„Könnyű lenne odacsapni, de nem ez a cél” – Budapesten még soha nem volt ekkora melegfelvonulás

Hatalmas tömeg jelent meg, amely a Várkert Bazárig vonult a Hősök tere helyett. A vármegyések lezárták a Lánchidat, de a készenléti rendőrség felszámolta a blokádjukat. 2008 óta ez volt az első kordonok nélküli Budapest Pride. Orbán Viktor nem egy Justin Trudeau.

2017. július 8., 18:15

Szerző:

Ez volt a 22. Budapest Pride, a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBQT) közösség felvonulása. A demonstráció  délután háromkor kezdődött a Kossuth téren. Hivatalosan eredetileg a Hősök teréig halad a menet, de a szervezőknek nem tetszett, hogy rendőrségi kordonok közé szorítva kell vonulniuk, ezért az utolsó pillanatban megváltoztatták az útvonalat, és a Várkert Bazárig vezették a melegfelvonulást. Erről a megmozdulás kezdete után, fél négykor tettek bejelentést. A BRFK belement az útvonalváltoztatásba, a kivezényelt rendőrök így is biztosították az eseményt.

Fotó: Bojkovszky Péter

A melegfelvonulás szlogenje most a „Szabad-e vagy?” volt, és úgy tűnik, ezt sokan szeretnék, az emberi jogok tiszteletben tartása nevében legalábbis 36 ország nagykövetsége állt ki a Budapest Pride  mellett, és először vesz részt rajta együtt 100 magyar cégvezető is.

A Kossuth téren a melegfelvonulás  Antonia Vai koncertjével veszi kezdetét, amely után beszédet mond Schilling Árpád rendező, Gyémánt Ágnes, az első magyar Támogató Szülők Csoportjának alapítója és Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője. A moderátor Steiner Kristóf.

 

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

 

18:10 Élő közvetítésünk itt véget ér. Köszönjük a figyelmüket és a türelmüket.

18:05 A felvonulók egy része már elkezdett szállingózni a Várkert Bazár elől. A helyszínen beszéltünk rendőrökkel, akik biztosítják az elvonulók útját az Erzsébet híd és a Lánchíd felé is. Azt mondták, hogy tartanak a „vadászoktól”, vagyis olyan ellentüntetőktől, akik esetleg később rávetik magukat a melegfelvonulás egy-egy résztvevőjére.

Fotó: Bojkovszky Péter

18:00 A felvonulásnak hivatalosan vége. Az afterparty este a Dürer Kertben lesz.

17:59 A szervezők szerint ez, a 22. Budapest Pride volt a legnagyobb melegfelvonulás, amelyet valaha a magyar fővárosban rendeztek.

17:55 A menet eleje közben megérkezett a Várkert Bazárhoz úgy, hogy a vége még a pesti oldalon van.

Fotó: Bojkovszky Péter

17:45 Az Index felvette, ahogyan a rendőrök elküldenek egy horogkeresztes neonácit a menettől. A férfinak néhány karlendítés is belefért. „Ne lökdössetek, baszd meg” – mondta többször is, hozzáfűzve, hogy ő nem akart bemenni a Budapest Pride felvonulói közé. „Ne lökdössetek senkit, baszd meg, mert ez a mi országunk, baszd meg, és ha mi megindulunk a gecibe, akkor leszarom, baszd meg, akkor kurva sok szar lesz itt, baszd meg. Köszönjük szépen. Azért mondom, hogy tisztelet” – búcsúzott a rendőröktől. Bár lehet, hogy egy-két szitokszót kihagytunk.

Fotó: Bojkovszky Péter

17:32 A felvonulók átballagnak a Lánchídon.

17:26 A Lánchíd pesti és budai oldalán is szirénázó rendőrautók fogadják a menet elejét. A blokádnak már nyoma sincs. A szélsőjobboldaliakat a 2-es villamos megállójában  terelték össze.

17:15 A melegfelvonulás kezd fergeteges bulivá válni. Tízezren vonulnak a tömegben. Az elöl haladó DJ-kamion körül mindenki táncol.

17:09 Közben a Lánchídon a készenlétisek feloszlatták az ellentüntetők blokádját, amely a hardcore szélsőjobb, a hatvannégy vármegyések akciója volt. A híd közepén sorakoztak fel egy „Mi vagyunk a kordon” transzparens mögött.

Fotó: Bojkovszky Péter

17:04 Az útvonal mellékutcáiban azért vannak kordonok, amelyeken túlról az ellentüntetők a „Mocskos buzik!”  szlogent skandálják. Harmincan-negyvenen lehetnek. A Budapest Pride tömege visszainteget nekik. Nem beint. Vissza.

16:59 A rendőrök élőlánccal biztosítják a melegfelvonulást. Bár a szervezők invitálják a nézelődőket, hogy csatlakozzanak a menethez, a rendőri élőláncon fennakadnak a turisták is.

16:53 Az terjed, hogy a Lánchidat ellentüntetők foglalták el, a rendőrök próbálják leszorítani őket, hogy a melegfelvonulás eljusson a Várkert Bazár elé.

16:42 A tömegben nincs sok kihívóan öltözködő transzvesztita, de nyilván ők a tévéstábok kedvencei. A hvg.hu látta a TV2 kameráját is.

16:31 Elindult a menet az Alkotmány utcán, amely meg is telt felvonulókkal.

16:30 2008 óta ez az első kordonok nélküli Budapest Pride.

