Szinte tapintani lehetett a feszültséget, Oszter Sándor elaludt a vádlottak padján
A jelek szerint nem különösebben izgatja Oszter Sándort, hogy befolyással való üzérkedés miatt az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért rá. Elbóbiskolt a hétfő délelőtti tárgyaláson – írja a Bors. Történt pedig ez éppen akkor, amikor ügyvédje, Balogh Gábor pont az ő védőbeszédét tartotta, és minden erejével azon volt, hogy meggyőzze a bíróságot arról, hogy védence ártatlan.
De Oszter Sándort egy idő után nem nagyon foglalkoztatták a történések, és a védője majd kétórás szónoklata közben is elszenderedett.
Vádlott-társa, Busch Béla bökdöste meg, hogy ébredjen már fel, ami után csak annyit mondott: mindenben egyetért ügyvédjével. „Fáradt volt, két napot a kilencéves kisunokájával töltött. Hajnalban indult a bíróságra. Másfelől pedig nyugodt, mert tudja, hogy nem bűnös" – magyarázta meg a Borsnak Balogh Gábor a színész kimerültségének és közönyének okát.
Oszter Sándor az ötödrendű vádlott a perben, amiben a vádirat szerint társaival egy adócsalás miatt keresett vállalkozónak, V. Tamásnak több tízmillió forintért cserében, kapcsolataik által enyhítést ígértek az ellene folyó eljárásban.
A szóban forgó összeg 50 millió forint
– emlékeztet a lap.
Oszter Sándorra amúgy is nehéz idők járnak, a hatóságok nemrég arra kötelezték, hogy számolja fel a halastavait. A mesterséges tavak elkezdtek kiszáradni, a betelepített keszegek pedig egymás után pusztulnak, erdei dögevők lakmároznak a bűzlő tetemeikből.