Beindult a Momentum

A Sándor-palota elé szervez tüntetést a Momentum péntek este.

2024. február 6., 20:09

Szerző:

Egyre komolyabb a tiltakozás a Momentum körében a nemrég kirobbant bicskei pedofilügy kapcsán. A Momentum Sopron aktivistái a Sopronbánfalvára kihelyezett kormányülésig vitték Orbán Viktor szavait, amit a Kaleta-üggyel kapcsolatban mondott – olvasható a párt Facebook oldalán. 

Mint írják: 

„A „családbarát” Magyarországon a fideszes köztársasági elnök pedofilt segítő pedagógusnak adott titokban kegyelmet. Miközben évek óta a gyerekek védelméről beszélnek. EZ SZÉGYEN!”

Február 9-én 18 órakor a köztársasági elnök hivatala, a Sándor-palota előtt szerveznek tüntetést! A felhívásban azt kérik:

„Mutassuk meg együtt, hogy nincs kegyelem a pedofiloknak és bűntársaiknak.”

Momentum: A pedofilvédő Novák Katalinnak mennie kell!

Bedő Dávid országgyűlési képviselő úgy fogalmazott:

„a köztársasági elnök kegyelmet adott egy pedofilnak a bűnsegédjének egy olyan embernek, aki megpróbált egy gyermeket rákényszeríteni arra, hogy módosítsa a vallomását egy olyan ügyben, ahol elképesztő gusztustalanságokra kényszerítették azt a szegény gyermeket. És kiderült, hogy Novák Katalin, a köztársasági elnökünk kegyelmet adott egy ilyen embernek.”

Azt állítja, hogy ennél súlyosabb ügye nem volt ennek rendszernek, ezért pénteken, este 6-kor mindenkit arra kérnek, hogy menjenek a Sándor-palota elé, hogy tiltakozásukat fejezzék ki. 

A Momentum elnöke, Donáth Anna szintén azt gondolja, hogy Novák Katalinnak mennie kell. Az Európai Parlamentben a következő beszéddel hívta fel az ügyre a figyelmet: 

„Képviselőtársaim! Novák Katalin Magyarország államfője kegyelmet adott egy pedofil bűnöző bűnözőtársának. Egy magyarországi gyermekotthon igazhatója éveken keresztül szexuálisan bántalmazta a rábízott gyermekeket. Nyolc év börtönt kapott. A rémtetteiről pedig a helyettese is mindent tudott, de nemcsak hogy mindent tudott, hanem hogy hatalmával visszaélve arra kényszerítette a gyermekeket, hogy hamisan tanúzzanak és most kiderül, hogy Novák Katalin ennek az embernek adott kegyelmet, ezt az embert engedte szabadon. Ha felmerül Önökben, hogy ez hogy lehetséges, én sem tudom rá a választ. Annyit tudunk, hogy az illető kapcsolatban állt a magyar miniszterelnök öccsével is. Úgy tűnik, hogy családi ismerősöknek jár a rendszer védelme.”

Úgy folytatja: 

„Politikusként mélységesen elítélem, édesanyaként pedig a gyomrom fordul fel attól, hogy vannak emberek, akik szemet tudnak hunyni gyermekek sérelmére elkövetett bűntettek felett.”

(Kiemelt képünkön a Momentum elnöke Donáth Anna. Fotó: Momentum Mozgalom)