Népszavazástól az állatkínzásig – Nyári egyetemet szerveznek civilek

2017. augusztus 25., 17:46

Szerző:

Akinek elege van a strandolásból, nyári egyetemen vehet részt augusztus 26–27-én a józsefvárosi Gólyában. Itt rendezi meg ugyanis A Város Mindenkié és a Közélet Iskolája a Civilség és politika című eseményt. A nyári egyetem programját évek óta nyílt felhívás alapján állítják össze. Beszélgetések lesznek többek közt arról, hogyan lehet kezdeményezni helyi népszavazást, vagy – politikusok, újságírók és aktivisták részvételével – arról, hogy milyen átjárások lehetnek a civil és a politikai világ között.

Forrás: kozeletiskolaja.hu

Udvarhelyi Tessza, az esemény egyik szervezője a 168 Órának elmondta, szeretnének minél többféle témát feldolgozni és különböző közösségeket bevonni a párbeszédbe. Így lesz még szó például az állatvédő mozgalomról, a Mártát a Magdolnának! kampányról, a Közösségi Szigetek nevű kezdeményezésről, valamint arról is, hogy a civil szervezetek hogyan tudják túlélni az egyre súlyosabban rájuk nehezedő politikai nyomást.

Ezek mellett jelen lesz a politika- és pártsemleges női mozgalom, a Másállapotot a szülészetben, amely a szülészeti ellátás pozitív változásaiért áll ki, illetve az állatkínzások -és bántalmazások, a felelőtlen állattartás áldozatainak megmentéséért létrejött Állatmentő Sereg/Állatmentő Szolgálat is.

A programot lét­­rehozó két szervezet hisz abban, hogy a politika nemcsak a politikusok előjoga, hanem az állampolgári cselekvés nagyon fontos terepe. – Nagyon sokféle ember jön, tapasztalt aktivisták, érdekvédők, civil szervezetek munkatársai és érdeklődők is – mondta Udvarhelyi Tessza. – Kifejezetten az a célunk, hogy találkozási felületet biztosítsunk a különböző osztályhelyzetű embereknek, és minden állampolgár felismerje erejét és jogait.

A beszélgetések mellett mindkét nap filmvetítés várja az érdeklődőket.

A részletes programot ide kattintva lehet megnézni.