Tamás Ervin: Oxigén

2019. augusztus 30. 06:00 - szerző: Tamás Ervin

Orbán Viktort kivételesen cserben hagyta politikai szimata, eufemisztikusan fogalmazva, hidegen hagyta a klímaváltozás. Hiába költözött vészes gyorsasággal fölfelé a forró égöv, s váltak egyre szembetűnőbbé jelei, el volt foglalva a migrációs veszély kamatainak besöprésével, azzal a sikerélménnyel, amelyet a menekültekkel szemtől szemben alig-alig találkozó magyarok előítéleteiből, félelmeiből nyert. Őt szolgáló nemes vadjai és nyuszikái boldogan harsogták, hogy a klímavédelem liberális figyelemelterelés, humbug, de legalábbis olyan valami, amivel ráérnek még foglalkozni. Közben Európa „dekadenciával sújtott” területein előretörtek a zöldmozgalmak, súlyt kaptak pártjaik, egyre több megszólalási lehetőséghez jutottak az éghajlatkutatók, mivel egyre több, jelen időben lezajló folyamat mutatta – nem tolható ki a távoli jövőbe a klímaváltozás okozta fenyegetettség, s nem kisebb kérdést vet fel, mint azt, hogy milyenné alakulhat a földi élet.

A Fidesz tartalomjegyzékében mindig is sereghajtó volt a környezetvédelem. Sejthető, hogy Orbán neveltetése, pragmatikussága korábban sem ébresztett különösebb érdeklődést a téma iránt – ő a kiaknázható és megfogható anyagi és politikai javak bűvöletében soha nem tulajdonított komolyabb jelentőséget az ökológiai lábnyomnak. Igazolt játékosa, Szili Katalin egy időben kiemelten fontosnak minősítette a fenntartható fejlődést, de ez mostanában nála is árnyékba került, s inkább a határon túli magyarok ügyének szenteli munkásságát. De mik lehetnek azok a légköri viszonyok, amelyek miatt Orbán egyébként érzékeny politikai antennája nem fogta idejében a jeleket, illetve nem észlelte, hogy ezek a jelek a vártnál sokkalta gyorsabban erősödnek? Igen, a tematika a kezdetek óta kiesett érdeklődési köréből, utópisztikus rémhírek kategóriájába sorolta a tudósok időről időre felröppenő fenyegetéseit, hiszen ezek a ragyogó elmék már a nyolcvanas években azzal rémisztgették az emberiséget, hogy a vegyi és olajszennyezés hamarosan megöli az óceánokat, napjainkban meg attól tartunk, hogy a gigantikus olvadás miatt nemsokára a megemelkedett vízszint hasít ki magának sűrűn lakott területeket. Na ne!

Orbán Viktor brazíliai munkalátogatása Orbán Viktor és Jair Bolsonaro brazil elnök
Fotó: MTI/Szecsődi Balázs

De az idegenkedés földhözragadtabb szempontjai is közrejátszhattak abban, hogy Orbán és csapata feltűnően közömbösnek mutatkozott az ilyesfajta veszélyek iránt, s hagyta, hogy csahosai lekicsinyeljék, a civilek, a liberálisok és a baloldal cselszövései közé sorolják a klímavédelmet mint sürgető tennivalót. Akadtak, akik arra is képesek voltak, hogy az emberi hiszékenységgel való visszaélésnek minősítsék az egyre adatoltabb figyelmeztetést – erre érzékenyek, hiszen a manipuláció mesterfogásaiból leginkább ők tartanak napi bemutatót. A haszonelvű politika általában küllők közé szorult botként kezeli a környezetvédelmet, akadályaként nagyra törő tervek megvalósításának, mert aspektusai felesleges kitérőket, huzavonát okoznak, a civilek akadékoskodásai pedig, ahogyan az építkezések útban lévő fái, különösen ártalmára vannak a merész elképzelések gördülékeny végrehajtásának. A regnáló kurzus sajátja az egyeztetés és mindenféle hatásvizsgálat utálata, emberei a cél kitűzésével gyakorta az odavezető utat is azonnal kikövezik – félresöpörve kötelező engedélyeztetési eljárást, átlépve törvényt, kivételes eljárásban részesítve számukra kiemelt beruházást, ha tartani lehet a joggal felmerülő kifogásoktól. A konkrétan kikalkulált, elvárt gazdasági haszon elérése Orbán számára mindennél fontosabb, már csak azért is, mert a majdan gyérebben csordogáló uniós támogatások helyét át kell venniük más forrásoknak. Más, netán távlati szempontok figyelembevétele a lényegtől vonja el az erőket. Nem mellékes, hogy kormányfőnk, mint a néplélek nagy ismerője, úgy véli, a magyar lakosság finoman szólva sem környezettudatos (alátámasztja ezt többi közt a mostani műanyagmentes budapesti akció felemás sikere, a hulladéklerakás fegyelmezetlensége, de a legalapvetőbb higiéniai szabályok semmibevétele is), a perspektivikus veszélyekre nehezen rezonál, bőven elég neki a kormányzat által számára feltálalt rémségekre összpontosítani.

Csakhogy váratlanul új sebességbe kapcsolt a klímaügy, az erről szóló napi hírek már-már elveszik a népvándorlás fenyegető sztorijainak helyét, s bár a kettő kapcsolatát testes tanulmányok ecsetelik, Kövér urunk leginkább attól esik kétségbe, hogy a liberális hírgyárak „agymosása” miatt a gleccserek eltűnésének következményei még a migrációs ártalmaknál is jobban kezdik foglalkoztatni a közvéleményt. Az, hogy Athénban hűvösebb volt, mint Londonban, arcul csapó döbbenet. Az, hogy nálunk is évszázados csúcsokat dönt a hőmérséklet, másképp, máskor érik be némely termény, valamiféle folyamatra utal, magyarán nem kizárólag a mindig is szeszélyes időjárásra fogható. Képzeletünk könnyebben befogja már, hogy a brazil esőerdő fölcsapó lángjai a Föld oxigénháztartását boríthatják fel. Meglehetősen ismerős az ottani elnök dühödt reakciója, hogy az Amazonas a miénk, nem pedig az UNESCO-é, ő védje, amit akar, de a termőföld növelése, új bányák nyitása országunk eminens érdeke, csakhogy már érzékeljük az érvelés csapnivaló felelőtlenségét. Azt is láthatjuk, hogy külföldi politikustársai a kemény szankciók meglebegtetésével hamar észhez térítik. Ám ezzel még nincs elintézve semmi. A miáltalunk is annyira kedves szuverenitás e témában totális vereséggel fenyeget. A személyes példamutatástól csak egyetlen híd vezet az országokon átívelő, globális példamutatásig. A környezeti változások ajtói nem zárhatók kizárólag nemzeti kulcsokkal, de épülő lőterekkel, stadionokkal sem. Tényleg valós veszély a népességrobbanás, a mostoha sorsú afrikaiak ökológiai lábnyoma azonban sokszorosan kisebb, mint a túlfogyasztó kényelemben élőké – és ezzel a felelősséggel előbb-utóbb meg kell ismerkednie az emberiség gazdagabb felének.

A közbeszédbe tehát beszivárgott egy olyan téma, amelyről a kormánypárt alaposan lemaradt. Ahhoz, hogy az ellenzék képes-e élni vele, kibontani, s a migránsveszélyről némi „oxigént” átcsoportosítani, hogy a kivágott fáktól eljuthasson a megmentendő erdőkig, egyelőre csupán a terep adott.