Lekapcsolták a Vadhajtások honlapját

2019. október 23., 23:34

Szerző:

Nem sokkal azután, hogy Bede Zsolt a Zeneakadémia előtt mellkasba vágta Domokos Ágnes DK-s önkormányzati képviselőnőt, lekapcsolták Vadhajtások honlapját – derül ki a portál Facebook-oldalán megjelent üzenetből. A portál erről szerda este 9 óra 38 perckor jelezte először, aztán 10:45-kor megjelent egy második üzenet, amely szerint dolgoznak az ügyön.

Bede Zsolt, „a legvadabb jobboldali portál” vezetője az Orbán Viktor ünnepi beszéde alatt tartott DK-s tüntetésre ment oda. Megpróbálta elvenni Domokos Ágnestől a transzparens, eközben úgy mellkasba vágta, hogy az önkormányzati képviselőhöz mentőt kellett hívni.

UPDATE

A Vadhajtások végül csütörtökön visszakapta a honlapját.