Halálos földrengés Oszakában

2018. június 18., 07:22

Szerző:

Erős, 6,1-es fokozatú földrengés rázta meg Oszakát és Japán nyugati felének más városait hétfőn reggel, egy férfi és egy kislány életét vesztette, és további több mint negyven ember megsérült.

A reggel 7 óra 58 perckor bekövetkezett rengés epicentrumát az oszakai prefektúra északi részén mérték, fészke pedig mintegy 13 kilométeres mélységben volt – jelentette a japán meteorológiai intézet.

A földmozgás több helyütt fennakadásokat okozott a reggeli csúcsforgalmi órákban, leállt a nagy sebességű Sinkanzen vasút és más vasútvonalak forgalma, kiterjedt áramkimaradások keletkeztek, és az oszakai gázszolgáltató cég elővigyázatosságból megszakította több mint százezer háztartás ellátását.

Az áldozatok közül a 9 kilenc éves kislányra egy uszoda fala omlott rá a 350 ezer lakosú Takacuki városában, míg a 80 éves férfira egy fal omlott Oszakában. A hatóságok közlése szerint a sérültek többsége Oszakában fordult orvosi segítségért, ahol több tűzesetet is okozott a természeti csapás.

Okonogi Hacsiró katasztrófavédelmi miniszter elmondta, hogy jelentést kaptak egy összeomlott épületről is, amelynek romjai alá emberek szorultak, de a hatóságoknak még nem sikerült megerősíteniük a bejelentést.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.