Mészáros Lőrinc csemetéinek újfent leesett egy 1,2 milliárdos közbeszerzés

2018. január 19. 19:49 - szerző: 168 Óra

A felcsúti polgármester gyerekei Beatrix, Ágnes és az ifjabbik  Mészáros Lőrinc cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. nettó 1,2 milliárd forintért építheti fel a Testnevelési Egyetem új központját a Velencei-tó partján.

A közbeszerzési adatbázisbantalálható összegzés szerint a Mészáros gyerekek a Magyar Építő Zrt-vel indultak közösen a tenderen. Rajtuk kívül a Laterex Építő Zrt. és az ÉPKAR Zrt. konzorciuma adott be pályázatát, de ők drágább ajánlatot adtak be – írja a hvg.hu.

Ágnes, a csodatrojka Á betűje
Fotó: vivienviz.hu

Az összegzés szerint a központ kivitelezése során építeni, bontani és felújítani is fognak. Az építkezés és felújítás összesen 3180 négyzetmétert érint. Az oktatóépületben 28 szobát újítanak fel, továbbá kialakítanak három apartmant és négy irodát. Emellett oktatótermeket újítanak fel, és három előadótermet építenek.

A mindössze három éve alapított Fejér-B.Á.L. Zrt. 2016-ban nyerte el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. minősítését, ez azt jelenti, hogy Mészárosék építőipari cége kaphat megbízásokat az erőműben is.

A Mészáros-birodalom örököseiről decemberben azt a hírt közölhettük, hogy a becsült árnál majdnem 800 millióval többért, 1,72 milliárd forintért vesznek részt a műemléki védelem alatt álló zsámbéki Zichy-kastély felújításában. A Nemzeti Lovarda rendbe rakásáért csak 300 millióval kértek többet az eredeti összegnél, az a munkájuk 2,86 milliárd forintba fog kerülni nekünk.