Éhezők viadala – Hova lettek az I love Bokros pólók?

2019. május 21. 05:58 - szerző: Buják Attila

Drámai búcsúközleményben jelentette be Bokros Lajos, hogy pártja, a MOMA (Modern Magyarországért Mozgalom) hatéves csöndes vegetálás után, március 15-én feloszlatta önmagát. A hír nem rázott meg tömegeket. A lépés látszólag merő önfeláldozás, a tanulságok elvszerű levonása: erre a politikára magyar földön ma nincs vevő. Ám valójában kényszer. Az a párt, amelyik zsinórban két választáson képtelen elindulni, képviselőjelöltet állítani, automatikusan a felszámolás sorsára jut. Mielőtt politikai nekrológba fognánk, szögezzük le, korántsem valószínű, hogy „a Csomag Atyja”, a Horn-kormány félelmes pénzügyminisztere politikai halott lenne. Ahogy maga a professzor írta: „sohasem tudni, feltámadunk-e”. Mert Bokrosban továbbra is tombol a politikai szenvedély.

Aggódtam, kifogyhat az elem, és megszakad a felvétel interjú közben. Bekapcsoltam egy másik magnót is. Így az a Bokros-szöveg két példányban is fennmaradt.

– Egyet a CIA-nek, egyet a KGB-nek. Hajrá! – mosolyodott el Bokros, mielőtt kemény orbánozásba fogott. Fölöttébb kedveli a maníroktól mentes, a brutalitás határáig menő nyelvhasználatot. Nála a NER nem „autoriter hajlamú féldiktatórikus rendszer, illiberális elemekkel felturbózva”. Egyszerűen csak önkényuralom. Olykor egy kis fasisztázás be-becsúszik. „Ki kell mondani végre, ezért kimondom, Magyarország miniszterelnöke fasiszta.” Ezt a Fidesz – kockáztassuk meg – joggal kifogásolta. Nem késhetett a fantáziadús válasz: Bokros Soros fizetett katonája.

A vicc az, hogy régi hangfájljait több évtizedes késéssel is hanglemezre rögzíthetné. Közgazdasági nézetei, politikai elvei nem változnak, ami tiszteletre méltó, de egyúttal a fejlődés lehetőségét is kizárja. Bokros olyan, mint a Rolling Stones, mindig a Paint It Blacket játssza.

Önkormányzat 2014 - Bokros Lajos kampányzáró rendezvénye
Fotó: Beliczay László

A MOMA búcsúközleménye szikár tömörséggel foglalja össze: nem látja értelmét annak, hogy díszletként szolgáljon „az erőtlen ellenzéki tevékenységhez, ami az önkényuralom szorításában az éhezők viadalává silányult”. Tény, hogy a parlamentből Bokros pártja reménytelenül kimaradt. Jogos a kérdés: érdemes-e egy pártnak az örök semmire hajtania? Egy ideje érezhető volt, hogy valami nincs rendben. Két hű fegyverhordozója, Pusztai Erzsébet és Kajdi József is elhagyta. Rajtuk kívül a fotókon néha látni lehetett Cselényi Lászlót, a Duna Televízió egykori elnökét, és a „Kis Petőfit”, Pálfy G. Istvánt. Pusztainál és Kajdinál béketűrőbb, tisztességesebb ember kevés akadt a leépülő hazai politikában. Két tisztelőjének távozása után Bokros magára maradt. Intenzív pártszervezés sohasem folyt. Már az induláskor kérdés lehetett volna, miért alapított Bokros privát pártot. Az az igazság, hogy nem akadt olyan párt, amely a csomag emberét befogadta volna.

