraló megszorításpárti mantrától.

Centeno, akinek a minisztersége alatt modellországgá vált a válság sújtotta Portugália, kijelentette, célja a konszenzuskeresés lesz ebben a kihívásokkal teli időszakban, és azon fog dolgozni, hogy véget vessenek ennek az Európa számára rendkívül nehéz időszaknak. Dijsselbloem a voksolást követően gratulált a győztesnek, hangsúlyozva, a legfőbb cél továbbra is az eurócsoport egységének megőrzése kell legyen.