She Said, avagy a nő mondta

2019. december 13., 13:10

Szerző:

Harvey Weinstein a legsikeresebb amerikai filmproducerek egyike (volt), filmjei hat Oscar-díjat hoztak. Érdemeiért kitüntette a brit királynő, a Becsületrend lovagja (volt), és sok neves barátja közé számolhatta Barack Obama elnököt. Weinsteinről azután kiderült, hogy évtizedeken át zaklatta a szép fiatal színésznőket csakúgy, mint vállalkozásainak vonzó nőnemű munkatársait. „Masszírozni” kellett a főnököt, aki luxus-szállodája lakosztályába rendelte „szakmai megbeszélésre” a kiválasztottat, majd pucéran fogadta. Volt fiatal lány, akire rögvest rávetette magát, és a szerencsétlen, akit sokkolt a váratlan támadás, védekezni sem tudott. A lényeg: aki szerepet, karriert akart, vagy előrelépést a cégnél, annak le kellett feküdnie. Voltak, akik semmiképp nem akartak engedni az ötgyerekes és feltűnően randa férfinak – így egyeseket megerőszakolt. S voltak persze, akik ellenálltak és megúszták – akkor viszont Weinstein tett arról, hogy máshol se kapjanak szerepet, munkát.

Mindez a filmes szakmában évtizedek óta tudott volt. Mégsem történt semmi, amíg a The New York Times két újságírónője, Jodi Kantor és Megan Twohey fel nem derítette H. W. viselt dolgait. Hároméves munka után, 2017 őszén nyilvánosságra hozták lapjukban, amit Weinstein áldozataitól megtudtak. Köztük olyan sztároktól, mint Rose McGowan, Salma Hayek, Angelina Jolie vagy Gwyneth Paltrow. Alá is tudták támasztani a vallomásokat a főnök cégei, a Miramax és a Disney dokumentumaival. Mellette hiteles információkkal arról, hogyan fizette le a filmcézár áldozatait, hogy hallgassanak – illetve hogyan manipulálta, félemlítette meg azokat Izraelből felbérelt, nővédelmi aktivistaként fellépő magánnyomozókkal.

Az újságírónők Pulitzer-díjat kaptak munkájukért, majd idén, immár magyarul is olvasható kötetben írták meg H. W. elképesztő, majd harminc évre visszanyúló riasztó történetét, amelyből kiderül: miközben sokan tudtak a történtekről, az áldozatok többnyire hallgattak. Vagy azért, mert ezt szerződésben vállalták, vagy mert szégyellték magukat. Sok minden persze kiszivárgott és eljutott a nagy filmcégek vezetéséhez – ott azonban tétlenek maradtak. Weinstein alaptalan vádakról beszélt, a szokásos védekezéssel: a nőkkel egyetértésben történt, ami történt. Végül, miután a lapnál elé tárták a több száz érintettel folytatott beszélgetéseket, filmgyárak, ügyvédi irodák hiteles iratait, kénytelen volt meghátrálni. Nyilatkozatot adott ki, miszerint sajnálja a történteket, és kezelteti magát…

Ezzel nem úszta meg. Vállalkozása elbocsátotta, szépasszony második felesége elhagyta, a filmszakmai testületek kizárták, majd nemi erőszak gyanújával le is tartóztatták. Óvadék ellenében, elektronikus nyomkövetővel a lábán, feltételesen van szabadlábon. Pere januárban indul, akár életfogytiglant is kaphat. Sok kártérítési keresetet azonban – talán – megúszhat. Harmincnál több áldozata hajlandó 25 millió dolláron osztozni és lemondani további igényeiről. A legnevesebbek, Gwyneth Paltrow, Angelina Jolie és Salma Hayek nem csatlakoztak, míg Ashley Judd perelni készül. Az alku füg attól, csatlakozik-e mindenki – és jóváhagyja-e azt a bíróság.

A Weinsten-üggyel a nőkkel szembeni erőszak ellen indult #metoo- (én is) mozgalom új lendületet kapott. Kiderültek Donald Trump elnök korábban pornószínésznőkkel és hasonlókkal folytatott kalandjai, majd az, hogyan fizette le az ő ügyvédje is a nőket, hogy hallgassanak, de Trump szabadlábon van, jó eséllyel arra, hogy újabb négy évre megválasszák . A She Saidhez hasonló, ellenőrzött tényeken alapuló, olvasmányos kötet az elnök nőügyeiről nem kevésbé lenne keresett. (Atlantic Press Kiadó, ford. Bokor Pál) / Heltai András