Hazugságokkal és hamisítással gyártják az új 56-os mítoszt

november 5. 11:56 - szerző: Sándor Erzsi

Nem a Pruck Pált ábrázoló, de Dózsa László felirattal ellátott fotó az egyetlen botrány az 56-os Emlékbizottság idei kampányában. Az egyik képhez nem kértek engedélyt az eredeti fotóstól, aki ügyvédi úton vesz elégtételt az Emlékbizottságtól. A fő baj a képpel, hogy olyan alaposan átdolgozták, ami a hamisítás határait feszegeti. Ahogy az 56-os hősöket ábrázoló valamennyi képet. Furcsa mítoszgyártás, 56 lebutítása folyik. Azt üzenik, hogy a militáns agresszió volt a legfontosabb 56-ban.

Könyvbemutató lesz a Francia Intézetben november 7-én. Phil Casoar és Balázs Eszter Franciaországban 2006-ban megjelent fotótörténeti kutatása jelenik meg magyar fordításban az 1956-os forradalom 60. évfordulójára. A címe: Budapest hősei

A könyv egy 56-os, mindenki által jól ismert, ikonikus fotó hátterét és történetét kutatja. A fotó a Paris Match 1956. november 10-i számában jelent meg és a magyarországi tudósítás nyitóképe volt. A 2006-ban Párizsban megjelent könyvben – amelynek magyar változata most jelenik meg – a fotón látható három alak történetét kutatták fel a szerzők.

Russel Melcher eredeti fotója Russel Melcher eredeti fotója

A fénykép szerzősége sem volt ismert mindenki számára. Kezdetben a Paris Match akkori sztárfotósának, Jean-Pierre Pedrazzininek tulajdonították, ám már régen lehet tudni, hogy a képen látható fiatal párt az amerikai Russell Melcher állította meg a Nemzeti Múzeum előtt, a Múzeum körúton.

Ez az egész az 1956-os Emlékévet bemutatni hivatott plakátkampány szempontjából érdekes, mert abban az eredeti fotót felhasználva egy egészen másik képet alkottak, amely aztán sokszorosítva látható számos közterületen és online felületeken. Így történt meg az is, hogy a Budapesten élő francia fotós, Bruno Bourel meglátta a molinót a Ferenciek terén, lefotózta és érdekességként elküldte Phil Casoar-nak Párizsba.

Az alaposan átalakított fotóból készült plakát Az alaposan átalakított fotóból készült plakát

Leginkább az keltette fel az érdeklődését, hogy a fotóhoz képest a molinó csak nyomokban tartalmaz eredeti felvételt. Eltűnt róla két alak, megváltozott a háttér, kiszíneződött a kép és Sponga Julianna vonásai is kisimultak a photoshopnak köszönhetően.

Mivel Bourel fotós, érzékeny az ilyen típusú változtatásokra és kíváncsi lett, vajon a Franciaországban élő idős amerikai fotográfus tud-e erről.

Phil Casoar továbbpostázta a kérdést az eredeti fotó szerzőjének, Russel Melchernek, aki gyorsan válaszolt. Nem tudott arról, hogy fotójának egy darabja a Ferenciek téren látható egy molinón, több emeleten keresztül. Kiderült, hogy sem az 1956-os Emlékbizottság kuratóriuma, sem a történész munkacsoport, sem a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, sem annak főigazgatója, aki egyszersmind az 1956-os Emlékév kormánybiztosa – név szerint Schmidt Mária –, nem tájékoztatták, nem kértek engedélyt tőle és nem is keresték meg, tehát fel sem merült, hogy megvásárolják tőle a fotográfia közlési jogát.

Russel Melcher kezdetben legyintett, de amikor megtudta, hogy nem csak egy helyen, hanem számos közterületen online és offline is használják a fotójából készített „kreatívot”, akkor megbízott egy ügyvédi irodát az érdekei képviseletével. A jogi képviselő november 3-án tárgyalt Schmidt Mária kormánybiztossal, azt azonban nem tudjuk, miben maradtak, maradtak-e bármiben.

