A magyar birkózást is meg kell védeni a migránsoktól – figyelmeztetett Németh Szilárd a birkózóakadémia alapkőletételén

2018. március 13., 15:45

Szerző:

Letették Csepelen a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, azaz sportcsarnok és csatolt részei (kollégium, képzési központ, sportrehabilitációs központ és vendégház) alapkövét, a komplexum 4,5 milliárd forintba kerül majd. 

Ha valaki nem hiányozhatott az eseményről, az Németh Szilárd Fidesz-alelnök és csepeli gasztroláma. Nem is hiányzott, sőt, elmondta:  „A magyarok adóforintjaiból befolyt közpénzt

nem migránsokra, hanem a magyar gyerekekre,

köztük a körünkben jelen lévő birkózópalántákra kell költenünk. Ehhez minden nap és minden körülmények között össze kell fognunk, és meg kell védenünk a magyar birkózás érdekeit is".

Az ünnepségen ugyancsak jelen lévő Seszták Miklós fejlesztési miniszter igen visszafogottan azt emelte ki, hogy a beruházással

új időszámítás kezdődik a hazai birkózás történetében.