Félmillióval is többet kereshet Novák Katalin miniszterként

Egy család életszínvonalát már biztosan megvédte a kormány.

2020. szeptember 15., 13:16

Szerző:

Orbán Viktor hétvégi bejelentése szerint Novák Katalin államtitkárból tárca nélküli miniszter lesz, a kormányfő szerint így meg lehet védeni a családok életszínvonalát a járvány okozta gazdasági válság ellen. Novák ma már úgy nyilatkozott,

nagy változást nem észlel a munkájában,

ugyanakkor érezni fog a pénztárcáján: az Mfor számításai szerint akár 500 ezer forinttal is nőhet a fizetése a pozícióváltással.  

2019-ben Novák havi 1,3 milliót keresett, a miniszteri fizetések összege viszont több, bruttó 1,9 millió forint. A képviselői fizetéssel együtt pedig meglehet Novák Katalinnak a havi bruttó 3 millió forint. Az oldal emlékeztet, az Orbán-kormányban eddig két tárca nélküli miniszter volt: a nemzeti vagyon kezeléséért felelős Mager Andrea, illetve Süli János, aki a Paks 2 beruházásért felelős. Ők havi bruttó 5 millió forintot visznek haza, de ez annak köszönhető, hogy a tárca nélküli miniszterek törvény szerint legalább annyit kell, hogy keressenek, mint az általuk felügyelt vállalatok vezetői.

 

A lap arra is emlékeztet, Kásler Miklós alól tovább kopnak az államtitkárságok, előbb a felsőoktatás került át az ITM-hez 2019 őszén, Pintér Sándor pedig még ugyan nem kapta meg az egészségügyet, de erőteljesen segít azt koordinálni.  

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.