Azt viszont tudjuk, hogy az 1956-os emlékbizottság képviseletében eljáró Schmidt Mária kezdetben azzal érvelt, hogy azt hitték, a fotó Pedrazzinié. Fizetni persze akkor kellene érte, hiszen a szerzői jogok 70 évig élnek és Pedrazzini szerzői jogainak van képviselete. Ám a fotó nem az övé.

Az is elhangzott, hogy a Nemzeti Múzeum archívumában találták a fotót „copyright Paris Match” pecséttel a hátoldalán és azt gondolták, hogy akkor nem kell utánajárniuk semminek. Pedig egyszerűen megtalálhatták volna. Bruno Bourel ugyanis a 2008-ban megvásárolta éppen ennek a fotónak a jogait azért, hogy képeslapra nyomtatva forgalmazásra átadja a könyvesboltoknak. Ha az Emlékbizottság birtokol egy ilyen képeslapot, csak meg kell fordítaniuk és elolvasni a fotográfus nevét. Oda van írva.

Az Emlékbizottságnak az sem tűnt fel, hogy a fotó azé a Russel Melcher-é, aki arra az eseményre érkezik Budapestre, amelyet a francia Intézettel együtt éppen az az Emlékbizottság támogat, amelynek kormánybiztosa Schmidt Mária. Nyilván nincs az ő óvó tekintete minden pályázat fölött, de aláírnia vélhetően kellett. Ha nem, akkor marad a történészi kutatói elhivatottság, amely talán nem hagy figyelmen kívül egy 2006-ban Párizsban nagy sajtóvisszhangot kapott fotótörténeti munkát az 1956-os forradalom egyik ikonikus fotójáról, ráadásul egy magyar kutató társszerzőségével. Most, hogy a 2006-os könyv magyarul is megjelenik, támogatásoknak hála az idős fotográfus, Russel Melcher is részt tud venni az eseményen. Ő, akit most egy ügyvédi iroda képvisel az eseményt támogató Emlékbizottsággal szemben.

Ha most utólag fogja a jogi képviselet beárazni az elspórolt szerzői jogokat, nem lesz olcsó. További közpénzeket lehet majd elkölteni az eddigi milliárdokon túl 1956 méltó módon való megünneplésére. Eddig remekül sikerült.

Az eredeti képek és a kreatív eredmények Az eredeti képek és a kreatív eredmények

Továbbra sem tudunk azonban arról, hogy az Emlékbizottság honnan szerezte azoknak a fotóknak egy részét, amelyekből a színezett kreatívok készültek. Bár van egy támpontunk. Schmidt Mária az emlékévet koordináló Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány részére az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézet – Oral History Archívumából kért ki olyan fotókat, amelyek alapjául szolgáltak az átdolgozásoknak, a háttérrel, színnel, photoshoppal megdolgozott kreatívoknak. Az Emlékbizottság célja ezzel is az volt, hogy „minél szélesebb körben tervezzük megismertetni a forradalom hőseit, kiemelkedő cselekedeteiket”.

Schmidt Mária azt kérte az Archívumtól, hogy biztosítsák a felvételek felhasználási jogát. Ezek mind igazolványképek voltak. Tájékoztatást kért a „felhasználási díj mértékéről és az igénybevétel egyéb feltételeiről”. A képeket megkapta.

Később levelében mellékelte az „ilyen volt-ilyen lett” a forradalmárokról elkészült kreatív anyagaikat azzal a megjegyzéssel, hogy a felvételek átdolgozásával készített grafikák is az előbb említett kommunikációt támogatják.

Na ekkor, a mellékelt fotókat meglátva  bizonytalanodott el Dr. Sárközy Réka az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézet – Oral History Archívum filmtörténésze, ami érthető, hiszen a képek láttán bárkiben felvetődhet, hogy mennyire vékony a határ a stilizálás, a hazugság és a hamisítás között.

