Itt a bejelentés, megkapják a rendőrök az év végi bruttó félmilliós jutalmat, de tízezer kolléga kimaradhat a körből

2019. december 27., 14:33

Szerző:

Megjelent a rendőrök év végi jutalmáról szóló határozat a Magyar Közlönyben – írja a hvg.hu. Ehhez kapcsolódó sajtótájékoztatóján Pintér Sándor belügyminiszter hangsúlyozta, az Orbán-kormány célja, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismerje a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát, az ország biztonsága érdekében tett erőfeszítéseiket. További juttatási formák kidolgozását szabta feladatul a kormányfő a nemzetbiztonsági kabinetnek, amely egyebek közt azt javasolja, hogy 2020-tól háromévente hat havi illetményt kapjanak a hivatásos állományban levők.

Azok kaphatják meg ezt az összeget, akik 2019. december 1-jén hivatásos szolgálati viszonyban álltak, illetve akiknek 2019 folyamán szolgálatteljesítés közben szerzett sérülés miatt szűnt meg a szolgálati jogviszonyuk. Aaz év folyamán szolgálatteljesítés közben elhunytak juttatását az örökösnek folyósítják. Néhány kizáró ok kivételével beosztástól, rendfokozattól függetlenül a hivatásos állomány minden tagja megkapja a juttatást - mondta a miniszter. Erre a célra az Obán-kormány 49 milliárd forintot csoportosít át a központi költségvetésből.

Két napja Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke figyelmeztetett, hogy a tárca tízezer munkatársat készül kihagyni a támogatotti körből, a szakszervezet legalábbis tízezer olyan munkatársról tud, aki nincs státuszban, vagyis nem kaphatja meg ezt a pénzt.

Jelenleg összesen körülbelül 60 ezer ember dolgozik belügyi állományban.

Karácsonykor a Zsaruellátó című Facebook-oldal tett közzé egy Pintér Sándor belügyminiszter aláírásával jegyzett rendeletet, amely szerint december 31-ig „különleges rendvédelmi közszolgálati juttatás” címén fejenként 500 ezer forintot kapnak a tárca irányítása alatt álló szervezetek hivatásos jogviszonyban dolgozó munkatársai.

Ezután a hvg.hu arról érdeklődött a Belügyminisztériumnál, hogy igaz-e, hogy a rendőrök jutalmat kapnak év végén. Válaszként a Magyar Közlöny következő számát ajánlották a portál figyelmébe. A lap megnézte a pénteken megjelent számot, és ebben valóban szerepel, hogy bruttó 500 ezer forintos, egyszeri juttatást kapnak a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők. Az indoklás szerint

„Magyarország biztonságának garantálása a kormány politikájának egyik alappillére, ezért nagyra értékeli a  fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát, az ország biztonsága érdekében végzett áldozatos munkáját, továbbá megállapítja, hogy a haza szolgálatát az államnak minden rendelkezésére álló eszközzel el kell ismernie”.


Fotó: MTI/Ujvári Sándor