Szkeptikusan fogadta az EMNP a MSZP nemzetpolitikai elképzeléseit

Az EMNP vezetője szerint az erdélyi magyar társadalom számára világossá vált, hogy az RMDSZ most azokkal vállalt nyílt közösséget, akik a 2004. december 5-i magyarországi népszavazás előtt a külhoni magyarok kettős állampolgársága ellen kampányoltak.

2013. január 17., 16:16

Szerző:

„Az MSZP-vezérkarral való szerdai kolozsvári találkozó mérföldkő az RMDSZ történetében, mivel ezzel a Kelemen Hunor vezette alakulat nyíltan, a választói előtt is felvállalta baloldali kötődését. Ez mindenképpen értékelendő, mivel nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy az RMDSZ-t jóhiszeműen támogató erdélyi magyar választópolgárok végre egyértelműen lássák, hogy mire fordítja a szövetség a tőlük kapott bizalmat” – írja a Magyar Szocialista Párt vezetőségének Kolozsvári látogatása kapcsán megfogalmazott közleményében Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.

A néppártiak nem tartják hitelesnek az MSZP abbéli igyekezetét, hogy másfél évvel a magyarországi országgyűlési választások előtt próbál közeledni az immár magyarországi szavazati joggal is rendelkező külhoni magyarokhoz, holott két évtizeden keresztül közömbösen, sőt, ellenséges viszonyult hozzájuk, írja a

Transindex.