Ezen a ponton jegyzik meg tisztelői: a Lajos nagy küzdő, lobbanékony és öntörvényű ember. Krakéler típusnak is mondható, aki nemcsak elviseli, hanem kifejezetten keresi a konfliktusokat. A krakélerséget Bokros nyilván kikérné magának, de a József Nádor téri jelenet – Bokros pénzügyminiszterként osztja a diákokat a hangzavarban – arra vall, hogy nem idegen tőle az önfelemésztő őszinteség. A harc végpontján persze hibázik, a nagy gazdasági kiigazító is téved. Például le-lemond, hirtelen felindulásból. Emlékezetes hisztije volt, amikor 1996-ban a lemondásához szükséges sajtpapírt a hozzá legközelebb ülő minisztertársának asztaláról kapta fel. Lejegyzett pár sort, aláírta, és távozott, egy napra kilőtte a telefonját. Talán azóta is bánja. Azok voltak a nagy idők, amikor a Bokros szótól villamossággal telt meg a levegő.

A családi múltról homályos ismereteink vannak. A nagyszülők a kisparaszti-kispolgári világból jöttek, apja és anyja tagja volt a Soli Deo Gloria ifjúsági mozgalomnak, háborúellenes rendezvényeken vettek részt. Apja, akiből közgazdász lett, egy ideig a kommunisták által elsőnek felszámolt Parasztszövetség igazgatójának, Kiss Sándornak a titkára is volt. Az apa a szakma mellett református presbiter. Bokros vallástalansága a családban nem okozott gondot, állítólag tiszteletben tartották. Ami a protestáns hagyományból megmaradt, az a meritokratikus szellem, a belső szigor, az örök versenykészség, a munkamánia. És a merevség határáig menő nyakasság. Bokros, ha kampányfőnöke kéri, szánjon tíz percet az RTL Klubra (másfél millió néző főműsoridőben), a határidőnaplójába pillant, és fegyelmezetten jelzi, sajnos lehetetlen, erre a napra elígérkezett, várják egy kelet-magyarországi kis faluban. Nem illik késni.

Hogy a költségvetési szigor bajnokának Panama jelenti a nemzetközi áttörést, sokakat mosolygásra késztet. A privatizálás előtt álló Corvinuson (akkor Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem) szerzett diplomát népgazdasági tervezés szakon, ötödévesen megpályázott egy ösztöndíjat a panamai állami egyetemen. A pályázat feltétele az volt, hogy rövid idő alatt meg kellett tanulni felsőfokon spanyolul. Bokros a tanulmányi versenyeket menetből nyerte. Ezúttal kétszáz pályázót előzött meg. Mulatságos közjáték volt, amikor a kisgazda Morvai (kazánok, Petőfi-csontok) Bokrost interpellálta, azzal vádolva, hogy ötven dollárért vásárolt diplomát Panamában. Bokros ékes spanyolsággal válaszolt. Hősünk meglehetősen poliglott. Kifogástalanul beszél angolul, spanyolul, oroszul, kissé gyengébben németül, horvátul és románul. Imponáló, hogy bárki jön szembe, Bokros az anyanyelvén cseveg vele. Nem konyhanyelven. Magyarul is ép mondatokban, jó lejtéssel, tökéletes hangsúlyozással fogalmaz. Versenyszellemét jelzi tanulmányi pedigréjének folttalansága, az általános nyolc éve alatt tizenhatból tizenhatszor színjeles. Mint Karinthy jó tanulója, Steinmann. Legalább tornából beszedett volna egy hármast. De nem.

Bokros a rendszerváltás körüli időkre befutotta a teljes közgazdasági pályaívet. Nem volt hova továbblépni. Ő is pénzügykutatósként kezdte, cikkeket írt a szamizdat Beszélőbe Rikárdó Dávid néven, de innen nem vezetett út a későbbi SZDSZ-be. Halmozta az állásokat. A nemzeti bank közgazdasági főosztályvezető-helyettese, ügyvezetője, öt éven át (1990-től 1995-ig) a budapesti értéktőzsde elnöke, ’91-ben az ÁVÜ, a kétes hírű Állami Vagyonügynökség vezetője, 1991 és 1995 között a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója volt. Ezek után tényleg csak a Holdba lehetett volna kilőni.

