Akár százhúsz évre néz előre a Fidesz

Hol van már a tavalyi hó, a 2030-ig vagy 2034-ig emelkedő horizont? A Fidesz kongresszusának látnokai közül a szerényebbik 2080-ig, a kissé bátrabb egyenesen a párt százhuszadik születésnapjáig, 2108-ig tekintett előre. Orbán Viktor ezúttal sem adta át a pártelnöki „kisködmönt”, nem akar kimaradni a harcból, aminek „csak most jön a java”. Igaz, pont ugyanezt mondta 2010-ben is. Egyvalami biztos: a szüntelen győzelem.

2019. szeptember 30., 10:20

Szerző:

A miniszterelnök-pártelnök vasárnap délutáni beszédét egy kisebb jelentőségű esemény és egy nagyszabású ráfutás előzte meg. A kisebb jelentőségű esemény a választás volt, amit Orbán Viktor 98 százalékos eredménnyel nyert meg. A kétszázaléknyi hiányt nyilván keresik, bízhatunk abban, hogy reggelre már meg is találták. Bár Orbán biztosította élcsapatának tagjait arról, hogy ritkán hatódik meg – hiszen az asszony- és gyerekdolog – de egyikük szeretete sem marad viszonzatlan. De azt is hozzátette, gyakorolni kell még, hogy egyik fideszes nem mond rosszat a másik fideszesről. Nem lennék a két százalék helyében.

A hosszú ráfutás maga a kongresszus volt, amelynek során a Fidesz nagyjai és a párt több polgármestere afféle előzenekarként vezették fel a lényeget, Orbánt. A különleges alakításokat négy témakör szerint csoportosíthatjuk: épül-szépül az ország, migráció és betelepítés, ellenzék-bírálat, jövőbe tekintés. A pártelnök pedig természetesen mindezeket egységbe forrasztotta.

Az első fellépő, a Fidesszel mindig együtt dübörgő KDNP elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt, aki természetesen maga is műfajteremtő. Legizgalmasabb felvetése azonban az ellenzék-bírálat témakörében hangzott el. A következőképpen fogalmazott: az önkormányzati választásra kötött ellenzéki szövetség tagjai „ideológiailag szöges ellentétei egymásnak: posztnácik, neomarxisták és anarcholiberálisok katyvasza. Szinte látom a cégtáblát: Sneider&Bauer”.

Ezen a ponton egy elemzői műhelytitkot árulok el az olvasónak: élve a digitális televíziózás vívmányával, visszatekertem az élő közvetítést, ellenőrizni, jól hallok-e. Magyarra fordítva a legkereszténydemokratább kormány legkereszténydemokratább tagja arra utalt, hogy a zöld baloldaltól a Jobbikig tartó együttműködés problematikus – ami egyébként egy megvitatható álláspont –, ám ezt nem a pártelnökök nevével fejezte ki, hogy, mondjuk Karácsony-Gyurcsány-Tóth-Sneider, hanem a Jobbik elnökének nevét és a DK-tag veterán politikus, Bauer Tamás nevét tette egymás mellé. Ha áthallás van, hát át van hallva, rossz, aki rosszra gondol, a miniszterelnök-helyettesnek megtiltani nem lehet. Hiszen a Soros-kampány sem volt antiszemita, mint azt oly sokszor elmondták a legilletékesebbek, azok, akik csinálták.

Az emberi minőségről is szónokoló Semjén teljesítménye mellé kívánkozik Gulyás Gergely miniszter történelmi párhuzama, aki az ellenzéki együttműködést egyenesen a nyolcvan évvel ezelőtti Molotov-Ribbentrop-paktumhoz hasonlította.

Az ellenzék kritizálásának szentelte később egész beszédét Kocsis Máté, aki a rá jellemző nagyvonalúsággal, eleganciával és mértéktartással – ez később fontos lesz – idézte fel az oppozíció valóban nem csekély számú bénázását, amit szerinte provokáció, ripacskodás és trágárság jellemez. A Hír Tv más pillanatban oly jó érzékkel pásztázó kamerája sajnos ezen a ponton nem mutatta, jelen van-e és tapsol-e Bayer Zsolt. A „reménytelen ellenzékünkkel” kapcsolatos alapállításból azonban csak egy olyan elme tudott végső következtetést levonni, mint az önkormányzati kampányfőnök, Kósa Lajos, aki Tarlós István és Karácsony Gergely összevetése végén arra jutott, a választást „akár el se kezdjék”.

