Iskolai botrány után lett öngyilkos egy 16 éves miskolci diáklány
Tragédiába torkollott egy iskolai zaklatásos eset.
Egy fiatal miskolci lány utóbbi három éve viszontagságoktól volt terhes egy iskolai botrány miatt.
A Blikk beszámolója szerint két tinilány, Dóra és Kitti összeveszett egymással egy fiú miatt. A vitában a lányok barátnői, Zsófi és Petra Dóra pártjára álltak, és fizikailag is bántalmazták Kittit.
A megvert lány családja rendőrségi feljelentést tett, és az ügy a bíróságon folytatódott, ahol első fokon több éves elzárásra ítélték a bántalmazó lányokat. Ezt az elsőrendű vádlott, Petra nem bírta feldolgozni, ezért hipót ivott. Édesanyja azonban még időben észrevette, hogy baj van, és a kórházban megmentették a gyerek életét.
Másodfokon enyhébb döntés született, próbára bocsátást kaptak, a bíró pedig elrendelte, hogy nézzék meg A legyek ura című filmet, majd egy csoportos foglalkozáson olvassák is el William Golding regényét.
Bár az ügy rendeződött, a másik érintett lány, Zsófi mégis úgy döntött, gyógyszereket vesz be, hogy véget vessen az életének. Hiába került hamar kórházba, az orvosok már nem tudták megmenteni. A Blikk úgy tudja, a lány jól tanult, szerelmi bánat nem gyötörte.