Jó helyre mindig jut: 50 milliót kaphat a Pesti Srácok kiadója és egy portál, amin utoljára két éve jelent meg hír

2020. május 21., 15:40

Szerző:

50-50 millió forintot kaphat a Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódva egy-egy pályázat keretében a Pesti Srácok kiadója, a Gerilla Press, valamint az ugyancsak meglehetősen kormányközeli Mediaworks főszerkesztőjének, Szakács Árpádnak a portálja, amelyen legutóbb két éve jelent meg hír – olvasta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) portálján az Index.

Az NKA szerint ez a közpénz nem minősül állami támogatásnak.

A Pesti Srácok kiadójának szóló pályázat témája „elsősorban olyan

kultúrtörténeti, identitástörténeti, történelmi tematikájú, összművészeti produktumok, alkotások, hiánypótló művek létrehozása, illetve megvalósítása,

valamint a teljes közvélemény felé történő közvetítése, amelyek a XX. század valósághű és alapos bemutatásával, hozzásegít a közelmúlt eseményeinek mélyreható feldolgozásához, egyúttal a jelen eseményeinek jobb megértéséhez."

A Szakács Áprád-féle Történelemportál.hu-t kiadó Kárpátia Stúdió Kft. számára kiírt pályázat célja a kommunisták által eddig elhallgatott, szintén a magyar identitással összefüggő anyagok publikálása, valamint olyan kortárs szerzők műveinek kiadása, akiknek ugyancsak agyonhallgatták az e tárgyhoz tartozó munkáit.

A Történelemportál.hu főoldalán két évvel ezelőtti a legutóbbi cikk, Facebook-oldalukon többnyire Magyar Nemzet-dolgozatokat osztanak meg – jegyzi meg az Index.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.