Modernitás és tradíció – Konferencia az élhető Budapestről

Az erzsébetvárosi események (népszavazás a bulinegyedről), illetve az egy-egy nagyberuházást megelőző és a döntést követő rendkívül heves és indulatos viták (gondoljunk csak a Liget-beruházásra) is jelzik: egy nagyvárosnak más-más funkcióknak egyidejűleg kell megfelelnie, ami nagyon komoly ellentmondások forrása.

2018. április 5., 15:21

Szerző:

Legyen szórakoztató központ a városban, de ez ne zavarja az ott lakókat, legyen múzeumi negyede, de ez ne veszélyeztesse a zöld környezetet, legyen kényelmes a tömegközlekedése és legyen elérhető könnyedén minden pontja, de bármikor be lehessen hajtani kocsival a belvárosba, legyen modern, de csak úgy, hogy ne veszélyeztesse a hagyományos értékeit. Ennek megfelelően legyen, ha kell, akár felhőkarcolója is, de az mégis, illeszkedjék az építészeti örökségbe, legyen nyitott, de legyen nagyon is helyi – csupa-csupa ellentmondás. Vagy mégsem?

Fontos szempont például, hogy legyenek terei – olyan kisebb negyedei, amelyek önmagukban is élhetőek, mint például azzá vált a III. kerületi Kolossy tér, ahol a beruházás-sorozat eredményeként afféle kisvárosi életérzés alakult ki annak minden hangulatával, élhetőségével. Jó példaként említhetnénk a XIII. kerület egyes részeit, ezek ugyanakkor mégis és elvitathatatlanul, klasszikusan budapestiesek: a kérdés végeredményben mégis csak az, hogy lehet-e, sikerülhet-e a XXI. századi körülmények között élhető várost kialakítani? Hogyan élhetünk „okosan" – és ez alatt nem csak a „klasszikus” smartcity-programokra utalnánk, hanem annál jóval többre: arra, hogy miként tud tovább fejlődni a város, hogyan tud megfelelni egy valódi főváros iránt támasztott igényeknek és feltételeknek, vannak-e új funkciói a vidék folyamatos – és feltartóztathatatlannak tűnő – kiürülésével. Hogyan legyünk hát bölcsek? Hogyan tarthatjuk meg élhetőnek a várost, illetve, ha az élhetőségét esetleg veszély fenyegetné – fenyegeti? – hogyan tudjuk azt fenntarthatóvá tenni?  Funkciót kell-e ehhez váltania a városnak? Milyen gazdasági-kulturális-szociológiai feltételeknek kell megfelelnie és azoknak milyen rendben kell teljesülniük, egyáltalán: következnek-e egymásból?

A 168 Óra konferenciája ennek a szemléletnek a jegyében alapvetően két gondolat köré épül:

1. Miként lehet élhetővé tenni a várost?

2. Miként lehet élhetővé tenni a tereinket, avagy van-e létjogosultsága a város a városban koncepciónak?

Időpont: 2018. május 23., 09:00 – 16:00

Helyszín: Budapest Music Center

A konferenciát megnyitja Fürjes Balázs kormánybiztos.

 

2024. május 6., 09:21

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.