119 milliárd (!) forintnyi dollárért vitték el a férfi Mona Lisát

2017. november 16., 10:33

Szerző:

Rekordáron, 450 millió dollárért (119 milliárd forint) kelt el egy ötszáz éves, Leonardo da Vincinek tulajdonított festmény egy szerda esti New York-i árverésen – írta a BBC hírportálja.

A kép Salvator Mundi (Világmegváltó) néven ismert. A valaha árverésen műalkotásért fizetett legmagasabb összeget adták érte.

Fotó: wikimedia commons

Leonardo da Vinci olasz reneszánsz művésznek kevesebb mint húsz festménye maradt fenn, ezek közül erről az egyetlenről tudható, hogy magánkézben van.

Az utolsó licit négyszázmillió dollár volt, jutalékokkal együtt lett 450,3 millió a végső ár. A meg nem nevezett vevő telefonon vett részt a licitálásban. A Christie’s aukciósház előzetesen százmillió dollár körüli összeget várt a rendkívüli ritkaságért.

Jézus Krisztus 1505 után keletkezett éteri portréját, amelyet „a férfi Mona Lisaként” is emlegetnek, sokáig elveszettnek hitték. A képen az élénk kék és bíbor ruhát viselő Jézus felsőteste és arca látható, amint egyik kezét áldásra emeli, másikban pedig kristálygömböt tart.

Senki sem tudja bizonyosan, hogy kinek a megrendelésére született a kis méretű, rejtélyes történetű festmény. Alan Wintermute, a Christie’s szakértője szerint egyes kutatók úgy vélik, a francia udvar, nevezetesen XII. Lajos rendelhette a reneszánsz zsenitől.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.