Kósától tudtuk meg azt is, hogy Szijjártó Pétert nem lehetne elindítani az önkormányzati választáson, mert antialkoholista. Az úgynevezett külügyminiszter viszont maga is felszólalt, és egy tényleg nagyon fontos dolgot mondott: „2015 óta minden ugyanúgy van”. És, valóban, a migráció-ellenesség felpörgetése érzékelhetően a Fidesz legfontosabb törekvése az önkormányzati kampányban is, már amikor éppen nem ismeretlen eredetű hangfelvételt vagy videót sodor be a kompromat szele a közéletbe. A megfontoltan délelőttre időzített Deutsch Tamás liberális autodafék, gyűlöletszeánszok, sipítozó őrjöngések, magyarallergiás bevándorláspárti kompániák hírét hozta a félelmetes Brüsszelből, ahol a Fidesz képviselőjeként a betelepítési kvóta ellen és a határvédelem jogáért harcol Soros György fanatikus elképzeléseivel szemben. Deutsché volt a nap egyik nagy mondata: Trócsányi a magyar Salvini. És ez igaz, mert pont úgy is maradt, hoppon.

Persze, ez csak átmenet, hiszen Gulyás Gergely a bajor keresztényszocialistákkal állította párhuzamba a Fideszt – annak ellenére, hogy Orbán pénteki rádióinterjújában talán először mondta ki, hogy a CSU részéről évtizedeken át élvezett támogatást elvesztette. A miniszter arra jutott, hogy ha a bajor keresztényszocialisták megnyertek minden választást a szövetségi köztársaság fennállásának hetven éve alatt, akkor a Fidesznek 2010-től számítva ugyancsak hét évtizeden át folyamatosan nyerni kell. Az meg bizony 2080, ha a fülkeforradalomtól számolunk. Ennél csak Kubatov Gábor tekintett messzebbre. Az alelnök nem elégedett meg azzal, hogy a Fideszé már ma is Európa legmodernebb és legszervezettebb listája, vagyis, miket beszélek, pártja, de mert nagyot álmodni: még erősebb lesz a Fidesz annyi idősen, mint most az FTC, amely százhúsz éves és Kubatov az elnöke. Kérem szépen, a Fidesz 2108-ban lesz ennyi idős.

Ezt a távlatot biztosítják a jelen sikerei. Varga Mihály a nap kétségkívül legvisszafogottabb beszédében az államadósság csökkentését és a szuper államkötvény sikerét említette. Szerinte csak az elmúlt két év alatt kéthavi bérnek megfelelő plusz pénz került az emberekhez a növekedés, az adócsökkentés és a béremelés révén. Novák Katalin megfigyelése szerint a magyar családpolitika annyira sikeres, hogy egyre több nyugat-európai vágyik Magyarországon élni. Ezt támasztotta alá Varga Judit is – hiszen, mint Nováktól megtudtuk, sok nő van a kormányban (kettő) – aki kijelentette: divat a hazaköltözés, erre ő maga is példa. Hogy ugyanis a brüsszeli-strasbourgi Fidesz-tanácsadói munkakört előbb államtitkári, majd miniszteri posztra cserélte Budapesten. Mindannyian tudjuk, hogy ez tipikus.

Ezen a ponton Németh Szilárdot kellene csúcspontként megidézni, de azon túl, hogy a pákozdi csata emléknapján következetesen „Jelacsicsot” emlegette, nem tudunk emlékezeteset írni róla, hiszen nem főzött semmit.

Így tehát rátérhetünk Orbán Viktorra. A pártelnök vasárnap délután fél háromra szerencsére leküzdötte a beszédre való felkészüléssel járó szorongását, amiről a szokásos péntek reggeli állami rádiós interjúban vallott, megtörve a kőkemény kérdések sorozata alatt.

Először is kijelentette, hogy ha a Fidesz szövetségeseit és egykori szövetségeseit, tehát például a kisgazdákat is „magunkhoz számítjuk”, márpedig magukhoz számítja, akkor a Fidesz a legrégebben működő párt Magyarországon. Egyébként e nélkül is az, ha a mai releváns pártokat nézzük, de a történelmi gyökérnek mélyre kell nyúlnia, nem csupán a „liberális rendszerváltásig”, amely megelőzte a 2010-es „nemzeti rendszerváltást”. Ez az új kettős tétel néhány hónapja van forgalomban a brosúrákban, most azonban azzal egészült ki, hogy Orbán odaszólt a szocialistáknak: csak a Fideszen múlt, hogy két rendszerváltást is ép bőrrel megúsztak. Szerencse, hogy a kormánypárt Orbán jellemzése szerint bölcs, bátor, igazságos és mértéktartó. E jellemes közösség vezetője egyébként egy három évvel ezelőtt a famulusai által bedöntött napilapon, a Népszabadságon élcelődött, közderültséget kiváltva.