Bokros és az MSZP kapcsolata kezdettől vitatott ügy. Többen mondják, be sem lépett a pártba, a miniszteri székbe odatévedt. Mások még Burány Sándor elnöksége alatt a kispesti szervezetben látták, aztán nyom nélkül tűnt el. Nem fizette a tagdíjat.

A pénzügyminiszter-váltás és a kiigazítás hátterében nem kis részben személyes konfliktus állt, Horn és Békesi évek óta húzódó rivalizálása. A kormánynak már nem volt pénzügyminisztere, ami növelte a pénzügyi bizonytalanságot. Horn a jól bevált Medgyessyre gondolt, de ő nem vállalta. Lendvai Ildikó szerint Bokros meghívása Horn személyes döntése volt, általa akarta a piacon igazolni, nem ellensége a megszorításoknak. Valószínűbb, hogy Bokros feltűnése Suchman Tamás ötlete. Akárki választotta is Bokrost, kedvező külföldi kapcsolatokra ácsingózott. Szinte mindenki megemlíti, Bokros robbantómesteri belépője, a csomag meghirdetése negatív népszerűségi rekordhoz, kilenc százalékhoz vezetett. Bokros, úgy sejtjük, erre is büszke. Ma is mesélik még az anekdotát, amikor a „három nagy” (Horn, valamint a két lator, Bokros és Surányi) a sajtótájékoztató dobogójára lépett, s Horn visszafordult: „Muszáj?” „Muszáj”, mondta Bokros. A terepet az adott pillanatban a politika sebészei uralták. Surányi volt az altatóorvos, Bokros a szikés ember, a műtétre Horn főorvos adott engedélyt.

Horn helyzetét a válság súlyosan befolyásolta. Azonnal lemondott a népjóléti miniszter, Kovács Pál orvos, Katona Béla titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, októberben követte őket Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter. Katona és Kósáné Horn belső embereinek számítottak. 1995 szürreális nyara az MSZP téli kongresszusába torkollott, a Bokros név – mint pusztító metafora – árnyékként vetült az országra. Az Alkotmánybíróság a csomagot számos ponton el is meszelte, a liberális értelmiség ujjongott.

– A fő gonosz nem én vagyok, hanem Bokros Lajos – mondta Kern színművész egy kabaréjelenetben, Magda Marinko szerepében. – Ahogy az asszonnyal és a gyerekkel elbánt. Átkozott légy, Bokros Lajos.

– Miért? Mit csinált megint?

– Megvonta tőlük a családi pótlékot.

Eközben Bokros élőben zsebre vágott kézzel, baljában mikrofonnal jelent meg a József Nádor téren a tüntető diákok között. „Barátaim, ez egy szegény ország” – mondta. Később, hogy a hatást fokozza, még hozzáfűzte: négy doboz cigivel kevesebbet kell venni, tehát egészséges, a tandíjat így ki lehet fizetni. Odalenn pfujolás. (Maga a tandíj – szemeszterenként 12 000 forint alaptandíj – a mai állapotokkal összevetve csakugyan jelképes volt, és az alsó húsz százalék ki is esett a hatálya alól.) A zűrös év Bokrosnak mérsékelt sikereket is hozott. A nemzetközi szaklapok az év pénzügyminiszterének (Surányit az év jegybankelnökének) választották. Az ellenzéki Kádár Béla az MDF elnökségébe meghívott szakértőként a hangulatot azzal csitította: ne abajgassák nagyon Bokrost, hiszen elviszi a balhét, miközben „mi sem tudnánk mást tenni.”

