Vásárhelyi Mária: Szegénynek büntetés
A minap általános iskolai osztálytalálkozón voltam. A végén odafordult hozzám egy, ma már az Egyesült Államokban élő, sikeres, háromgyermekes volt osztálytársam, és azt mondta: „Tudod, hogy te okoztad gyermekkorom egyik legnagyobb traumáját?” Értetlenül néztem rá. „Ötödik osztályban fogalmazást kellett írnunk Édesanyám címmel, és amikor kiosztották a füzeteket, a tanárnő azt kérte tőled, hogy olvasd fel az osztály előtt a dolgozatodat. Te felolvastad, és én akkor döbbentem rá, hogy egy édesanya ilyen is lehet, amilyennek te leírtad a sajátodat. Mert az én anyám borzalmas volt. Soha semmiféle szeretetet nem kaptam tőle. Sem az anyám, sem az apám nem akart engem. És miközben olvastad a fogalmazásod, iszonyatos fájdalom és irigység fogott el, hogy én azt a meleg, szeretettel teli, büszke érzést, ami a fogalmazásodból áradt, soha nem fogom megismerni.”
Ő egy volt azok közül, akik azért születtek meg az ötvenes években, mert a korabeli pártvezetés, Rákosi és bandája betiltotta a terhességmegszakítást. Mi voltunk az úgynevezett Ratkó-gyerekek, akiknek akkor is meg kellett születniük, ha senki nem kívánta világrajövetelüket. Ez volt a „lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség” korszaka. Kétlem, hogy van a nemzedékemnek olyan tagja, akinek legkésőbb kamaszkorában ne jutott volna eszébe, hogy őt vajon akarták-e a szülei, vagy csak a párt akaratából született meg.
Most persze nem ilyen durva a helyzet, ma még nem kötelező megszülni a nem kívánt gyermekeket.
De a kormány újabb és újabb „családvédelmi” intézkedéseiből mégis hasonló szellemiség árad. Harmadik, negyedik gyereket szülni azért, hogy lakásvásárlási támogatáshoz, kölcsönelengedéshez, autóhoz, adómentességhez jusson a család. Mintha a gyerekszülés egyfajta befektetés, üzleti vállalkozás lenne. Az önmagát keresztény-konzervatívként definiáló kormány minden gesztusából, intézkedéséből a kereszténységgel élesen szemben álló legvulgárisabb haszonelvűség árad.
Ahogy a családpolitikáért felelős államtitkár, Novák Katalin elképzeli, „sok családban azért nem születik meg a negyedik gyerek, mert akkor már nem férnének be az autóba”.
Természetesen egyetértek azzal, hogy az állam támogassa a gyermekes családokat, lehetőségeihez mérten járuljon hozzá a gyermeknevelés valóban hatalmas költségeihez, de elsősorban ott, ahol erre szükség van.
Nálunk azonban a perverz szociálpolitika eredményeképpen ez éppen fordítva van, az állam azokat támogatja, akiknek erre kevésbé van szükségük és akiknek elsősorban nem anyagi kérdés a gyermekvállalás.
Azoknak viszont, akiknek égető szükségük lenne a segítségre, nemhogy nem ad, hanem ténylegesen elvesz tőlük. Az ugyanis, hogy az alanyi jogon járó gyedet és a családi pótlékot tíz éve nem emelték, azt jelenti, hogy a leginkább rászoruló, legszegényebb családok évről évre kevesebb támogatást kapnak az államtól. Ami 2009-ben tízezer forint volt, az ma már a felét sem éri. Az állam az általa nem kívánt szegény gyermekeknek azt üzeni, hogy feleslegesen jöttek a világra. Pedig ők éppen úgy #magyargyerekek, mint azok, akik jómódú családokban születnek.
Csakhogy az állam nem úgy akarja felszámolni a szegénység újratermelődését, hogy a rendelkezésére álló forrásokból elsősorban azokat a gyerekeket és családokat támogatja, amelyek saját erejükből nem képesek megadni mindazt a gyermekeiknek, aminek eredményeképpen egészséges, jól képzett, a munkaerőpiacon versenyképes tudású felnőtt válhat belőlük, hanem azokat segíti, akiknek erre aligha van szükségük a megélhetéshez. Így azután a támogatásból sokan újabb és újabb lakásokat és luxusautókat vásárolnak, jól felverve ezzel a lakáspiaci árakat is. A legszegényebbeknek pedig azt üzenik, hogy az ő gyermekeikre nincs szüksége az országnak, és minél több gyermeket szülnek, annál sanyarúbb helyzetbe fognak kerülni. A családvédelmi törvényben szó szerint nincs benne, hogy a magyar állam számára kizárólag a jobb módú családokban született gyermek az érték, és csakis az ő védelmüket tekinti feladatának az állam, de a törvény félreérthetetlenül ezt üzeni.
Mert
ha a magyar kormány valóban a legsúlyosabb demográfiai problémákat akarná megoldani, nem pedig a keresletélénkítést szeretné fenntartani, akkor egészen máshol keresné a megoldást.
A középosztálybeli nőknek ugyanis elsősorban nem anyagi támogatásra van szükségük. A nemzetközi statisztikák egyértelműen bizonyítják, hogy az elmúlt évtizedekben azokban az országokban növekedett jelentősen a születések száma, ahol a nők számára biztosítják a rugalmas munkaerőpiaci lehetőségeket, a részmunkaidőt, a távmunkát, és ahol a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az apák egyenrangú félként vegyék ki részüket a gyermekek ellátásának feladataiból. S ahol a szülők biztosítva látják gyermekeik jövőjét. Az ugyanis egyetlen, gyermekét szeretetben felnevelő szülőnek sem biztató perspektíva, hogy időskorában majd évente egyszer, karácsonykor találkozzon unokáival.
