Czeglédy Csaba visszalépett a jelöltségtől Nemény András javára

2018. április 4., 22:11

Szerző:

Visszalépett a jelöltségtől a függetlenként induló Czeglédy Csaba, akinek előzetes letartóztatását nem jogerősen szerdán három hónapra meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság.

Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő, az Éljen Szombathely! MSZP-DK-Együtt volt frakcióvezetője különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt van előzetes letartóztatásban.

A visszalépést Ipkovich György, Szombathely volt szocialista polgármestere ismertetett Czeglédy Csaba önkormányzati képviselői körzetében tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Czeglédy Csaba az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselő-jelöltjeként, a DK és a Liberálisok támogatásával induló Nemény András támogatására hívta fel szavazóit.

„Az egyik álmom, hogy országgyűlési képviselőként, vagy polgármesterként még többet tudjak tenni a szombathelyiekért, és a Vas megyeiekért. Ez az álom még nem foszlott szét, azonban tény, hogy a jogállamiság lábbal tiprásával a Fidesz megakadályozta, hogy országgyűlési képviselőjelöltként érdemben részt vegyek a kampányban, megfosztva ezzel az itt élőket a választás lehetőségétől. Példa nélküli gaztett a rendszerváltás és a modern jogállamunk kialakulása óta, hogy a kormánypárt hatalmi eszközökkel kiüresíti egy ellenzéki jelölt és az őt támogatók választójogát" – fogalmazott a nyugat.hu-n is közzétett levélben Czeglédy Csaba.

„Kérem minden támogatómat, hogy menjen el vasárnap, és szavazzon dr. Nemény Andrásra, a baloldali ellenzék jelöltjére! Azok se maradjanak otthon, akiket felháborít, ami velem és több szombathelyivel történt, akiket idegesít a hazug kormánypropaganda, akiknek elegük van a korrupt és arrogáns fideszesekből!"