Megölhették egy szaúdi újságírót hazája isztambuli konzulátusán

2018. október 7. 16:59 - szerző: 168 Óra/MTI

A török hatóságok szerint meggyilkolhatták az Isztambulban eltűnt újságírót, aki korábban a szaúdi hírszerzés vezetésének is dolgozott. A török hatóságok szerint egy 15 fős szaúdi különítmény csak azzal a céllal érkezett Isztambulba, hogy ott meggyilkolja Jamal Khashoggit, a Washington Post újságíróját – tudta meg nevük elhallgatását kérő török nyomozóktól az újság.

Szombaton a török állami hírügynökség, az Anadolu arról számolt be: az isztambuli államügyész nyomozást rendelt el Khashoggi eltűnése ügyében. Az újságíró ugyanis október 2-án besétált Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusára, és azóta senki sem látta.

Khashoggi először szeptember 28-án látogatott el a konzulátusra, hogy közelgő házasságával kapcsolatban megszerezzen egy dokumentumot. Menyasszonya, Hatice Cengiz szerint pár nappal később azért tért vissza oda, mert attól tartott, nem hagyhatja el az országot.

Telefonját a nőnél hagyta azzal, hogy ha ő nem tér vissza, lépjen kapcsolatba a török kormány egy tagjával. Cengiz négy órát várt rá, majd értesítette a rendőrséget.

Jamal Khashoggi sokáig mozgott a szaúdi vezetéshez közeli körökben, és magas pozíciókat töltött be, mielőtt emigrációba vonulva a királyi család kritikusaként hallatta volna a hangját. Dolgozott a szaúdi hírügynökség szerkesztőjeként, és volt a hírszerzés fejének tanácsadója, így kifejezetten veszélyesnek tarthatták őt.

Hasogdzsi rendszeresen szerepelt az arab hírtelevíziók kommentátoraként, korábban a szaúdi hírszerzést vezető Turki al-Fejszál herceg, egykori londoni és washingtoni nagykövet tanácsadója is volt. Többször készített interjút Oszama bin Ladennel, az elmúlt időszakban több cikkében is bírálta az arab királyság fellépését a másként gondolkodókkal szemben, a szaúdi intervenciót Jemenben, és hazája Katar és Kanada elleni megnyilvánulásait is.

Szaúd-Arábia vehemensen tagadja, hogy bármi köze lenne az eltűnéshez. Szerintük gyorsan megjárta a konzulátust Khashoggi. Mohamed al-Otaibi főkonzul a Reuters tudósítóját be is engedte a hatemeletes épületbe, bizonyítandó, hogy nincs ott az újságíró. A török hatóságok szerint azonban semmi sem bizonyítja, hogy onnan valaha távozott volna. Az épületben és környékén ezernyi térfigyelő működik, ám eddig egyik fél sem hozott nyilvánosságra egy felvételt sem.

Az újságíró eltűnése tovább élezi Ankara és Rijád feszült kapcsolatát. A két fél viszonya tavaly romlott meg, amikor Szaúd-Arábia és szövetségesei megszakították a kapcsolatot Katarral. Törökország azonban védelmébe vette Katart, fő szövetségesének tartja az Arab (Perzsa)-öbölben, megnövelte kereskedelmi forgalmát és több közös hadgyakorlatot is tartottak.

Yasin Aktay, Erdogan államfő pártja, az AKP tanácsadója – és Hasogdzsi barátja – azt mondta: „meggyőző választ várunk Szaúd-Arábiától, mert amit a koronahercegtől kaptunk, egyáltalán nem az”. Szerinte bűncselekmény történt az újságíróval, és a felelősöket bíróság elé kell állítani.

A Human Rights Watch emberi jogi civil szervezet vizsgálatot sürget az ügyben. Hangsúlyozzák: ha a szaúdi hatóságok titokban őrizetbe vették az újságírót, az gyakorlatilag államilag végrehajtott emberrablásnak minősül.

Egyébként üres hasábbal a véleményoldalán jelent meg pénteken a The Washington Post című amerikai napilap, hogy felhívja a figyelmet arra a Rijáddal szemben kritikus szaúd-arábiai újságíróra, aki kedden tűnt el Isztambulban. Aznap az isztambuli konzulátus előtt összegyűlt Hasogdzsi több kollégája és támogatója is, hogy kifejezzék szolidaritásukat. A megmozdulás résztvevői között volt a Nobel-békedíjas Tavakkul Karmanjemeni nőjogi és demokráciapárti aktivista is.