Mátyás Győző: Újabb einstand
"Ami engem a legjobban megvisel, az az a vád, hogy az egyetem egy ideológiai képzőhely, mintha az valamiféle titokzatos és mételyes liberális telep volna; az egyetem egy szakmai képzőhely, mindig is az volt." Igen, ezek a szavak, Mácsai Pálnak, az Örkény Színház igazgatójának szavai fejezik ki talán legjobban azt a félelmet, aggodalmat és viszolygást is, ami a színházi és filmes szakmán azóta lett úrrá, hogy a hatalom “modellváltás” címén einstandolni kívánja a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. A törvényjavaslat, ami az egyetem magánegyetemmé alakítását célozza, hosszú, cirkalmas és megtévesztő címet visel, mert olybá tűnik belőle, hogy a jóságos hatalom a vagyonjuttatás kegyében részesítené a csepűrágókat.
Holott ami itt előrevetíti árnyékát, az valójában ideológiai alapon történő kivéreztetés, ahogy a SZFE volt hallgatói állítják petíciójukban, vagy még inkább egyszerűen az egyetem elfoglalása, ahogy a törvényjavaslat mögött megbújó szándékot a legtöbben értelmezik.
Nem véletlen a félelem, hiszen aki az elmúlt évek kultúrharcos nekibuzdulásait, a kultúra és a tudomány ideológiai fogantatású megrendszabályozását figyelemmel kísérte, az tudja, miféle sorba illeszkedik ez a terv. Ha végigtekintünk a láncolaton, a filozófusok elleni alantas hecckampánytól kezdve (erre már kevesen emlékeznek) a CEU szégyellni való elüldözésén, az MTA kutatóintézeti hálózatának bedarálásán át egészen a legutóbbi dicsőséges színháztörvényig, amely a független társulatokat hozta lehetetlen helyzetbe, akkor pontosan körvonalazódik a hatalom szándéka. Ami nem más, mint a szabadság elleni támadás, a kritikus szellem megfojtásának kísérlete. Persze motiválja ezeket a rombolásokat hatalmi dölyf is (mert megtehetik), és a kicsinyes bosszú élvezete (mily édes is látni az öntudatos művészek és tudósok kiszolgáltatottságát, tehetetlenségükből adódó kínlódását, be jó érzés is megalázni őket, bosszút állni rajtuk, mert ők tehetségesek). De alapvetően egy homogén, kurzusideológiai kultúrrezon erőszakos létrehozása a cél. Semmivel alá nem támasztható monomániája a hatalmi köröknek, hogy a művészeti világ balliberális (nem az, hanem szabad, szolgalelkűségtől mentes, ha kicsit is jó), ezt akarják leváltani, és helyébe tornázni valami torz nemzeteszmén alapuló aulikus felfogást.
Színház- és Filmművészeti EgyetemA törvénytervezet parlamenti vitájában a KDNP-s képviselő elő is hozakodott a fals érveléssel: szokatlan őszinteséggel kibökte, hogy nekik a Színművészeti nem elég nemzeti. „A kultúrának igenis feladata a nemzeti önazonosság, a nemzeti identitás erősítése”, olvasom a parlamenti jegyzőkönyvben, és ezzel nincs is baj, eddig nem lóg ki az érvelés mögül a rosszindulat lólába. Ám „a kulturális intézményeket képessé kell tenni arra, hogy a nemzeti identitást a kor igényeinek megfelelően tudják a kulturális intézmények átadni. A Színművészeti Egyetem az egyik legfontosabb magyar kulturális intézmény, oktatási intézmény, és ehhez az intézményhez 30 éve nem nyúltak hozzá… Azt gondolom, hogy így, ebben a helyzetben a nemzeti identitás megerősítéséhez, átörökítéséhez nem tud megfelelő mértékben hozzányúlni”. (Feltételezhetően a szónok itt a hozzájárulni főnévi igenevet akarta használni, de hát kormánypárti képviselőségnek nem feltétele a szabatos magyar nyelvhasználat. Ha már nemzetieskedünk.)
Megmondaná nekem valaki arról az oldalról – túl az árvalányhajas frázispuffogtatáson – hogyan nem nemzeti az az intézmény, amelyik kitűnő színészeket, rendezőket, dramaturgokat, alkotókat képez, hogy színpadra álmodják a magyar és világirodalom remekeit, hogy kitűnő filmeket, tévéjátékokat készítsenek? Ez nem a nemzeti kultúra ápolása? Hanem mi? Az a baj, hogy ez nem szotyolaköpködés?
Ami meg a hatalomtól megszokott alantas fogás, hogy a propagandájuk hazug módon megrágalmazta a zaklatási üggyel kapcsolatban az intézményt, noha a SZFE vezetése – annak ellenére, hogy nem a falain belül történt az eset – példásan kezelte az ügyet. És a ”magas körök” – sunyi módon erre hivatkozva – nem nevezik ki a szenátus által jogszerűen jelölt rektort, hanem vezetési válságról papolnak. Mekkora arcátlanság kell ehhez?
Persze tudjuk, mindez csak ürügy, hogy elfoglalják az intézményt. (A Hír Tv államtitkári interjújában a riporter nem is óvatoskodott, hanem már oda is ígérte Vidnyánszky Attilának az egyetemet.)
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, akárhány petíció születik is (amelyeknek a szakmai önbecs okán persze meg kell születniük), a hatalom magasról tesz minden ellenvetésre.
Az sem nagyon érdekli őket, hogy a kultúra területén intézményeket természetesen el lehet foglalni, a szereplőket le lehet cserélni, tehetségessé azonban parancsra sem válnak a sajátjaik.
