Kevés ételt kapnak a határvédelemre kivezényelt rendőrök, és van, hogy az is penészes | Netrix Media Systems

Kevés ételt kapnak a határvédelemre kivezényelt rendőrök, és van, hogy az is penészes

2018. augusztus 8. 15:00 - szerző: Bíró Veronika

Az ORFK szerint a rendőrök megfelelő körülmények között teljesítik szolgálati feladataikat, amihez képest tudunk olyan rendőrről, akit egy hétre rendeltek a határhoz, aztán a harmadik héten már a szülei vittek neki ételt és váltóruhát. Árad a panasz.

Az Országos Rendőr-főkapitányság következetesen cáfolja, hogy drasztikus lenne a hiány a rendőrségi állományban, és állítják, hogy elég rendőr van Magyarországon, a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint pedig idén fél év alatt összesen 8,5 milliárd forint túlórapénzt fizettek ki a rendőrségi állománynak. Ezért érdeklődtünk arról az ORFK-nál, hogy a meglévő állományban milyen körülmények között dolgoznak a rendőrök. Válaszukban azt írták, hogy „megfelelő körülmények” között teljesítik szolgálati feladataikat.

Ehhez képest a körülményeket jól ismerő forrásaink szerint a határvédelemnél három év alatt sem sikerült megoldani a szolgálatot teljesítő rendőrök ellátását. Rengeteg panasz érkezik például az ételre, mind a mennyiséget, mind a minőséget illetően.

 

Remekül szemlélteti ezt a Magyar Rendőrök és Katonák, Veletek Vagyunk Facebook-oldalára feltöltött fotó is a penészes ételről, amelyet a határvédelemnél szolgálatot teljesítő Készenléti Rendőrség tagjai kaptak.

Ugyancsak a határvédelemnél szolgáló rendőr kapta ellátmányként azt az első ránézésre sem bőséges szendvicset, paprikát és valamilyen tejterméket, amit a zacskóban lévő patkány már megkezdett. Az állat a szálláson mászott a zacskóba.

Túlórapénzük jelentős részéből ezért a határhoz rendelt rendőrök a saját ellátásukat fedezik. Ahogy télen a kötelezően előírt egyenruha aláöltözetét is saját maguknak kell megoldaniuk.

Tudunk olyan rendőrről, akit egy hétre rendeltek a határhoz, aztán a harmadik héten már a szülei vittek neki ételt és váltóruhát. Van, aki azt firtatja, hogy a 21. században

miért fából készült tákolmányokból kell órákon át lesni a migránsokat télvíz idején, ahelyett, hogy éjjellátó drónokkal figyelnék a területet egy fűtött konténerből.

És akad, aki egyszerűen azt nehezményezi, hogy az Orbán-kormány mindegyre a saját érdemének tulajdonítja a migráció megállítását, nagyvonalúan figyelmen kívül hagyva, hogy a rendőrök végzik el a terepmunkát.

– Nem tudom, ki volt kint több mint plusz 30 fokban vagy éppen mínusz 15-ben. Elárulom, mi, nyomorult rendőrök, és ezt kapjuk hálaként

– írta az egyik egyenruhás, miután arra panaszkodott, hogy nem tud előrelépni és családot tervezni. Egyébként – mint azt hétfőn megírtuk – teljesen feleslegesen vezénylik a határra a rendvédelmiseket, a rendőrség szerint senki nem akar betörni Magyarországra.

Ami a munkavégzési körülményeket illeti, máshol is van gond. Úgy tudjuk, hogy a Dorogi Rendőrkapitányság épületében jelenleg 31 fokban dolgoznak egyenruhában, hosszú nadrágban, mert légkondicionáló csak a szerverszobában üzemel. A kapitányság épületét 2009-ben adták át, az erről szóló hírben azt írták, hogy „modern, a kor szellemének is megfelelő” épületben folytathatják munkájukat a dorogi rendőrök.

A központi légkondicionáló azonban csak egy hónapig működött, és azóta nagyon gyakran mérnek 30 fok feletti hőmérsékletet az irodákban. Legutóbb 31 fok volt.

A kánikulában a járőrök napi másfél liter vizet kapnak 12 órás szolgálatra vezetői utasítás szerint. Igaz, ezt a szolgálati parancsnok annyiban módosította, hogy annyit visznek magukkal, amennyit akarnak.

Egy törvénymódosítás értelmében 2019 elejétől a rendőrök extra munkáját túlórapénz helyett szabadidőben kell megváltani. Amint azt múlt héten megírtuk, a Független Rendőrszakszervezet állítása szerint nem a túlórapénz elvétele a fő gond, hanem hogy a rendvédelmi életpályamodell bevezetése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel a rendőri fizetések növekedése jelentősen elmaradt a versenyszférában tapasztalt bérnövekedéstől. Értesüléseink szerint így a túlórapénz elvétele mellett a munkavégzési körülmények – amelyeket az ORFK megfelelőnek minősített – szintén jelentős szerepet játszanak a leszerelésekben.