Országgyűlés - Bokros Lajos bizottsági meghallgatása Bokros Lajos
Fotó: Koszticsák Szilárd

Bokros valaha azt nyilatkozta, hogy a hetvenes évek végének Latin-Amerikája, Che Guevara, a balos lázadás a helyszínen rá is hatással volt. Ennek ma már semmi nyoma. Bokros hazajött a vadnyugatról vadkeletre, ahol Brezsnyev csatlósrendszere tízéves haláltusáját vívta. Hogy miként passzol mindez a MOMA-féle konzervatív liberalizmushoz, a magántulajdon istenítéséhez, a végtelenített privatizációs vágyhoz, nagy kérdés. Hogy léteznek-e még konzervatívok (szakértő kisebbséget alkotó felelősségteljes polgárok), szintén megfejtendő. De Kelet-Európában nem működnek a „tiszta ideológiák”.

Az MSZP 1995-ös miskolci kongresszusa a baloldal utolsó rendszerváltáskori gyorsfotója volt. A szürreális világítás, a ködben égő lámpák, az egyetem vaskos falai, az ötvenes éveket idéző aula, a viaszosvászonnal takart ebédlőasztal igazi retróhangulatot árasztott. Mindenki megjelent, aki számított. Pár hónappal a bokrosi robbanás után világos volt, hogy soha többé nem támad fel Kádár, hogy a helyzet mindig nehéz, és egyre nehezebb lesz. Ott voltak az elaggott posztsztálinisták, akik 1950 óta gyűrték az ipart, de feltünedeztek az új vállalkozók, akik a baloldali értékeket is kamatozónak tartották. Miskolcon pusztultak már az óriási gyárak, állagmegóvás folyt. Kongresszusi beszámolójában Horn Gyula elmondta, hány lakossági fórumon vett részt, mennyi a tagdíjbevétel. „Elálljátok előlünk a napot”, kiabálta egy Gucci cipős úr az operatív szervező mindenessé kikiáltott Csintalannak. Ott volt a megbuktatott Békesi, Szekeres, Baja és a többiek. És a beálló csöndben, az első sorban váratlanul felállt három lány, fekete pólóban, rajta a felirattal: „I love Bokros.” Bokrosnak a trikó évekkel később még megvolt, a dél-pesti lakásában őrizte.

Pár hónappal később, kisebb zajjal, mint ahogy érkezett, Bokros távozott, művét Medgyessy folytatta és fejezte be. A növekedés három százalék fölé emelkedett. Magyarország nem kis szenvedés árán megmenekült az összeomlástól. Lemondása előtt Bokros állítólag azt akarta keresztülvinni, ha ilyen simán átmegy a kiigazítás, ugyanazzal a svunggal csináljanak már rendet a nagy ellátórendszerekben is. További reformokat akart. Lemondólevelét revolvernek szánta, és csodálkozott, amikor Horn elfogadta. De korábban is bajok voltak vele. Tizenhatmilliós végkielégítés járt Bokrosnak a Budapest Banktól, ami a családi pótlék árnyékában rosszul mutatott. A pártbeli ellenzék visongott, a sajtó háborgott: ajánlja fel jótékony célra. Bokros is őrjöngött: ami jár, az jár. Ha az ember miniszter, akkor miniszter, ha bankár, akkor bankár. De egyetlen szuverén személy sem létezhet két alakban.

A bukás és a nagy kaland után a hallgatás évei jöttek. Bokros külföldre távozott, a Világbank munkása lett. A bank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatója. Ez egyúttal alkalmat adott arra a jobboldalnak, hogy Bokros-mítoszt dolgozzon ki. Amolyan elő-Sorost kreáltak belőle, aki a földgolyó elpusztításán munkálkodik. Fő gonoszt, akinek nincs sok pénze, de vannak kapcsolatai. A baloldal is csöndesen megtagadta. Egyre kevésbé emlékeztek rá, hogy ez az ember tulajdonképpen az ő emberük, a csomag az ő csomagjuk volt.

