Somfai Péter: Az élet tisztelete
Tante Greetje a lányom anyósának legkedvesebb nővére volt. Talán csak egyszer találkoztunk, az esküvőn, ahol ő volt az egyetlen, aki odalépett a menyasszonyhoz, valami elmondhatatlan szeretettel két kézbe vette az arcát és megcsókolta. Soha nem felejtem el azt a mozdulatát. Pár éve hasnyálmirigyrákkal kezelték, operálták, kemózták, úgy tűnt, használ is, de aztán egy évvel ezelőtt hirtelen megint jelentkeztek a fájdalmak. Tavaly ősszel úgy döntött, elrendezi az életét. Volt, akinek a legkedvesebb táskáját adta ajándékba, amelyet néhány héttel korábban vett meg, másnak a szalvétagyűjteményét, megbeszélte, ki gondoskodik majd a férjéről, mit írjanak a sírjára. Aztán szólt a háziorvosának, hogy szeretne meghalni.
Hollandiában két orvos javaslatára egy bíró dönt az eutanáziáról, most is így volt. Mindenki tette a dolgát, megadták az engedélyt, aztán azon a bizonyos napon mindenki felkereshette Tantét és elbúcsúzhattak.
Aztán az orvossal kettesben maradt a szobában… Akik látták az arcát, azt mondják, békésen halt meg.
Emlékszem, még kisgyerek voltam, amikor a szüleim legjobb barátai öngyilkosok lettek. Néhai Szécsi doktorékról, a híres tüdőgyógyászról és feleségéről van szó, akiknek nem voltak se gyerekeik, sem rokonaik, s amikor Margit néni halálos beteg lett, a férje úgy döntött, ne szenvedjen, egy injekcióval mindkettőjüket átsegíti a túlvilágra. Persze nem mindenki orvos, a kétségbeesés ennél szörnyűbb tettekre is késztet embereket. A napokban az egyik közismert cigány politikus is valami hasonló lépésre szánta el magát. Az egykori cserdi polgármester egy csendes napon a saját irodájában vetett véget az életének. Mert élete teljében nála is megállapították a gyógyíthatatlan betegséget, és nem akarta a temérdek fájdalmat vállalni, amire számítani kellett volna élete hátralévő heteiben, hónapjaiban.
1993. szeptember 30-án B. Györgyi a fürdőkádjukban vízbe fojtotta 11 éves, halálos beteg kislányát. Bűnösnek vallotta magát a bíróságon, két év börtönre ítélték.
Helyette és a nevében a férje kért kegyelmet a köztársasági elnöktől. E levél szövege megjelent az egyik bulvárlapban, s akkoriban sokakat megríkatott. Többek között ezt írta: „Ő nem kért kegyelmet, mert legalábbis a szó jogi értelmében bűnösnek tartja magát, amiért megölte gyógyíthatatlan beteg kislányunkat. Azonban nálam jobban senki nem tudja, hogy ő akkor, amikor egyetlen csillagunk, Andikánk könyörgésére megtette, a leghosszabb és a legsúlyosabb büntetést mérte magára. (...) Az én drága feleségem életfogytig tartó bűnhődésre ítélte magát. (...) Ezért kérem, hogy gyakoroljon kegyelmet egy testileg, lelkileg szenvedő asszonyon, aki ölt, de még a borzalmas tettében is a végtelen szeretet vezette. Emberségére hagyatkozom.”
Az Európai Unióban jelenleg csupán három országban engedélyezik az aktív eutanáziát: Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban.
Az első két országban még kiskorúak esetében is elfogadják az eutanázia iránti kérelmet, ha az megfelel a szigorú előírásoknak, Luxemburgban azonban csak felnőtteken végzik el a beavatkozást. Svájc, Németország, Ausztria és Finnország is engedélyezi az orvos által felügyelt kegyes halált, bizonyos speciális körülmények között. Spanyolország, Svédország, Anglia, Olaszország, Magyarország és Norvégia csak akkor engedélyezi a passzív halálba segítést, ha a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő páciens úgy dönt, hogy elutasítja az életét meghosszabbító beavatkozásokat, a mesterséges táplálást vagy a lélegeztetést. De ezt is ellenőrzött körülményekhez kötik.
Szóval errefelé nem is olyan egyszerű emberhez méltó módon meghalni. Már nálunk is vannak fájdalomkórházak, hospice házak, ahol ha nem is segítik át a szenvedőket a túlvilágra, de mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkisebb fájdalommal, emberi önérzetüket megtartva, akár szeretteik körében búcsúzhassanak az élettől. Ha már nincs visszaút. A lehetőség ugyan adott, de a keretek szűkösek ahhoz képest, amekkora igény lenne e szolgáltatásra. Pedig az emberi élethez természetesen tartozna – az állampolgári jogon járó – emberséges halál joga is.
