Szijjártó Péter aláírta a Roszatom vezetőjével a paksi bővítés ütemtervét

Közös sajtótájékoztatót tartott Pakson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Alekszej Lihacsovval a Roszatom orosz atomenergetikai vállalat vezetőjével, ahol bejelentették, hogy aláírták a paksi bővítésről szóló ütemtervet. 

2023. november 14., 14:50

Szerző:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, „a paksi bővítés már nem a papírmunkáról, hanem a valódi építkezésről szól”. Aláírták a paksi bővítésről szóló ütemtervet, ami alapján „biztosan állítható”, hogy a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést. A sajtótájékoztatón Szijjártó azzal büszkélkedett, hogy a bővítés ma a létesítési engedéllyel rendelkező legnagyobb nukleáris projekt a kontinensen, továbbá azzal is, hogy mivel az orosz fővállalkozó mellett több amerikai, német, francia, svéd, osztrák, valamint összesen 94 magyar cég is érintett a projektben, ezért szerinte igazi nemzetközi együttműködésről van szó – írja a 24.hu

A miniszter elmondta, hogy mindkét tervezett blokk alatt megtörtént ötméteres mélységig a talajkiemelés, innentől a következő cél a 23 méteres mélység elérése. Tájékoztatása szerint emellett jól haladnak a résfalazási munkák is, jelenleg 77 százaléknál tart az ezen dolgozó német-amerikai vállalat, továbbá megkezdődött a talajszilárdítási munka is, így a következő fél évben hatvan épületet is felhúznak.  „Ma aláírtuk a következő évekre vonatkozó ütemtervet, és ennek alapján azt tudom önöknek mondani, hogy a következő évtized elején hálózatra fogjuk tudni kapcsolni az új atomerőművet” – jelentette ki, egyúttal kifejezte reményeit, hogy a beruházás nyomán Magyarország továbbra is a világ azon húsz országa között tud majd így maradni, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentésével párhuzamosan növelik a gazdasági teljesítményüket. Szavai szerint ugyanis az új blokkokkal évi 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását váltják ki, ami háromszorosa annak, mint amit a magyarországi erdők el tudnak nyelni évente.

„Számunkra az energiaellátás kérdése sem nem politikai, sem nem ideológiai ügy, és főként azért nem, mert sem politikai nyilatkozatokkal, sem pedig ideológiákkal nem lehet fűteni, nem lehet a gazdaságot működtetni” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak kötelessége az ország energiaellátásának biztosítása, „ezért fontos, hogy növelni tudjuk függetlenségünket, azaz csökkenteni tudjuk kiszolgáltatottságunkat a nemzetközi energiapiacoktól, hogy meg tudjuk védeni a rezsicsökkentés eredményeit és a környezetünket”.

Szijjártó szerint az Európai Unió két részre szakadt az atomenergia kérdésében, és Magyarország az ezt támogató, Franciaország vezette blokk tagja. És látszik az, hogy a nukleáris energiával szembeni támadások semmiféle ténybeli megalapozottsággal nem rendelkeznek, azok kizárólag ideológiai alapon állnak. Éppen ezért világossá tettük, hogy mi semmilyen szankcióhoz nem járulunk hozzá, amely a nukleáris energetika területét sújtaná” – hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy az Oroszországgal szemben készülő tizenkettedik szankciós csomag nem is tartalmaz ilyen előterjesztéseket, de mindegy is, hogy mi lesz a konkrét javaslatban, Magyarország soha nem fog beleegyezni nukleáris ipart sújtó büntetőintézkedésekbe.

Partnere, Alekszej Lihacsov is azt hangsúlyozta, hogy az atomenergiának nincsen alternatívája, ez most a legstabilabb, a legkiszámíthatóbb és környezetvédelmi szempontból a legtisztább energiaforrás. Elmondta, hogy a Roszatom a legjobb szakértőit irányítja Magyarországra a szigorú követeleményekre és az európai szabályozók kiemelt figyelmére tekintettel. „Jól tudjuk azt, hogy a nemzetközi környezet nem egészen baráti módon viszonyul a Roszatomhoz, de mi készen állunk a külső nyomás ellenére maximálisan megvalósítani ezt a projektet. Mi a magyar partnereinkkel készen állunk részt venni minden projektben, ami a jövő atomenergiájának megvalósítására irányul. Nagy projekt előtt állunk, de már nagy utat tettünk meg, olyan utat, amelynek során jobban megismertük egymást, a barátságunk megerősödött, és jobban tudunk egymással együttműködni” – összegzett a Roszatom irányítója.

(Kiemelt képünkön: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatója. Fotó: szijjártó Péter Facebook oldala)