Régeben örültünk nekik, most már irtanánk a hódokat

A szakértők szerint inkább meg kellene tanulnunk együtt élni az ökoszisztéma-mérnököknek is nevezett állatokkal.

2023. november 29., 18:16

Szerző:

Felháborodást keltett a civil környezetvédők és a szakemberek között, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal november 15-én 600 hód kilövésére adott engedélyt. Mivel két évvel ezelőtt már kiadtak egy 600-as kvótára engedélyt, de végül mindössze 18 példányt lőttek ki, most is valószínűsíteni lehet, hogy végül jóval kevesebb egyedet fognak elejteni. Az irány azonban határozottan nem jó, a szakértők szerint meg kellene tanulnunk együtt élni az ökoszisztéma-mérnököknek is nevezett állatokkal, akik rengeteget segíthetnének az elvesztett vizes élőhelyeink visszaszerzésében és az aszálykárok mérséklésében.

A lap szerint a kormányhivatal a gyérítési engedélyt 2024. március 31-ig adta meg az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kérelmének eleget téve, azzal a kitétellel, hogy a hódok vadászatára jogosult vadásztársaságok az érintett vízfolyások partvonalától számított maximum 50-50 méteres távolságon belüli területen ejthetik el a hódokat úgy, hogy a Hanság területén legfeljebb 200, a Szigetközben legfeljebb 160 egyed ejthető el.

Kun Zoltán, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének elnöke a Telexnek elmondta, hogy megdöbbentette ez a kormányhivatali határozat, már csak azért is, mert 1996-ban, amikor a WWF állami támogatással visszatelepítette a hódokat az országba, ő is dolgozott ezen a projekten Gemenc térségében. Mint mondja,

„ez egy sikeres projekt volt, 25 egyedet engedtünk el akkor, együtt tapsoltunk, és örültünk a hódoknak. Most meg ugyanezen állatok utódait kilőjük?” 

Kun Zoltán egyébként nincs ellene állatvédelmi szempontból, hogy gyérítsék a hódokat, de szerinte egy természetvédelmi oltalom alatt álló fajnál jó lenne tudni, hogy mi alapján határozták meg ezt a „tudományosan nem igazolt 600-as kvótát”. Véleménye szerint ez nagyon nem jó irány, még akkor sem, ha kizártnak tartja, hogy ilyen mennyiségű hódot valóban ki fognak lőni jövő március végéig. „Volt olyan év, hogy 50 hód kilövésére adtak engedélyt, de végül egyet sem ejtettek el.”

(Kiemelt kép: Eurázsiai vagy európai vagy közönséges hód (Castor fiber). Per Harald Olsen / Wikimedia Commons)

 

 

Május 22-e minden évben a Nemzetközi Biodiverzitás Napja, amely az élővilág sokféleségére, vagyis a biodiverzitásra és az azt fenyegető veszélyekre irányítja a figyelmet. 1992-ben ezen a napon fogadták el a Biológiai Sokféleség Egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának Nairobiban tartott konferenciáján.