Bayer Zsolt szerint a németek most nagyobb bűnt követnek el a menekültek befogadásával, mint a dédszüleik a holokauszttal

2018. június 12., 19:10

Szerző:

Bayer Zsolt a Magyar Időkben Bűn és Bűnhődés címmel tette közzé nyílt levelét, amit Németország budapesti nagykövetének írt. 

Az enyhén szólva hajmeresztő írás szerint hogy a németek immár több mint hetven éve megszállottan és önsorsrontó módon ostorozzák önmagukat a második világháború bűnei miatt, amivel a holokausztra utal, és „immáron a negyedik generáció születik meg lassan, amelyiknek szembe kell néznie az örök és jelek szerint soha el nem múló német lelkiismeret-furdalással, önostorozással, kisebbrendűségi érzéssel és frusztrációval, csak azért, mert dédszüleik elkövettek egyszer valami szörnyű bűnt.

Fotó: Youtube

Bayer Zsolt úgy gondolja, hogy a lelkét, tartását, hitét, hagyományait és múltját vesztett németséggel bármi megtehető, például hogy rájuk lehet szabadítani az egész harmadik világot.

– Ezért és így vannak önöknél az integrálhatatlan, Euró­pával összeegyeztethetetlen, ellenséges és tökéletesen haszontalan, mindenre alkalmatlan milliók. Akiknek egy kisebbsége – nem az egész! – megerőszakolandó és megerőszakolható alsóbbrendűként tekint a német lányokra és asszonyokra, és néma, ellenállásra, védekezésre, főleg ellentámadásra képtelen birkaként tekint a német férfiakra

– írja. A publicista szerint a Németországba beözönlő tömeg 90 százaléka soha semmilyen hasznot nem fog hajtania  német társadalomnak, és soha nem fognak integrálódni, koszt, bűzt, szennyet és elviselhetetlenséget teremtenek, nem dolgoznak. Úgy véli, ez azért van, mert a többségük nem tud, vagy nem is akar dolgozni, nem ért semmihez, a nyelvet nem beszéli.

„Ezt csinálták maguk a saját hazájukból.

A fekete-erdei klinika és a Derrick irigyelt, csodálatos és csodált, tiszta, rendes és gazdag világából. Maguk nagyobb bűnt követnek el most, mint dédszüleik akkor elkövettek, és akikre hivatkozva most megteszik azt, amit megtesznek.

Maguknak sem lesz bocsánat. Vagy azért, mert nem is marad német, aki majd megbocsásson, vagy azért, mert egyszer végre fellázadnak a maradék németek, és pontosan oda fogják magukat sorolni, ahová a dédszüleiket: a nemzet gyilkosai közé. És maguk pontosan ezt is fogják érdemelni – zárja nyílt levelét a publicista.

A holokauszt alatt a náci Harmadik Birodalom hatóságai körülbelül hatmillió zsidót gyilkoltak meg szisztematikusan a kollaboráló országok – köztük Magyarország – segítségével.

Tegnap 14:59

A kórházak ellenőrzését is erőforrásnak tekinti a kormányzat, úgy gondolják, hogy nem csak a finanszírozás korrigálásával, hanem a szabályok betartatása is javíthatja a betegellátást. A kórházszövetség konferenciájának második napján az ellenőrzéseket végző szakterületek vezetői szembesítették az intézményvezetőket a föltárt visszásságokkal – írja a Népszava.