Tamás Ervin: Anyaágyi láz
Miközben azt magyarázzák nekünk, hogy a világ egyre bonyolultabb, mi egyre felszínesebb, leegyszerűsítettebb közlésekre szorítkozunk. Állítólag azért, mert hosszabb, összetettebb tartalom befogadására képtelen a publikum. Az ütős mondatok valahonnan a reklámszakmából érkeznek hozzánk, kiagyalói a kommunikáció sztárjai, a közélet boszorkánykonyhájának Michelin-csillagos séfjei. Árnyalatlan üzeneteiket készpénznek vesszük, a rá adott, szintén filigrán válaszokat is. Hogy ki melyiket, abban már szinte csak a szektamentalitás dönt.
Ezért volt számomra szinte laboratóriumi kísérlet egy mellbevágó, mégis szimpla eset fejlődéstörténete, ahogyan kibomlik, elgondolkoztat, hetekig fortyog, terjed, bonyolódik, a katarzis csekély reményével. Örökzöld téma, hogy nagyon kevés kórházban oldható meg az, hogy éjszakára is a gyerek mellett maradhasson a szülő. Vannak, akik széken, fotelben vagy pléden, a kuka és a mosdó és a forró radiátor Bermuda-háromszögében alszanak a szakszemélyzet hallgatólagos beleegyezésével, akad vidéki, aki a kórház parkolójában, a kocsijában hajtja álomra a fejét, hogy hajnali ébredéskor ismét a kicsije mellett lehessen. Egy sárbogárdi apuka a fejébe vette, hogy ez így nem mehet tovább, és gyűjtést szervezett, hogy a kórházak gyermekosztályai tudjanak végre összecsukható ágyakkal szolgálni az ezt igénylőknek.
Első következtetés: nagyszerű. Második következtetés: a kezdeményezést a hivatalosságból süket csend kíséri, holott a szakirányú szervek kis ráfordítással, egy-kettőre megoldhatnák a problémát.
A mozgalom mellé állt az Anyák az Anyákért Alapítvány, és hamar összejött vagy 300 ágy. Hivatalos, állami felajánlás továbbra sincs. A Heim Pál Gyermekkórház, amely heteken át néma volt, közleményben adja tudtul, hogy a hozzájuk beszállított ágyak balesetveszélyesek, a legalapvetőbb higiéniai követelményeknek sem felelnek meg, kéretik az elszállításukról gondoskodni. Hogy a kórtermekből ismerős koszos, pecsétes ülőalkalmatosságok mennyiben felelnek meg ennek a jogos szigornak, kérdéses, az még inkább, hogy a 4500 forintért kikölcsönözhető büdös, koszos szivacsfoteleket látta-e a finnyás döntéshozó, mindenesetre korai volt a szülők, gyerekek, nővérkék öröme, a közadakozásból odakerült ágyakat kéretik mielőbb elszállítatni. A felháborodott szülők flashmobot tartanak a kórház előtt. A magyar állam ekkor még nulla forinttal és mindössze egy, a helyzetet számokkal ábrázoló táblázattal járult hozzá az áldatlan viszonyok felszámolásához, majd a felsőbbség irodájában végre-valahára leeshetett a történet politikailag értelmezhető tantusza, s a hosszú nevű egészségügyi intézményellátó közölte, ők március végén, soron kívül megkezdik a szülők elhelyezésére szolgáló ágyak beszerzését.
Első konklúzió: micsoda alakok ülnek a Heim vezetésében, ha nem a felmerült probléma, a tisztítás, a megoldás vezeti őket, hanem a rideg, automatikus visszautasítás? Ráadásul rajtuk kívül az ország több mint harminc kórháza már használja az alapítványtól kapott ágyakat, kivéve Debrecent, ahol valami miatt állítólag szintén késik a „beüzemelés”. Második konklúzió: miért nem azonnal, reflexszerűen intézkedett az illetékes, miért húzódik egy ilyen, drágának aligha nevezhető megoldás hetekig? Mire az állam lép, a „gyanús” civilek már rég összegyűjtötték, leszállították az ágyakat.
A következő hír nem függ ugyan szorosan össze a történettel, mégis komikusan kapcsolódik hozzá. Kiderül, hogy a Heim Pál Gyermekkórház egyik osztályának hűtőszekrénye tömve van hazulról hozott és eladásra szánt disznótorossal, szalonnával, így megy ez a szigorú higiéniai kötelezettségeket rigorózusan szem előtt tartó egészségügyi intézményben. Ugyanakkor az egyik szülő szerint az igazsághoz hozzátartozik, hogy az érintett kórtermek olyan szűkek, hogy abban a gyerekek is alig férnek el, nem hogy néhány bent alvó anya ágya. A nyilatkozó úgy véli, Budapesten elkelne végre egy modern gyermekkórház, bár a meglévő toldozott-foldozottak néhány osztályán kialakítottak már szülős részlegeket, de jóval többre lenne szükség.
Első konzekvencia: a hűtőben tárolt szalonnák, hurkák, kolbászok átható illata étvágygerjesztő, mégis étvágytalan lesz az ember a bürokrata képmutatástól a felajánlott ágyak ügyében. Második konzekvencia: valóban harctéri állapotok lehetnek ott, ahol egy-két tábori ágy éjszakára való elhelyezése lehetetlen.
Váratlanul bejelentkezik a Szent László Kórház, ők szívesen átveszik a szóban forgó ágyakat. Az ellátó beszerzéseiről nincs konkrét hír. Ugyanakkor a kezdeményezéshez csatlakoztak például egy budapesti filmgyár varrodájának dolgozói. Ők olyan sterilizálható kis ingecskéket készítenek, amelyeket műtét után viselnek a gyerekek, merthogy ezek is hiánycikknek számítanak a gyerekosztályokon.
Utolsó konzekvencia: az ilyen, pofonegyszerűnek látszó történetnek is rengeteg ága-boga van, indaszerűen tekereg jó és rossz között, pedig még csak hamis, félrevezető információ sincs, senki nem manipulál senkit. Maga az eset szállítja a mélyebb tartalmakat, ahová, ennél jóval szerteágazóbb, komplikáltabb históriánál gyakorta el sem jutunk. Számomra jelenleg ez a legfontosabb tanulság, mert happy endről még nem beszélhetünk.
