A kincstár most már jól levonja a megbírságolt pártoktól a milliókat

2018. június 11., 16:53

Szerző:

Júliusban kezdi csökkenteni a Magyar Államkincstár azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék korábban tiltott támogatást állapított meg. Mindemellett a Kincstár adók módjára behajtandó köztartozásként átadja azon pártok esetében a végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, amelyek eddig nem fizették be a központi költségvetésnek az ÁSZ által megállapított tiltott támogatás összegét – közölte a MÁK.

A törvény szerint ha az Állami Számvevőszék tiltott támogatást állapított meg, az adott párt köteles a tiltott támogatás értékét a központi költségvetésnek befizetni, továbbá a párt állami támogatását ugyanekkora összeggel kell csökkenteni.

Az Állami Számvevőszék tavalyi vizsgálatai szerint a Jobbik 331,660 millió, az Együtt 9,815 millió, a DK 8,245 millió, a PM 7,525 millió, a Magyar Liberális Párt 6,185 millió, az LMP 4,420 millió, az MSZP pedig 2,025 millió forint értékben fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást. A pénzt eddig egyedül az MSZP fizette be a központi költségvetésbe. A Jobbik amúgy egy plakátkampány, a többi párt jobbára irodabérletek miatt kapta a bírságot a számvevőszéktől. Valamennyi érintett cáfolta az ÁSZ megállapításait, mind koncepciósnak nevezték a vizsgálatot. Az ÁSZ amúgy csak az ellenzéki pártokat vizsgálta, a Fidesz és a KDNP nem került terítékre.

A választásra hivatkozva a MÁK egyetlen pártnál sem csökkentette a támogatás összegét, pontosabban az MLP és az Együtt májusi apanázsából levonta az ÁSZ által megállapított tiltott támogatás értékét, mivel az a két párt választási eredményük miatt ezentúl nem jogosultak állami támogatásra. 

A kórházak ellenőrzését is erőforrásnak tekinti a kormányzat, úgy gondolják, hogy nem csak a finanszírozás korrigálásával, hanem a szabályok betartatása is javíthatja a betegellátást. A kórházszövetség konferenciájának második napján az ellenőrzéseket végző szakterületek vezetői szembesítették az intézményvezetőket a föltárt visszásságokkal – írja a Népszava.