Orbán új iránymutatása: kereszténydemokráciát épít

2018. május 4., 10:11

Szerző:

Erkölcsi kötelességnek nevezte végigvinni a migrációellenes alkotmánymódosítást Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádiós fellépésén a Kossuth rádióban. A kormányfő elmondta: három miniszterelnök-helyettese lesz az új kormányban. Semjén Zsolt KDNP-elnök általános helyettes lesz, Pintér Sándor belügyminiszter nemzetbiztonságért felelős, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig egyúttal gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettesként dolgozik majd. 

A közvetlenül hozzárendelt, új közigazgatási egységként létrejövő Miniszterelnöki Kormányirodáról elmondta: feladata lesz a minisztériumok közigazgatási államtitkárainak koordinálása, ehhez a szervezethez rendelték a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, és egy egységes hírszerzési központ is működik majd a kormányirodán. Utóbbi lehetővé teszi, hogy Magyarország az erőteljes nemzetközi versenyben jobb információ- és hírszerzési tevékenységet mutasson fel – jegyezte meg.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány céljai nem változtak, így megvédik a magyar kultúrát, a keresztény kultúrát, nem adják át az országot idegeneknek.

Mindenkit megnyugtatott, hem várható olyan rendkívüli fejlemény, amely eltérítené az energiái egy részét a kormány munkájának közvetlen irányításától. Így lesz lehetősége arra – közölte –, hogy fontos, konkrét feladatokat szabjon és végrehajtassa őket.

Kormánya kereszténydemokrata szellemiségű – közölte –, „nem liberális demokráciát építünk, hanem kereszténydemokráciát", amelyben az emberi méltóság a legfontosabb, a hatalmi ágak szét vannak választva, a szabadság egy feltétlen érték, a családokat támogatják, a globális ideológiákat elvetik, hisznek a nemzet fontosságában, küzdenek a teljes foglalkoztatottságért, fontosnak tartják a nők egyenjogúságát, és nem akarnak olyan változásokat, amelyek az antiszemitizmus erősödésével járnának az országban.

Arról is beszélt, hogy erkölcsi kötelességük végigvinni azt a migrációellenes alkotmánymódosítást, amelyet az ellenzéki elutasítás miatt 2016-ban nem sikerült elfogadni. Ehhez kapcsolódik a Stop Soros törvénycsomag is – mondta.

Elmagyarázta, hogy szerinte miről szól a Stop Soros. Először is szerinte a migráció nem emberi jogi, hanem nemzetbiztonsági kérdés, ezért úgy kell eljárni, hogy aki migrációs kérdéssel akar foglalkozni, annak a nemzetbiztonságtól meg kell kapnia a hozzájárulást a tevékenységéhez. Az illegális bevándorlást támogató nem magyar állampolgároknak pedig ki fogják tenni a szűrét az országból.

Orbán Viktor szólt arról is: nem támogat olyan európai uniós költségvetést, amelyben elveszik a pénzt a gazdáktól, a kutatás-fejlesztéstől, valamint a regionális fejlesztésektől, és odaadják azoknak az országoknak, amelyek beengedték a migránsokat. Szerinte a migránsoknak „egyetlen centet" sem kellene adni, azt mindenki oldja meg a saját büdzséjéből. 

A kórházak ellenőrzését is erőforrásnak tekinti a kormányzat, úgy gondolják, hogy nem csak a finanszírozás korrigálásával, hanem a szabályok betartatása is javíthatja a betegellátást. A kórházszövetség konferenciájának második napján az ellenőrzéseket végző szakterületek vezetői szembesítették az intézményvezetőket a föltárt visszásságokkal – írja a Népszava.