A Lendület-kutatócsoport vezetői azt kérik, hogy a több milliárdos Lendület-program az MTA-nál maradjon

2018. június 21., 20:00

Szerző:

A Magyar Tudományos Akadémián a Lendület-program 2009-es elindítása óta 164 Lendület-kutatócsoport alakult az évente több milliárd forintos pályázati alapból. A program célja az akadémiai és egyetemi kutatások megújítása kiemelkedő kutatók hazahívásával és a tehetségek itthon tartásával. A csoportvezetők a hazai alapkutatások élvonalához tartoznak. A többségük aláírásával kiadott közleményben arra kérik a döntéshozókat, hogy a programot teljes egészében tartsák meg annak elindítójánál és gazdájánál, vagyis az MTA-nál.

A kutatók a közleményt arra reagálva adták ki, hogy a kormányzati tervek szerint az MTA költségvetésének jelentős részét, beleértve a Lendület program több mint három milliárdos forrását, átcsoportosítják Palkovics László minisztériumához, az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz.

Fotó: Wikipédia

A Lendület-vezetők úgy látják, hogy a minisztérium új koncepciók mentén, eddig tisztázatlan feltételek mellett dönthetne a pénzkeret felhasználásáról.

– A Lendület program sikerességét mutatja a tudományos publikációk kimagasló száma, az elnyert európai támogatások nagy összege és azok az alapkutatásra épülő eredmények, amelyeknek társadalmi és gazdasági hasznosulása is kiemelkedő. Kutatásaink minden tématerületet lefednek az orvosi és mérnöki területektől a társadalmi, gazdasági és kulturális kérdésekig, és ezekből a kutatásokból számos innovatív alkalmazás is született. A Lendület program – az MTA kutatóintézeteinek teljesítményorientált, kiválóságalapú átalakítása mellett – az egyetemi oktatóknak is lehetőséget biztosított kiemelt kutatási tevékenységre és e kutatásoknak az oktatásba történő beépülésére – jelentik ki.

A program véleményük szerint azt a szerepet is betöltötte, hogy reményt adott minden tudomány iránt érdeklődő magyar fiatalnak, hogy szorgalmas és kiváló munkával itthon is lehet érvényesülni.

A finanszírozás megváltoztatása viszont nemcsak a csoportvezetőkben és a Lendület-csoportok kutatóiban ébreszt aggodalmat, hanem családjaikban, illetve a hazai kutatói, egyetemi oktatói társadalom egészében.

– A tudományos kutatásban a stabilitás, a hosszú távú tervezhetőség pótolhatatlan érték. Ezért kérjük a döntéshozókat, hogy különös értékként őrizzék meg a Lendület programot, és az maradjon egészében az MTA gondozásában, amely elindítója és kiváló gazdája ennek a stratégiai fontosságú programnak

– írják.

 

Tegnap 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Tegnap 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

Tegnap 15:31

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.