A visszaút Magyarországra s főleg a politikába nem volt könnyű. Minden romlik, devalválódik, a múlt emléke megkopik. A 2009-et követő tíz év csetlése-botlása mutatja, milyen az, ha a szuperszakértő politikai tényező akar lenni. Ma már nem lehet mellette Horn Gyula, aki a kellő pillanatban a vadreformert elgáncsolja. Nincs az a pártfogó, aki becipelné a hatalomba. Bokrost a politikába Kerék-Bárczy Szabolcs hívta vissza, ő ajánlotta Somogyi Zoltánnak és a fennmaradásáért küzdő MDF-nek. Parlagon hever, nem népszerű, de elismert és főleg ismert, a nevét egy életre megjegyezték. Konzervatív, de volt baloldali, ebből érdekes keverék lehet. Dávid Ibolya régi-új pártjának ez tetszett. 2009-ben Bokros EP-listavezetőként ki is jut Brüsszelbe. 2010-ben a rendszerváltó pártok elmerültek a káoszban, az SZDSZ végleg becsukta a boltot, az MDF elpárolgott, felszívódott.

Bokros is pártot alapított, MOMA néven. A siker váratott magára. 2014-ben, MOMA-színekben az uniós választáshoz szükséges húszezer aláírást sem tudták összeszedni. Bokros pártja „deklarációs párt” volt. Egy alapítvánnyal a háttérben cirkuláltak a neten a pártelnök állásfoglalásai, haragos kirohanásai. Aztán fordult a szél. A tragikus 2014-es önkormányzati kampány hajrájában az ellenzék gyors beugróként Bokrost vette elő. Az sem volt egyértelmű, hogy az MSZP tulajdonképpen támogatja-e. Mégis meglepő volt, hogy nulla kampány, kéthetes bemelegítés után 36 százalékot kapott. Bokrost megzavarta a tévedések „végjátéka”, úgy érezte, akarja őt a nép. Tavaly már többre vágyott, mandátumra, pártszövetségre, kapcsolt listára vadászott. Bokros ma sértett, dühös ember. Haragszik minden pártra, kivált a DK-ra. Gyurcsány átverte, cserbenhagyta. Vele próbált összebútorozni, ami nem is volt akármilyen páros. A jobboldalnak igazi áldás lett volna a rég remélt Lucifer–Belzebub-koalíció. Bokros a közhittel ellentétben egyáltalán nem dörzsölt vagy manipulatív politikus. Csomagját úgy a társadalom arcába vágta, hogy csak úgy zengett. Akkor még megtehette. A választó a közösségi áldozatra, ha nem is szívesen, de még fogékony volt. Nem kampányolt, nem ügyeskedett, nem játszotta az átverésshow-t. És persze nem vette figyelembe, hogy a társadalmi-monetáris kényszerek satujába fogva itt emberek élnek. Bokros alól kiment az idő, mára korszerűtlen lett.

Bokrossal kampányolni, mondják, nem olyan egyszerű. A múlt század embere a programokat tekinti alapnak.

– Csakhogy a mai világban – mondja Lendvai Ildikó – nincsenek programok. Ha mégis vannak, csak ártanak. Első a kiállítás, „a technika”, a média és legfőképp a pénz.

Az is gond, hogy Bokros csökönyös. Sokat tud a világról, túl sokat, tanácsot ezért el sem fogad. Emberei így kedvetlenül elmaradoznak. Nem twitterezik, nem jár szuper Audin, busszal, metróval közlekedik, a buszon többnyire olvas. Ha megjelenik egy stúdióban, a többi vendég povedál. Rég láttalak, mi újság, hogy vagy? Bokros túllép e mai kocsmán, barátságtalanul hallgat, a végén pedig elrohan. Puritán családi házban él Lőrincen, semmi procc. Se párt, se pénz, se új remény. Az emberek, ha becsülik is, nem nagyon szavaznak rá.

Most csöndesen biccent, és távozik. De a kéznyomát rajtunk hagyta.