A mértéktartást bizonyítja az is, hogy Orbán annak ellenére ilyen szerény, hogy egyre több a legyőzött ellenfele világszerte. Az egy másik kérdés, hogyan lehet a Fidesz még mindig ellenzékben Európában, amikor fél éve még arról volt szó, hogy Salvinivel együtt hatalmas áttörést ér el az európai parlamenti választáson. De ezen tényleg kár fennakadni, hiszen Orbán vasárnap délután még azt jósolta, hogy az osztrákok estére visszatérnek a „hadoszlopba”, és aztán alig telt el pár óra, hogy kiderüljön, mégse tértek.

A beszéd legizgalmasabb része az volt, amikor Orbán azt mondta, „most viszonylag csekély kockázattal találhattunk volna új gazdát a kisködmönnek”. Értsd, tulajdonképpen hátrébb is léphetne, letehetné valamely posztját. Mégsem tette. Egyfelől annak nem adja át a pártelnökséget, aki ezt nagyon akarja (ezzel nyilván évekre előre letört minden ágaskodó ambíciót). Másfelől, közölte, nem akar kimaradni abból, ami most jön. Mert most jön csak a java, jelezte a küldötteknek, akik ehhez hozzá lehetnek szokva, mert Orbán már kilenc éve is pont ezt mondta. Ahogy minden küzdelem a legnagyobb, minden csata döntő, a javunkat is addig akarja a miniszterelnök, amíg marad belőle valami.

A jövő azonban biztató. Mert miután például az elmúlt évtizedben nyolcvankét százalékkal nőtt Orbán szerint az orvosok bére, a következő évtizedben „végleg magunk mögött fogjuk hagyni a szegénységet”, folytatódik (!) a cigányság helyzetének javítása – külön dicséretben részesült Balog Zoltán, tehát a nyomvonal a „szeretetteljes szegregáció” marad, ha addig élnek is – és az csak természetes, hogy a szuverenitásért folytatott küzdelem sem lankad.

Orbán híve a nyugat- és kelet-európaiak együttélésének, de azért a miheztartást végett megszabta a feltételeket a nyugatiaknak, akiknek be kell ezeket tartani, ha nem akarják, hogy faképnél hagyjuk őket. Nem beszélhetnek bele a dolgainkba, és a magyarok többé nem hajlandók európai pénzeket költeni a Soros-aktivistákra. Elég a rejtett akciókból, amelyeket – és ezt próbáljuk pontosan felidézni – a nemzetközi baloldal, Washington és Brüsszel liberális hálózata szervez. A rejtett akciók példája Macedónia, amelynek köztörvényes bűncselekményt elítélt miniszterelnökét Budapesten van szerencsénk vendégül látni, valamint az ibizai videó, amelynek a tartalmáról, tudniillik az oroszoknak megvételre felajánlott osztrák belpolitikáról Orbán valahogy nem hajlandó tudomást venni. Egyébként az érintett osztrák politikus pártja tíz százalékpontot vesztett a támogatottságából, úgyhogy a sokat hivatkozott (ez esetben osztrák) néppel is váltani kellene lassacskán egy-két polgári szót. Különben, ha már a banánhéjra lépő barátokról esett szó, Orbán a Salvini távozása utáni olasz kormánynak magyar segítséget ajánlott a határvédelemhez. Feltehetően az olasz parti őrség már leadta a rendelést.

Salvini, Gruevszki és Strache európai kisiklása után az se lenne jó Orbánnak, ha hazai pályán Miskolc és Pécs elszállna, ezeket a városokat emelte ki ugyanis a beszédében az önkormányzati választásra utalva. Szegedről nem is beszélve. A miniszterelnök nem is érti, a szegediek „miért akarnak kimaradni a fejlődésből” és miért akarnak „bevándorlóvárossá” válni. Ilyen persze nincs, éppen az Orbán-kormány belügyminisztere tette világossá múlt héten, hogy városoknak nincs „betelepítési” hatásköre, csak kormányoknak. Ami azonban fontosabb, Orbán a bevándorlók helyett közép-európai multicégeket, V4-vasútat, sőt egyenesen a visegrádi országok évtizedét kínálja.

„Semmi okunk a kishitűségre”, és ami igaz, az igaz, Orbán Viktor saját példájával járt elöl, szorosra húzva vállán a kisködmönt.