Fotó: Bojkovszky Péter

16:28 Tényleg kordonok nélküli melegfelvonulás lesz. Délben a szervezők a rendőrségen bejelentették, hogy a Hősök tere helyett a Lánchídon át a Várkert Bazárhoz vonulnak. Ezt Hollander Dániel szóvivő jelentette be a színpadon.

„Nem vagyunk hajlandóak kordonok között vonulni, szabadok akarunk lenni” – mondta erről korábban Gyémánt Ágnes, hangsúlyozva, hogy nem a rendőrség vagy az ellentüntetők, hanem a félelem és a megalkuvás ellen lépnek fel.

16:13 Schilling Árpád beszél. Először arról, hogy szerinte ami a Budapest Pride ellenzőit illeti, „könnyű lenne odacsapni, de nem ez a cél”, hanem az, hogy „kommunikáljunk” egymással. Felidézi, hogy Gulyás Gergely Fidesz-alelnök gyakorlatilag eltiltotta a kormánypárti politikusokat a melegfelvonulástól. „Borzasztó nehéz ezekkel a vezetőkkel” – utalt erre.

A rendező ezután Orbán Viktort veszi elő. Szerinte a miniszterelnök volt az, aki rászabadította Magyarországra a „suttyó buzizást”. amikor hozzávágta Vona Gábor Jobbik-elnök fejéhez, hogy az anyja szoknyája mögé szokott bújni. (A kormányzati bulvármédia akkoriban foglalkozott azzal, hogy a Jobbik-elnök meleg.) Schilling szerint emiatt Orbánnak bocsánatot kell kérnie.

Orbán Viktor nem egy Justin Trudeau – utalt Schilling arra, hogy a heteroszexuális kanadai miniszterelnök most június végén személyesen is részt vett a torontói melegfelvonuláson.


16:02 Mostanra többé-kevésbé megtelt a Kossuth tér.

15:52 Minden rendezvénynek vannak kockázatai – idézi az MTI Karlik Cintia M1-nek adott nyilatkozatát. A szóvivő szerint mindenki ezt mérlegelve döntse el, hogy részt vesz-e az eseményen.

Fotó: Bojkovszky Péter

15:34 Nemrég a tömeg egy része elindult az Alkotmány utca felé

15:29 A program még mindig nem kezdődött el, de az egészet megpróbálta elmosni az eső. Nem sikerült. Szemerkél.

15:15 Már több ezer ember lehet a Kossuth téren, ellentüntető a Vértanúk terénél csak két-három tucat. „Ria, ria, Hungária!” – skandálják.

Fotó: Bojkovszky Péter

15:12 Ami a politikát illeti, Magyarországon mindeddig egyetlen magyar kormánytag akadt, aki a nyilvánosság előtt vállalt, hogy meleg. Ő Szetey Gábor volt, aki tíz éve, a 2007-es Budapest Pride -on coming outolt a Miniszterelnöki Hivatal államtitkáraként. Előtte csak egy politikus vállalta a nyilvánosság előtt a másságát, az SZDSZ-es Ungár Klára.

15:01 Az ellenzéki politikai pártok közül többen is ígérték, hogy jelen lesznek a melegfelvonuláson. A Momentum szerint ez „alap”, az Együtt kamionjának az oldalán a párt neve a szivárvány színeinek megfelelő lufikból van kirakva, pártként megy a DK is, az MSZP-nek hivatalosan viszont csak a budapesti szervezete vesz részt az eseményen.

15:00 Kezdődik. Hivatalosan. Amúgy még nem.

Fotó: Bojkovszky Péter

14:52 Az ellentüntetők egytucatnyian lehetnek, de hangosak. Sorosoznak, buziznak, unalmasak.

14:49 Ami a biztonságot illeti, az egyébként meglehetősen nagy számban kivonuló rendőrök nem túl szigorúak. Alkoholt és szúró-vágó eszközt nem lehet bevinni a kordon mögé. A rakparton több rendőrségi kisbusz is áll, de a rendőrök inkább csak a távolból kísérik figyelemmel, ami történik.

14:45 A kis szivárványszínű zászló 1500, a nagy 2000 forintba kerül.

14:40 Tíz perce elkezdték beengedni az embereket a Kossuth térre. Eddig körülbelül ezren lehetnek.

Fotó: Bojkovszky Péter

14:31 A BRFK nagyon morog a Budapest Pride szervezőire az esetleges útvonalváltoztatás miatt. A police.hu-ra Lemondanak a biztonságról címmel kitett rendőrségi közlemény szerint a melegfelvonulás egyik szervezője tizenegykor három lehetséges útvonaltervet adott át. „Megfogalmazása szerint amennyiben külső okok miatt a rendezvény útvonala a rendezvény megtartására nem alkalmas, úgy azt további három alternatív útvonalon kívánják megtartani. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy amennyiben a demonstráció szervezője a rendezvény eredeti útvonalán kordont lát, úgy attól eltérnek” – vonja le a következtetést a BRFK. A szervezők egyébként azzal érvelnek, hogy kordonok között nem  valósul meg teljesen a gyülekezési szabadságuk.

14:20 Fél három előtt a Kossuth teret már hermetikusan lezárták, a térre csak beengedőkapukon lehet bemenni. A Vértanúk terénél feltűnt egy csoport ellentüntető is, többek között egy gyermekdedre sikerült „Szégyen” feliratú táblával.