Dr. Matkó Ida: Túlélési esélyek és az eutanázia
A tisztánlátás okán szeretném leszögezni, hogy nem a mostani, „nehezebb helyzetben” jeleztem először a MOK elnökének, hogy a Magyar Orvosi Kamara áprilisban kiadott etikai ajánlása visszavonásra, majd átdolgozásra szorul, hanem már nem sokkal később, április 22-én. Az ajánlásról a szakma képviselőivel még időben vitát kellett volna folytatni, s helyzeténél, felhatalmazásánál fogva ezt a MOK hívhatta volna össze. A cikkben utalt meglepetésre senkinek semmi oka nem lehetett, mert kifogásaimat megfogalmaztam, javaslatomat elküldtem a kamara elnökének, amelyre dr. Hegedűs Zsolt, a MOK etikai kollégiumának elnöke válaszolt is május elején.
Előrebocsátom, hogy az orvosi etika tudomásom szerint nem ismeri a cikkben szereplő „puha eutanázia” fogalmát, én sem ismertem, sőt ezt a nyelvi leleményt (puha sorolás és eutanázia összevonása) nem is használtam soha. Amire igyekeztem felhívni a figyelmet, az az, hogy az ajánlás az eutanáziát propagálja – nevezhetjük „sorolásnak” is –, mert a beteg életének megrövidítése áll mögötte, ami számomra nem „egyetlen rövid utalás”, ezért tisztázásra szorul.
A sorolás az egészségügyi ellátás korlátozása, amiről akkor van szó, mikor a beteg egyáltalán nem kapja, vagy nem időben kapja meg a számára szükséges ellátást (diagnózis, terápia). Az ajánlásban említik a kevésbé reményteljes beteg lélegeztetésének megszüntetését, ami a Covid-lélegeztetett életének szándékos megrövidítése, mert kihúzzák a légcsőből a lélegeztetőcsövet, leállítják a gépet, mely addig oxigénnel kevert levegőt pumpált a szedált, eszméletlen beteg tüdejébe. Következmény: az oxigén hiánya megöli a beteget. Nevezhetjük kemény sorolásnak is a fenti cselekményt, mint az angol-amerikai irodalom, attól a lényeg nem változik, bár ezt egy vesepótló kezelés, a dialízis elosztásának esetére dolgozták ki. A hazai jogi irodalom bőséges információt nyújt, hogy a beteg életének megrövidítése – jobban ismert megnevezéssel az „eutanázia” – tényállásszerű emberölési cselekmény.
Mivel a kemény és a puha sorolás fogalma még szakmai közegben is kevéssé használt fogalom, a vészhelyzeti etikai ajánlás megszövegezése után áprilisban – de legkésőbb májusban – nyilvánossá kellett volna tenni és vitára bocsátani mind a szakmai, mind a laikus társadalom körében, hogy valójában milyen következményei lehetnek a magyar betegek kezelésében a kemény sorolásnak. E definíció szerint a szűkös erőforrások nyílt, egyértelmű kritériumok alapján való elosztása döntés az élet-halál mezsgyéjén. Afelől nincs kétségem, hogy az orvosi hivatás önmagáról alkotott képével sok szempontból jobban harmonizál, ha sorolásról beszélnek, nem pedig aktív kényszereutanáziáról vagy szándékos emberölésről.
Az ajánlásban továbbá az orvos-beteg viszony paternalisztikus vonása is megerősödni látszik, mert bár a beteg életfenntartó vagy életmentő kezelések visszautasítására vonatkozó önrendelkezési joga a magyar jogrendben nevesítve létezik (szóban és írásban), itt az intenzív osztályra kerülő fulladó beteg (vagy megbízott döntéshozója) az önrendelkezési jogát nem gyakorolhatja.
