Tamás Ervin: Töredék

2018. szeptember 7. 14:37 - szerző: Tamás Ervin

A színen semmi, csupán egy asztal, egymással szemben két fémszék. Az asztalon piszkos váza, műanyag virág. Nem tudni, hogy ez egy lerobbant presszó, esetleg olcsó étkezde. A két férfi fáradt, ahogy mondani szokás, jobb napokat látott. Egyik sem itt. Képzelt alakok. Idepottyantak.

Na, ez meglepett. Mármint hogy veled, veletek.

Volt, ami volt. Lesz, ami lesz.

Kihagytad, hogy van, ami van.

Azzal nem tudok mit kezdeni. Ha mártírt keresel, menj a temetőbe. Sem gyáva, sem bátor nem vagyok. Nincs árulás, ne keress lázadást, drámai szakítást. Kialakult egy szituáció, amelyben tudtam, hogy nem léphetek jól. Egy szakmának vannak szabályai, az önfeladásnak fokozatai, felnőtt fejjel az embernek is bizonyos karakterjegyei, amelyeket már nem szívesen ad fel. Ezek így együtt, ahogyan sejtettem, idővel rossz szögben értek földet.

Becsapódtak.

Lehetett volna ebből puha leszállás, de nem akarták. Másra van szükség. Te nem éreztél ilyet?

Nekem már kicsit azelőtt vége volt, hogy vége volt. Talán úgy könnyebb. Meg nem az elvbarátaimtól repült a sodrófa.

Mert ti bumerángot használtok.

És szóltál a barátodnak?

Minek?

Hát, hogy ha nem hallotta volna…

Mit?

Hogy momentán megszűnt az állásod.

Tudta ő azt.

És? Ő hívott?

Nem. Én. Felvette, jót dumáltunk.

Mondta, hogy segít? Ő csak tud. Közel van a tűzhöz.

Figyelj, ez nem így megy. Majdnem biztos, hogy úgy mellékesen, valahogy előrángatva szóba hozhatta a dolgot, de ügyelt rá, hogy a lepattanás senki számára ne legyen kínos. Valószínűleg maximum ez sikerült neki, mert azóta nem keresett. Most azt fogod mondani, hogy hát nem tette értem tűzbe a kezét, nem merte élére állítani a dolgokat. De itt ne keress se tüzet, se vizet. Én is, ő is, alaposan ismerjük a játékszabályokat. Erőviszonyok, elvárások, érdekek vannak, sok a kezeletlen seb, amihez ugyan nincs közöm, de mégis. Nincs, ami ezeket felülírja. Akik esetleg szólnak vagy pénzt adnának, azonnal kapják az üzenetet, hogy ne tegyék. Ez nem az eposzok földje.

De hát régebben, amikor neki volt szüksége rá, milyen harcosan kiálltál mellette.

Ti azt hiszitek, hogy minden így működik. Vice versa. Én akkor úgy éreztem, hogy elég levegő van körülöttem ahhoz, hogy mondjam a magamét. Meg talán a klíma is más volt. Ő most nem érzi így. Megjegyzem, lehet, hogy akkoriban én is tévedtem.

Én pedig igenis úgy gondolom, hogy ti benne vagytok egy burokban, amibe én nem tartozom, s ez a burok a belső csetepatéktól nem kímél ugyan meg, de a hozzád közel állók, ha óvatosan is, nyújtják a kezüket.

Ismétlem, néhányan nyújtották volna. Útközben tudták meg, hogy elkapkodott volt a mozdulat. Sajnálkoztak, hogy értsem meg. És nem rinyálok, megértettem. Mint ahogy azt is, hogy ott nem folytathatom, ahol abbahagytam, azaz abbahagyatták velem. Ezt akarták, ez ellen nincs apelláta. Ismétlem, nem rólam van szó, hanem egy már kezdetben is abszurd helyzetről, ami végül még abszurdabbá vált.

Nem voltál te mindig ilyen belenyugvó.

Figyelj már. Én egy politikai családhoz tartozom, ahogy te a másikhoz. Számomra a tiéd sok szempontból elviselhetetlen, s nem csupán azért, mert zavaros és harmatgyenge. Ettől függetlenül nyilván nem érhet téged olyan sokk, amely téged átröpítene hozzánk. Na, engem sem hozzátok.

Értem, de ha élve eltemetnek?

Szó sincs erről. Majd lesz megoldás. Vannak ötleteim.

De hát éppen azt mondtad, hogy megijedtek a támogatók.

Amit csináltam, annak tényleg vége, nincs tovább. Most ott tartok, hogy letapogatom, mi lehet az, amihez hozzáférhetek. És persze olyan, ami érdekel is.

Nem félsz, hogy pont, ami érdekel, ott üt meg az áram?

Előfordulhat. Mondom, le kell tapogatnom. Ez idő. Senki sem mondja meg, merre menj, hová fordulj, botorkálsz egy félig sötét, zegzugos folyosón, a hasonlatodnál maradva, nincs előtted biztosíték, és sok a zárlatos konnektor.

De miért nem tudakolódsz a kapcsolataidnál?

Hogy zavarba hozzam őket? Szólnak, ha az orrukra kötik. Esetleg súgnak nekik.

Orrukra kötik?

Ne kukacoskodj. Ha valakik, valahonnan megüzenik, hogy erre szabad az út.

És akkor halleluja, elindulsz?

Még van egy kis tartalékom, nagy a pofám. Mondjuk azt, gondolkodni fogok.

De egyelőre senki sem hív?

Akinek örülnék, ha hívna, nem. Részvét van, dögivel. Félrevonva, összefutva.

Tudtad, hogy ez lesz?

Őszintén? A racionális megfontolások között benne volt a drasztikus megoldás. De azért hitegettem magam, hogy saját pályán vagyok. Nálatok legalább hangosabban estek kétségbe.

Volt, aki kajánkodott.

Mindegy. Optikai csalódásban szenved az ember, ha az ő bőrét cserzik.

A két férfi komótosan felkászálódik.

Függöny.