Ürge-Vorsatz Diánát túlhűtötték Dubajban

A klímakutató a Twitteren oszotta meg felettébb meghökkentő sztoriját a klímakonferencián megélt klimatikus kalandjáról.

2023. december 8., 14:23

Szerző:

Részt vesz a COP28 klímakonferencián Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, aki az X-nevű Twitteren osztotta meg bizarr kalandját a dubaji környezettudatossággal – osztotta meg a Telex

Hotelszobájában annyira magasra tekerték a klímát, hogy fázni kezdett. Mikor ezt jelezte, közölték vele, hogy nem tudják lejjebb csavarni a légkondit, és azt a megoldást találták ki, hogy radiátort visznek neki, amivel tud fűteni.

„Ezt nem hiszem el! FŰTŐTESTET kellett kérnem Dubaiban, mert 2 mérnök és a karbantartó együtt nem tudta kitalálni, hogyan lehetne csökkenteni a #légkondicionálást a szobámban – bármit csinálnak is, mindig túlhűtik. Tehát most túlhűtjük, majd melegítjük, hogy elviselhető legyen!” – írja a bejegyzében.

(Kiemelt kép forrása: Ürge-Vorsatz Diána hivatalos Facebook-oldala)

Május 22-e minden évben a Nemzetközi Biodiverzitás Napja, amely az élővilág sokféleségére, vagyis a biodiverzitásra és az azt fenyegető veszélyekre irányítja a figyelmet. 1992-ben ezen a napon fogadták el a Biológiai Sokféleség Egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának Nairobiban tartott konferenciáján.