Ellenvetéseim az ajánlással kapcsolatban azt is célozták, hogy az állam objektív életvédelmi kötelezettsége szempontjából vizsgálja meg az ilyen, önrendelkezési jogot korlátozó eljárást, azért, hogy sem a betegben, sem az orvosban, sem a társadalomban ne kérdőjeleződhessen meg a jogbiztonságba, a jog kalkulálhatóságába vetett hit. Rámutattam a javasolt pontrendszer bizonytalanságára és arra, hogy a felvázolt kemény sorolás gyakorlati alkalmazása (triázstiszt) szakmai szempontok alapján (a kezelőorvos és a specialitások konzultációjának kizárása miatt) megkérdőjelezhető. Másrészt arra is figyelmeztettem, hogy az ajánlás során kialakított szervezési párhuzamosságok, a „katasztrófamedicina” koncepció alkalmazásának radikális erőltetése az orvoshiány miatt nem indokolható, sőt zavart kelt és káros.
Fenntartom, hogy a kemény sorolás a katasztrófamedicina alkalmazott és elfogadott elvei közé tartozik. Elfogadom, hogy a koronavírus-pandémia okozta járvány extrém megterhelést ró a legalább harminc éve erőltetett menetben működő egészségügyi ellátórendszerre, de a jelenlegi helyzet nem katasztrófahelyzet, mert ez a várható terhelés már minimum nyolc-tíz hónappal ezelőtt ismerhető és kalkulálható volt.
Dr. Hegedűs Zsolt nyilatkozata szerint „orvosetikai körökben közismert, hogy a kórházakban naponta zajlik az úgynevezett puha sorolás”, de ő részletesen nem tér ki arra, mit is ért ez alatt. A „minimálterápiát”? A „komfortterápiát”? Vagy a meghalni hagyás egyéb formáit (nem reanimálni)? Esetleg mást? Az etikai ajánlás ezzel a megállapítással az intenzív és nem intenzív osztályos fekvőbeteg-ellátás etikailag, jogilag és gyakorlatilag is feltáratlan „senki földjére lépett”, ami hazai tapasztalatom szerint bőven ad – és adott – teret az egyéni értelmezéseknek és gyakorlatoknak. A sürgősségi betegellátó osztályon, az intenzív osztályon puha sorolás nem képzelhető el.
Hamis az az érv, hogy a triázs szerepeltetésével a döntéshozó orvos szubjektivitását, érzelmi megterhelését próbálja csökkenteni az ajánlás. Az intenzív osztályok vezetőinek naponta kell racionális döntést hozniuk; a jelenleg intenzívosztály-vezetők szakmai és etikai tudásának, felelős döntéshozatalának kétségbevonása, hogy a mostani kritikus időszakban nem tekintik őket erre alklalmasnak. Kérdés persze, hogy csak átnevezik-e a vezető intenzíves orvost „triázstisztté”, vagy új ember érkezik erre a feladatra?
Az ajánlás megszületésének pillanatában – áprilisban – semmiféle olyan sürgető helyzet nem volt Magyarországon, mint másutt Európában, sőt, a Sky News által a bergamói önkormányzat kérésére rögzített „propagandariport” apokaliptikus képeihez hasonlót sem mutogattak a hazai csatornák. Most, miután a vita nyilvánossá vált, nehezen kerülhető el, hogy a haldoklók méltóságát, az elmúlással kapcsolatos orvosi és jogi határhelyzetet a professzió a jog bevonásával átláthatóbbá tegye, szorgalmazza, hogy az a közbeszéd részévé váljon. Egyetértek, de mindezt majd akkor kell megtenni, amikor a mentálisan és fizikailag terhelt ellátók is lélegzethez jutnak! A cél közös: a laikusok és a gyógyítók juthassanak közelebb a megoldáshoz, ahol pontosan tudja mindenki, mit várhat az orvostól, a gyógyító hivatásrendtől. „Szenvedni és meghalni ugyanis az ember számára elkerülhetetlen ontológiai modalitás, amellyel szembenézni mindannyiunk számára a legszemélyesebb kihívás.” (Dr. Filó Mihály: „Pillanatfelvétel a magyar eutanáziavitáról – megjegyzések Hámori Antal írásához”, Magyar Jog, 2017.)
A cikk a 168 Óra hetilap 2020. december 16-i számában jelent meg.