Hiszen ha megnézzük Russel Melcher fotóját, azt látjuk, hogy az eredetihez képest egy stilizált, tankos-harcos-járókelős hátteret kapott a Nemzeti Múzeum kerítése helyett, de Sponga Julianna teste nem változott. Ez egy igazi fotó, még akkor is, ha csak a részlete, még akkor is, ha megváltozott a háttere. Persze kérdés, hogy mennyire igazi már az a fotó?  Ezzel szemben az Archívumból kapott fotók csak igazolványképek voltak, vagy éppen a belügyi nyilvántartásból begyűjtött felvételek. Ezeket manipulálták aztán úgy, hogy testük, végtagjuk, ruházatuk, esetleg fegyverük lett.

A cigány hősök A cigány hősök

„Ezzel elvi szinten van baj. Mert rendben van, hogy egy fekete-fehér igazolványkép nem sugallja azt, ami az Emlékbizottság koncepciója, csakhogy az alkalmazott változtatások és a stilizáció már a hazugság határait feszegeti” – mondja Sárközy Réka és példának Pongrácz Gergely fotóját mutatja.

Pongrácz kezébe egy pisztolyt tettek, holott nem ismerünk olyen fotót, ahol ő pisztollyal sétálgatott volna egy ballonkabátban, Szabó bácsi pedig kapott egy Kalasnyikovot, ami Eörsi László szerint valószínűtlen. A korabeli felvételek puskával ábrázolták, és a források sem említik, hogy Kalasnyikovja lett volna, igaz egészen nem zárható ki. Bár még a szovjet katonáknál is ritkaságszámba ment egy Kalasnyikov, a kreatív anyagokba mégis egyszerűen belerajzolták oda, ahová csak gondolták.

„Van három kisportré három cigány származású felkelőről, mert kifejezetten cigány portrékat kértek – mondja Sárközy Réka – ők teljesen egyforma testet kaptak és egyformán tartják a puskát. A szegény kivégzett Kóté Sörös József, aki nagyon egyszerű fiú volt és csak fuvarozgatott a Corvin közbe, olyan kabátot kapott, amilyenről nem is álmodhatott soha. Most akkor hol a határ?” – kérdezi Sárközy Réka. „Mert lehet stilizálni és lehet hazudni, aztán átlépnek egy nagyon vékony és törékeny határt és onnantól kezdve minden hiteltelenné válik és hazugsággá.”

Az eredeti képek és a kreatív eredmény Az eredeti képek és a kreatív eredmény

Meg persze giccsé, igaz, ez ízlés kérdése, amin nem érdemes vitatkozni. Az 56-os Emlékbizottság minden igyekezetével meg akarja teremteni a „hős” mítoszát és ezért az sem túl nagy ár, ha a valóság esik áldozatul. Sponga Julianna és Pruck Pál képével is ez történt. Úgy lépték át azt a bizonyos határt, hogy talán észre sem vették, vagy nem tulajdonítottak jelentőséget neki. Ha Nickelsburg László zsidó származású sztahanovista munkásból gyártható újságot olvasó svéd diplomata kinézetű középosztálybeli férfi, akkor Pruck Pálból is lehet Dózsa László. Annyira vékony a határ, hogy már nincs is.

Az egész manipuláció akkor és úgy érthető, ha tudjuk, mi a célja. Miért kellett vajon ezekkel a képekkel elárasztani a várost, mit akarnak elérni?

„Hős- és mítoszgyártás folyik” – válaszolja Sárközy Réka. „Utcai harcosokat látunk, csupa fegyveres embert. Hol vannak az egyetemisták, hol van a Petőfi kör, hol vannak a felvonulók, a derű? A militáns agresszióra helyezték a hangsúlyt. Azt üzenik, hogy számukra ez volt a legfontosabb 56-ban.”

Ezzel elérik, hogy az apró torzítások összeadódnak és 56-ról egy teljesen manipulált torzkép kerül a köztudatba. Kép- és személyiséglopással, nagyívű grafikai tehetséggel kapunk egy lebutított 56-változatot, amelyben az egyik hazugságból törvényszerűen következik a másik, hiszen szinte semmi sem igaz abból, amit kitettek az utcára, mert „minél szélesebb körben tervezzük megismertetni a forradalom hőseit, kiemelkedő cselekedeteiket.”