„Erővel rányomta a fejemet a nemi szervére” – jelentkezett Marton László hét áldozata

Hét nő, Marton László hét áldozata mesélte el a történetét a 444-nek azután, hogy Sárosdi Lilla színésznő leleplezte, a Vígszínház főrendezője volt az, aki húsz éve szexuálisan zaklatta egy kocsiban. Kiderül, hogy a Vígszínház főrendezője fél évszázadon át, a hatvanas évektől 2015-ig élt vissza a színház világban élvezett hatalmával , és vadászott az áldozataira – jellemzően fiatal, naiv lányokra –, hogy és szexuális aktusokra kényszerítse őket.

Marton László

 „Balettintézeti növendék voltam, valahol 16 és 18 év között. Szegeden, a Szabadtéri Játékokon vettünk részt egy kisebb gárdával. Amire emlékszem, az a vacsora, ahova engem Marton László elhívott. (...) Majdnem elájultam, mert az asztalunknál hemzsegtek a Kossuth-díjasok. Nekem akkor a csók jelentette a szexuális tapasztalásaim legnagyobb mélységét. Én hülye liba, azon gondolkoztam, hogy esetleg megfogja a kezem, és talán még csók is lesz a végén. Nem az lett, hanem megfogta a kezem, és odahúzta a sliccéhez. Amikor elkaptam, újra megfogta, és visszatette. Aztán a kezemmel masszírozgatta magát.”

„A premier estéjén maga mellé ültetett a lépcsőre, megfogta a kezem. Na, gondoltam, kezdődik a romantika! De nem, amikor lement a fény, a kezemet ráhelyezte a nemi szervére, szorította rá. (...) Tudtam, hogy nem rendezhetek jelenetet a bemutató estéjén, rengetegen voltak körülöttünk, moccanni sem bírtam. Úgyhogy végig fognom kellett a nemi szervét, amíg a rendezését nézte. (...) Utána már egyedül vitt el egy gellérthegyi parkolóba. Odanyomta a fejemet a nemi szervéhez, én zavaromban egy darabig ott tartottam, aztán elvettem. Valaki közben odakiabált, hogy »Na mi van, te, már megint itt vagy«, úgyhogy kezdtem sejteni, hogy gyakran járhat ide.”

”Erővel rányomta a fejemet a nemi szervére. Még csak nem is húztam el a fejemet. Hagytam, hogy megtörténjen. Rosszul esett, amit csinált, de másokkal ellentétben engem nem traumatizált. Talán azért nem, mert rettenetesen naiv voltam, és azt hittem, ilyenek a férfiak, ilyen egy viszony.”

Marton László próbálkozott olyan nőnél is, akivel nem volt al-fölérendeltségi viszonyban. Egyikük így mesélt a a kísérletéről: „Nyájasan felkínálta a lehetőséget, hogy segít elhelyezkedni egy másik színháznál. Azt válaszoltam, hogy köszönöm, de nekem tökéletesen megfelel a mostani munkahelyem. Miközben bizalmaskodva győzködött, egyre közelebb és közelebb jött hozzám. Amikor megértettem, miről szól ez az egész, megköszöntem a felajánlást, és távoztam.”

„Úgy néztem fel rá, mint aki ennek a hatalmas birodalomnak a császára. Azt mondta nekem, hogy elmehetnék egy próbára. Valamelyik hátsó sorban ültem le, de rémlik, hogy még ott is mászkáltak emberek. Marton leült a jobbomra, és egy idő után elkezdte fogdosni a combomat. Egyre feljebb és feljebb csúsztatta a kezét. Teljesen lemerevedtem, nem értettem, mi történik. Onnantól kezdve azt vártam, hogy vége legyen a próbának, felállhassak és elmehessek.”

„Azt mondta, hogy ne színházban próbáljunk, hanem nyugodtabb helyen, egy lakásban. Első alkalommal még csak célozgatások voltak, hogy a hálószobát még nem is láttuk meg egyéb olcsó szövegek. Másodszorra már úgy mentem oda, hogy ha továbbra is ezt csinálja, akkor otthagyom. És csinálta, véletlenül hozzáért a mellemhez meg ilyenek. Egyszerűen elsírtam magam. Marton nézett, aztán azt mondta: Jaj, de szép vagy, amikor sírsz.”

Az egyedüli, aki eddig névvel vállalta a történetet, Sárosdi Lilla volt, akit Marton László és az ő egyik barátja győzött meg húsz évvel ezelőtt, hogy menjenek el kocsikázni. A fehér BMW-ben aztán a Vígszínház főrendezője a „Puszild meg!” felszólítással elővette a nemi szervét, a barátja pedig önkielégítésbe kezdett. 

Bár Sárosdi Lilla vádjait rágalomnak minősítette, a botrány kitörése után egy nappal Marton László levélben lemondott a Vígszínház főrendezői posztjáról, a Színház- és Filmművészeti egyetemen pedig felfüggesztette az oktatói tevékenységét. (Ezt az egyetem volt és jelenlegi hallgatói petícióban követelték.) 

Nem várt mellékszereplőként az ügyben megszólalt Verebes István is, aki még Marton László lemondása előtt egy ATV-nek adott elképesztő, szürreális interjúban kelt a pályatársa védelmére. Verebes István először hosszú fejtegetésbe bocsátkozott arról, hogy megérti Sárosdi Lillát, és nem kárhoztatja, hogy felhívta a figyelmet erre a létező jelenségre, aztán sietve hozzáfűzte, a színésznőnek nem lett volna szabad megneveznie és pellengérre állítania egy köztiszteletben álló rendezőt, mert nem tudja bizonyítani, hogy megtörtént az eset. A felvetést, hogy Marton Lászlónak több áldozata is lehetett, a „konfabuláció” fordulattal intézte el, aztán elmesélte, hogy amióta ő a pályán van, úgy 40-50 éve, egy magyar színházvezetőnek semmilyen kockázata nincs. „Rangos színészeket küldhet parkolópályára, tönkretehet családokat. A színésznő mindent meg akar csinálni, hogy játsszon. És ezzel vissza lehet élni” – mondta, Szerinte ő is bármit megtehetett volna pályája alatt, hat évig akkor is igazgató maradt volna, Marton Lászlót pedig nem lehet felfüggeszteni mert egy jeles rendezőről van szó, aki sok színésznek karrerjét indította el. Ő úriembernek ismerte meg – hangsúlyozta. 

Mindebből egyébként az következne, hogy létezik a művészi ranglétrának az foka, amelyet elérve valaki büntetés kockázata nélkül azt csinálhat, amit akar, de Verebes István erről nem beszélt, arról a meglehetősen triviális tényről viszont igen, hogy van színésznő, aki egy szerep kedvéért többre hajlandó a színpadon, mint mások. Ha az egyik színésznőtől azt kér, imitáljon egy szexuális aktust, vagy vetkőzzön le, az azt mondja, hogy jó. A másik ugyanerre azt válaszolja hogy nem. „Az egyik színésznőnek meg lehet fogni a fenekét, a másiknak nem” – mondta erről. Az ő megoldási kísérlete egyébként az lenne, hogy találkozik azzal, aki zaklatta, és a szemébe mondja, hogy húsz év után sem felejt. Azt, hogy ennek semmiféle társadalmi hatása nincs, érdemi válasz nélkül hagyta.

Ami Sárosdi Lillát illeti, ő 24.hu-nak adott interjúja tanúsága szerint gondolkodik azon, hogy felhívja Marton Lászlót. Nem az ő dolga – válaszolta az újságírói felvetésre –, hogy egy megbecsült művész munkásságát négy nap alatt zárójelbe tette.